Gervai András: Ez képtelen vád. Honnan tudtam volna előre, hogy Szabó ügynök volt? Ezért kezdtem volna kutakodni a levéltárban? Korábbi könyveimben a magyar film háború utáni évtizedeit vizsgáltam, legutóbb A tanúk című kötetemben azt, hogy a Kádár-korszakban a politika hogyan szólt bele a filmkészítésbe, a filmesek életébe. Úgy gondoltam, a következő kötetben érdemes lenne a filmes világot egy másik megközelítésben bemutatni – az izgatott, hogy milyen összefüggés mutatható ki a kádári titkosszolgálat háttérmunkája és a kultúrpolitika döntései között. Ezért kezdtem el kutatni a múlt év novemberében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Néhány más jellegű – színházi és tévés dosszié – áttanulmányozása után kaptam kézhez ezt az anyagot. Legalább három hétig nem jöttem rá, kit takar a fedőnév, mert Szabó többször is „jelentett” magáról. A szakirodalom tanulmányozása közben vált világossá számomra, hogy az ügynökök ezt gyakorta megteszik – elsősorban konspirációs okokból. Egyébként én lehettem az első kutató, aki megismerkedett a dossziéval, 2005 májusáig ugyanis az a többi feldolgozatlan anyaggal együtt a levéltár valamelyik raktárában hevert.

hvg.hu: Tisztában volt azzal, hogy egy nemzeti bálvány erkölcsi hitelét kezdi ki a közzététel?

G. A.: Megrettentem, hogy mit tegyek, de hosszas mérlegelés után úgy éreztem, nem tehetek különbséget jó és rossz ügynök között. Arra gondoltam, kimagasló művészi munkássága ellenére Szabó sem áll erkölcsileg minden törvény felett. A közzétételnél fontos szempont volt az is, hogy a jelentések s a tartótisztek megjegyzései, utasításai nagyon pontosan tükrözik vissza a korszak félelmetes légkörét, mozgalmi frazeológiáját, érzékeltetik az állambiztonsági szolgálat működését, módszereit, manipulációs technikáit. A filmszakma feltérképezése szempontjából dokumentálni lehet, hogy a forradalmat eltipró hatalom – titkosszolgái és besúgói révén – hogyan tartotta kézben a művészhallgatókat, milyen represszív technikákat alkalmazott.

hvg.hu: Egy dolog, hogy mit gondolunk Szabó beszervezéséről. Ám mindenképpen felvetődik a kérdés: ártott-e azoknak, akikről jelentett?

G. A.: Vannak, akiknek árthatott, mert a tartótisztek értékeléséből kiderül, az információk nyomán egyes megfigyeltekről kartont állítottak ki, adataikat lekérték, azaz bekerültek az állambiztonság nyilvántartásába, és elkezdték őket „feldolgozni”, rájuk szálltak. Főként olyanokról van szó, akik már nincsenek az élők sorában, őket már nem lehet megkérdezni. Az ügy kapcsán a sajtóban több híresség neve került elő – akikről többnyire csak semmitmondó feljegyzések születtek –, nem meglepő, ha ők megbocsátanak Szabónak. Mindenesetre sokatmondó tény, hogy 21 ember magánéletéről is írt, olyan magánéleti intimitásokról, amelyeket a levéltári törvény szerint hosszú évtizedekre titkosítottak.

hvg.hu: A Napkelte riportere, Orosz József nem tartotta véletlennek, hogy A tanúk című könyvéből – amelyben a legtöbb jelentős magyar rendezőt meginterjúvolta – Szabó kimaradt.

G. A.: Ennek nagyon prózai oka volt. A könyvemben olyan rendezőkkel beszélgettem – például Bacsóval, Ember Judittal, Gazdag Gyulával, Kovács Andrással, Jancsó Miklóssal, Mészáros Mártával, Gaál Istvánnal, Gyarmathy Líviával és Makk Károllyal –, akiknek filmjét vagy betiltották, vagy valamilyen konfliktusaik voltak a hatalommal. Szabó nem tartozott ebbe a kategóriába, erről nem én tehetek. Megjegyzem, legtöbb 1990 előtt készült filmjét nagyra tartom, különösen az Apát, a Szerelmesfilmet, a Mephistót. A későbbi filmjeiről általában bírálóan írtam, amit egyesek személye elleni támadásként értelmezhettek. Az Osiris kiadó 2004-ben megjelent Magyar filmrendezőporték című kötetében egyébként – a kiadó felkérésére – Szabó 1990 utáni életpályájáról hosszú tanulmányt írtam. Ha nem izgatna Szabó művészete, nyilván nem is vállalom a megbízást. Téved, aki azt sugallja, hogy a leleplezés mögött Szabóval szembeni személyes ellenszenvemet kell keresni. Makai József szellemesen írta a Magyar Hírlapban egyesek elvárásáról: ha igazán szeretem az Oscar-díjas rendezőt, akkor még ott a levéltárban megeszem az egész aktát, hogy ne derüljön ki semmi.

Orosz József egyébként két nappal korábban sms-t küldött az Élet és Irodalom főszerkesztőjének, és jelezte, a Szabó-cikk megjelenése miatt nem olvassa többé a lapot. Ő is aláírta a 140 magyar értelmiségi Szabót támogató felhívását. Ennek fényében nem is olyan meglepő, hogy támadóan lépett fel, szinte kínpadra vont, esélyt sem adott arra, hogy részletesen kifejthessem érveimet. Szabóról érdekes módon, szinte szó sem esett.

hvg.hu: Péntek reggel Havas Henrik a Mokkában egyenesen azt állította az Élet és Irodalom főszerkesztőjével folytatott beszélgetésben, hogy Gyürei Vera, a Magyar Filmarchívum igazgatója elbocsátotta ott dolgozó feleségét, és Ön ezért állt bosszút.

G. A.: Feleségem az egyik egyetemen nyelvet tanít, soha nem dolgozott a Filmarchívumban. Más igaztalan vádak is megjelentek a sajtóban. Kamondi Zoltán filmrendező például a Népszabadságban publikált nyílt levelében sokat sejtetően azt állítja, hogy én 1988-ban sajtófelelős voltam az Objektív filmstúdióban és Szabó István volt az egyik munkaadóm. Sajnos a lap engem nem kérdezett meg, akkor megmondhattam volna, hogy – mint annyi más állítás a cikkben – ez sem igaz.

hvg.hu: Nem bánta meg, hogy megírta a cikkét?

G. A.: Nem esnek jól a támadások, a nem ritkán nemtelen vádak, ugyanakkor örülök a támogató telefonoknak, a sok okos, elemző publicisztikának. Megdöbbenéssel tapasztalom, hogy a társadalom egy része nem az áldozatokkal, hanem az ügynökökkel rokonszenvez. Nyilván azért, mert nehéz szembenézni, s leszámolni a múltunkkal. Hogy ez a múlt mennyire ellentmondásos és bonyolult, arra jó példa, hogy a cikkem egyik lábjegyzetében említést teszek egy 1975-ös találkozóról, amelyen a Filmművészeti Tanács néhány tagja és a Hunnia Filmstúdió munkatársai vettek részt. Gazdag Gyula Bástyasétány 74 című filmjének betiltásáról folyt az eszmecsere. Szabó István a film betiltása mellett szólalt fel. A vitáról Tóth Lóránd, az MSZMP KB munkatársa készített feljegyzést. Ő most egyike a Szabóval szolidáris 140 értelmiségi aláírónak.

Hirschler Richárd