hvg.hu: Hogyan ismerkedett meg a család Ariel Saronnal?

Olga Mjudovnyik: Hatan voltunk Brassóban testvérek, én voltam a legidősebb nővér. Mi valamennyien túléltük a háborút. Édesanyám nővérei nem voltak ilyen szerencsések, őket elvitték Észak-Erdélyből. Húgommal, Gyöngyivel, két fiútestvérünket követve - a cionista ifjúsági bevándorló szervezet segítségével - 1946-ban vándoroltunk ki az akkori Palesztínába, Gyöngyi itt Margalitra változtatta a nevét. Egy nagyon jóképű fiút neveztek ki csoportunk vezetőjének - Arik (Ariel - a szerk.) Saront. Arik és Margalit hamarosan egymásba szerettek és összeházasodtak, született egy kisfiuk, Gur. A házasság nagyon harmonikus volt, de Margalit meghalt egy autóbalesetben. Az özvegyen maradt Arikhoz hozzáment másik húgom, Lili, hogy legyen anyukája Gurnak. Lilinek és Ariknak azután még két fia született, Gilád és Omri. (Gur, 11 éves korában, tragikus körülmények között halt meg: apja pisztolyával játszadozott, ami véletlenül elsült.) Arik és a gyerekek nem tanultak meg magyarul, de én a húgommal - 2000-ben bekövetkezett haláláig - mindig is magyarul beszélgettem, akárhány éve is éltünk már az országban.

hvg.hu: Úgy hírlik, Lilivel is kiváló házasságban élt Saron.

O.M.: Igen, amikor Lili meghalt, Arik azt mondta, soha többé nem nősül meg újra, és ezt be is tartotta. Lili rendkívül tehetséges lakberendező volt, de mint háziasszony is remekelt, kiválóan sütött és főzött. Szépen felnevelte fiait is. Mindig, mindenben támogatta a férjét, de a nyilvános szereplésekben nem volt hajlandó részt venni: amikor Ariknak föl kellett mennie a pódiumra, akkor ő, a feleség, mindig a közönség soraiban maradt.

hvg.hu: Ön mikor találkozott utoljára Saronnal?

O.M.: Négy nappal az első szélütése előtt itt Haifán, egy ünnepség keretében átadták Ariknak a város díszpolgára címet. Amikor bejött a terembe, rögtön észrevett, odajött hozzám, megölelt, megcsókolt. A tévéből értesültem az első rosszullétről, de aztán úgy tűnt, hogy minden rendbe jön. Amikor kijött a kórházból, az orvosok figyelmeztették, sokat kell pihennie, ne erőltesse a munkát. De persze nem tartotta be.

hvg.hu: Milyen embernek ismerte meg Saront?

O.M.: Ariknak volt víziója, mindig előre látta a dolgokat. Ő egyedül tervelte ki, hozta lére a Kadima pártot, ahová csak miatta jöttek az emberek. Ez a párt most a legnagyobb politikai erőt képviseli. A sors iróniája, hogy váratlan betegsége miatt már nem tudott formálisan belépni a maga alapította pártba, nem tudta aláírni a belépési nyilatkozatot sem. Arik mindig tudta, hogy mit kell tenni, és volt ereje, hogy meg is tegye.

hvg.hu: Hogyan viselné el Saron, ha esetleg magához tér, és tudatosodik benne, hogy részben megbénult, hogy már nem tud úgy élni, mint eddig?

O.M.: Annak idején mesélte nekem: sebesült katonái, akiknek valamelyik végtagját amputálni kellett, és akiket a kórházban felkeresett, azt tartották fontosnak, hogy életben maradtak. Ha sikerülne Ariknak legalább részben felépülnie, ő is megbirkózna új helyzetével, élni akarása mindennél erősebb lenne. Ma még azonban nem tudjuk, Isten milyen sorsot szán neki.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)