Folyik a populista licit, versengve ígérnek hetet-havat az áprilisi választás főszereplői: Orbán fájdalommentes konszolidációval ámít, Gyurcsány pedig mindazt megígéri, amit az elmúlt négy évben a kormány elmulasztott megtenni.

Gyurcsány és Orbán. Csak a kezüket figyeljék
© Túry Gergely
1990 után mostanáig az összes mindenkori ellenzéknek sikerült az a bűvészmutatvány, amely kormányra segítette. Jelesül, hogy egyszerre hangoztatott óriásplakátjain két, gyökeresen ellentmondó dolgot. Egyfelől, hogy az aktuális kormány tönkretette, a nemzethalál szélére sodorta az országot. Másrészt, hogy az inflációt és az adókat csökkentjük, gázárat szinten tartjuk, a béreket, nyugdíjakat és a munkahelyek számát növeljük. A kettő együtt, lássuk be, nem megy. Ha az ország a csőd peremén tántorog, akkor nemhogy új kiadásokat nem vállalhatunk, de még a régieket is meg kell nyirbálnunk. Amennyiben viszont a beígért jóléti intézkedések – miként Orbán Viktor állítja – további hitelek nélkül is kivitelezhetők, akkor mégsem lehet olyan rossz kondícióban a gazdaság.

A Fidesz elnöke úgy véli “először lassítani lehet, aztán megállítani, aztán megfordítani, mert iszonyatos erővel nő az eladósodás”. Amellett “nincs erkölcsi alapja egy újabb Bokros-csomagnak (…) Semmiféle megszorítást nem lehet fölvetni sem addig, amíg azt az állapotot nem idéztük elő, azokat az intézkedéseket nem tettük meg, ami ahhoz kell, hogy Magyarországon, aki dolgozni akar dolgozhasson” – mondta Orbán. Tehát nem lehet se adósságnövelés, sem pedig szociális kiadáscsökkentés. De akkor ugyan miből lesz pénz a sztrádadíj és tb-járulék leszorítására, 14. havi nyugdíjra, félmillió állás létrehozására? A legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltje szerint a dolog pofonegyszerű. Ha csökkentünk, több munkás után fizetnek járulékot, dupla annyian használnak majd autópályát, így ugyanannyi (vagy még több) pénz jön be.

Orbán maga is tudja: ez így hazugság. A vállalkozók nagy része zsebre vágja a járulékcsökkentés miatti többletet, jobb esetben egy részét talán beépíti már állásban lévő dolgozói bérébe, esetleg fejlesztésre költi. De a járulékkurtítással nem spórol annyit, hogy kijöjjön belőle új munkások fizetése. Különben is – akárcsak a sztrádamatricánál – a csökkentésből eredő bevételkiesést azonnal megérzi a büdzsé, míg a forgalomnövekedésből eredő többlet csak fáziskéséssel jelenik meg. Ha egyáltalán lesz belőle valami. De ez a feltételes mód – “megvalósítjuk, ha számításaink beigazolódnak” – nem része a kampányszlengnek.

A szociálliberális koalíció, amely megbecstelenített apácaként jajong afölött, hogy 'az aljas Viktor demagóg ígértekkel szédíti a népet', tulajdonképpen maga tehet arról, hogy a választó az eddiginél is jobban bedől az ultrapopulista giccsparádénak. 2002-ig a szavazók nagyon jól tudták, a kampánybéli ígérgetés és a kormányprogram gyakorlata más tészta. Az Antall-kabinet a rá hagyott csődtenger miatt nem is nagyon tudott volna miből osztogatni. Horn Gyula a 3,60-as kenyér illatát hozta, de pár hónap tökölés után belátta, nincs honnan adni, és a Bokros-csomag keserű pirulájával rukkolt elő. Még a Fidesz-kormány is azzal indított – négyszáz százalékos egészségügyi béremelés helyett –, hogy csökkentette a munkanélküli segély folyósítási idejét, 52 milliárddal megrövidítette a nyugdíjasokat, számos beruházást (pl. 4-es metró) leállított, befagyasztotta a legtöbb szociális juttatást.

A lakosság már kezdett hozzászokni, hogy a politikusi fogadkozásokat mindig el kell osztani öttel, és akkor (jó esetben) közelítünk az igazsághoz. De négy évvel ezelőtt Medgyessy Péter nekiállt, és megvalósította a kampányban tett irreális, államcsőddel fenyegető jelszavait. Amivel elérte, hogy a polgárok még kevésbé hisznek a szakértők “vészmadárkodó” prognózisaiban. Hanem elkezdik magukat illúziókba ringatni: hátha a Viktor is tartja a szavát, mint a Péter. Pedig a (kétszer) száznapos pénzfolyam, ha az országot tán nem is, a költségvetést mindenképpen dögrovásra ítélte. Orbán (és a populista licitben ugyancsak résztvevő Gyurcsány) ígéreteire már nincs fedezet. Mert a nyugati leminősítéseket szankciók fogják követni, ha a politika hazánk szűkös költségvetését összetéveszti a bőségszaruval.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Vélemény

Az egyik vizsla, a másik eb

A Magyar Vizsla kiadójának politikamentes civil szervezetként történt „eladása” látványosan megbukott, ugyanúgy mint korábban A Viktor c. könyv mocskolódásainak elhatárolása a szocialistáktól. A kampánytrükkök - remélhetően – lepattannak a vájtfülű és "vájtszemű" választópolgárról.

Vélemény

Babastop a szingliknek?

Törvénymódosítás készül, amelynek értelmében a terméketlennek bizonyult egyedülálló nők is igénybe vehetnék a lombikbébi-programot. Vannak, akiknek ez nem tetszik.

Vélemény

Nem baba a Babakötvény?

A Babakötvény vegyes fogadtatásra talált, egyesek kampányszagú látszatintézkedést, mások nemes szociális lépést emlegettek. Az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen jellegű ösztönzések nem igazán képesek visszafordítani a negatív demográfiai trendet.

Vélemény

Amikor a látszat(hivatalnok) csal

A visszaélések leleplezése helyett látszathivatalok bújnak ki a földből, ahol látszattisztségekben múlatják az időt alibiemberek. Ha mégis van, aki hivatalát komolyan veszi, azt előbb-utóbb elcsapják.

Vélemény

A múlt fantomjai

Úgy tűnik, nincs akadálya, hogy egy politikus minden átvezető szöveg nélkül, mintha mi sem történt volna, támogassa azt, amit nemrég szenvedélyesen lökött félre. A Magyar Nemzet a fenti sodor mentén tálalta a Nomentana-ügyet.

hvg.hu Vélemény

Dübörög a bürokrácia

Az Orbán-kormány egynémely – joggal bírált – lépése kapcsán sokat hallottuk a hatalmon lévő Fidesz ellenzékétől, milyen csúnya dolog a klientúra-építés, a vízfejű államigazgatás. De bársonyszékbe jutván, az MSZP-SZDSZ koalíció második ciklusában nem sokat tett ígéretei beváltásért.

Vélemény

Már kérdezni sem szabad?

A Mediánnak sikerült hideg polgárháborús belpolitikai légkörünkben a szinte lehetetlen: tökéletes akcióegységbe forrasztotta a legnagyobb kormány-és ellenzéki párt hódmezővásárhelyi frakcióit.

Vélemény

Ős patkány zöldben

A Mohamed prófétát ábrázoló dán karikatúrák elleni tüntetések már halálos áldozatokat is követeltek, maguk a karikatúristák életveszélyes fenyegetéseket kapnak, iszlám tüntetők tábláin ott a figyelmeztetés: Európa, tanulj szeptember 11-ből!

5 milliárd forinttal drágult az új soproni uszoda

5 milliárd forinttal drágult az új soproni uszoda

Árat emelt a Wizz Air és a Ryanair, drágább lesz a csomagfeladás és az elsőbbségi beszállás

Árat emelt a Wizz Air és a Ryanair, drágább lesz a csomagfeladás és az elsőbbségi beszállás

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából

A Gundelnél O1G-feliratú zsíros kenyérrel tiltakoztak a kormány urizálása ellen

A Gundelnél O1G-feliratú zsíros kenyérrel tiltakoztak a kormány urizálása ellen

Jógaközpontot épített a Daganatos.hu Alapítvány a rákos gyerekek nevében gyűjtött felajánlásokból

Jógaközpontot épített a Daganatos.hu Alapítvány a rákos gyerekek nevében gyűjtött felajánlásokból

Fáklyás vonulással tiltakoznak Kecskeméten a túlóratörvény ellen

Fáklyás vonulással tiltakoznak Kecskeméten a túlóratörvény ellen