Régi politológiai alapigazság, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot. Ama kormánypárti potentátok, akik egy ciklusnyi idővel korábban úgy felháborodtak Kövér László el híresült “köteles beszédén”, most semmi kivetni valót nem látnak Gyurcsány Ferenc sintérképzőbe illő mondatán. És fordítva: a kóbor ebek begyűjtését belpolitikai narratívába helyező miniszterelnöki szavak hallatán Recsket, hortobágyi internálótábort, ÁVH-kínzókamrát vizionáló Fidesz-vezetők annak idején műbalhénak nevezték a párttársuk öngyilkosságra buzdító előadása miatt kitört skandalumot.

El ne higgyük, hogy a két oldal bármelyikének tiltakozása őszinte, elvi alapokon nyugszik. A mostani eset éppúgy kampány motiválta adok-kapok, mint volt négy éve. Akkor a balliberális oldal újságíróknak álcázott pártpropagandistái verték a habot, jelenleg az Orbán-párti médiaszegmens jeleskedik a felturbózásban. Mindenki eldöntheti, saját értékrendje, ízlésvilága alapján, hogy beleférnek-e ilyen kiszólások a választási diskurzusba.

Orbán korábbi kollégiumi lakótársa és titokminisztere pontosan négy éve, 2002 márciusában azt mondta a Magyarországra tervezett olimpia ellenzőiről “hogyha [mi is] így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk”.

Lehet ezt úgy értelmezni, hogy Kövérnek esze ágában nem volt tömeges öngyilkosságra felszólítani a politikai ellenfeleket, inkább vitriolos, sértő stílusban hurrogta le a szerinte kishitű ellenlábasokat. Ahogy a mostani kormányfő sem akarta az ellenzékkel szimpatizálókat deportálni, amikor úgy vélte “ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi veszett rókákat, a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk, és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük.” Inkább karcos és durva módon utalt a Fidesz-kampány módszereire.

Egy másik értelmezés szerint viszont ezek a példabeszédek méltatlanok a szónokokhoz, és ha jogilag nem is, etikai síkon feltétlenül elítélendőek. Mindkét megközelítés elfogadható. Az viszont nem, hogy az egyik politikust, akit utálunk, lenácizzuk (vagy kommunistázzuk), elmebeteg, diktatúra bevezetésére törő ámokfutónak nevezzük. A szeretett, Kedves Vezetőnél pedig mentségeket keresünk, netán egyenesen büszkék vagyunk a kiszólására. A nagypártok médiaklientúrája ezt a gusztustalan játékot űzi már hosszú ideje. A hivatásos Fidesz-hívők, ha következetesek lennének, most elnézően legyintenének:  “Kövér Lacinál se vertük ki balhét”. A főállású Gyurcsány-hívek viszont szigorúan összevonhatnák szemöldöküket, mondván,  “Kövérnél nem tűrtük, Fletónál sem fogjuk.” De ez már a fantázia szüleménye, hiszen őket pont azért fizetik, hogy olyan elfogultak, szolgalelkűségig alákérdezők legyenek, ahogy ezt a “célszemély” hovatartozása megköveteli.

A demokrácia mindenesetre annyival jobb az önkényuralmi rendszereknél, hogy az alantas ösztönöket itt nem nyilvános kivégzés, tömegpogrom, népirtás, hanem a „kampány”nevű verbális pankráció által kanalizálják és vezetik le.