Indokolt lenne a morgás akkor is, ha az Orbán-kabinet terjesztette volna fel posztumusz állami rendjelre vitéz nagybányai Horthy Miklós szárnysegédjét, esetleg a korona valamely még élő őrét. De most nem ez történt. Helyette olyanok mellének felékesítése ellen tiltakozik – jogosan – a köztársasági elnök, akiknek szinte minden, közéleti relevanciával bíró cselekedete a pártállami diktatúrához kötődik.

Márpedig a Köztársaság genezise mégiscsak összefonódott a Kádár-rendszer felszámolásával. Ha a nép időközben többször is visszaszavazott a hatalomba volt MSZMP KB-tagokat, ám legyen, joga van hozzá. De a polgári forradalom évfordulóján talán mégsem azokat kéne ajnározni, akik a lebontása helyett megmenteni próbálták a kádári rezsimet. Marjai József persze nem volt elvakult bolsevik. Inkább fineszes gazdaságirányító apparatcsik, a reálszoc pragmatikus hatalomtechnikai machinátora, szürke eminenciása. A KGST Aczél Györgye. Fekete János sem brutális ávósként ténykedett. Ő csak kibulizta és felvette a hiteleket a PB-intencióknak megfelelően. Piacképes beruházásokra vagy reformokra? Dehogyis, arra, hogy az élet- és működésképtelen gulyáskommunizmus néhány évvel tovább fenntartható legyen. Marjait és Feketét félrevezető reformernek nevezni (az áldásukkal felvett nyugati kölcsönök egyik célja épp az volt, hogy a valódi piaci átalakulás elodázható legyen) Az ország eladósodásában élenjáró funkcikat kitünteti a rekordösszegű hiányt felhalmozó kormány. Megható, tényleg.

Ki ne maradjon Mosonyi Emil sem. Akiről felterjesztői nyilván el fogják mondani, mennyi tudományosan igazolható érv kíséretében győzte meg az illetékeseket Bős-Nagymaros előnyeiről. Meg hogy az erőmű szakmailag teljesen oké. Nem vagyunk hidrológus professzorok. De nem is az számít, vízügyi alapon helyeselhető-e a “Dunaszaurusz”. Ezt a gigantikus duzzasztóművet egy önkényuralmi rezsim akarta kivitelezni, nyilvános vita, néptől kapott felhatalmazás, hiteles környezetvédelmi hatástanulmány nélkül. Arrogáns, pökhendi káderstílusban. Bős-Nagymaros épp a körülötte zajló titkolózás, politikusi gőg és voluntarizmus okán lett a Kádár-Magyarország antitézise.

Vajon mi történt volna, ha a ’60-as évek legelejének Nyugat-Németországában Konrad Adenauer a legmagasabb szövetségi kitüntetésben részesítené a Führer megrendelésére épült autobahn tervezőjét? És, amikor kitör a felháborodás, a javaslattevő környezetében azzal védekeznek, szakmailag nagyon jó utak azok, máig nincs párjuk. Gyurcsánnyal nem az a baj, hogy Apró Antal unokavője. Hanem az, hogy kitünteti Apró cimboráit és elvtársait. Akkor mi értelme, hogy azt hangsúlyozza, ő ’56 után született?

Könyörgöm, miért nem mozgássérült gyerekek nevelőit, zseniális informatikusokat, speciális mentőket tüntet ki helyettük? Mert biztos, hogy több voksot hoznának. A ’89 után született vagy eszmélt fiatalok pedig jobb, ha tudják: nemcsak “a” Kádár volt. Hanem sok száz kis Kádár-klón. A rendszer alsó- és középszintű apparátusi gondnokai, házmesterei, fülbesúgó vamzerei. Nem voltak ők fanatikus, vérengző komisszárok. Inkább lakájmentalitású táskahordozók, mindig a felszínen maradó parafalelkű dugóemberkék. Folyton a talpukra eső gumigerincű helyezkedők.

Ezt a szellemiséget tüntette ki Gyurcsány, amivel a márciusi ifjak emlékét jóízűen le is köpte. És ne jöjjenek már a rossz, bizánci kifogással, hogy nem ő, hanem egy független bizottság javasol. Mert attól ő még vétózhatna. De úgy tűnik, ahogy már a latinok is tudták: „hasonló a hasonlónak örül”.