Hirschler Richárd: Mit szólsz Bush elnök gellérthegyi beszédé-hez? Előzőleg felspannolták a közön-séget, hogy történelmi jelentőségű beszéd lesz, de valószínűleg fordítási hiba volt: a történelemről beszélt. Persze, nagy volt a csalódás. Egyáltalán, lehetett-e valami nagy dobást várni, valami-féle „budapesti kezde-ményezés” bejelenté-sét? © Bánkuti András
Bence György: Aki ismeri az amerikai vezetés gondjait, aligha számíthatott arra, hogy Bush majd a Citadellánál jelent be valamilyen látványos külpolitikai fordulatot, vagy nagyszabású nemzetközi programot. Az amerikai külpolitika irányvonala nemigen változik már Bush elnökségének hátralévő idejében, hacsak valami előre nem látott fejlemény ki nem kényszeríti az irányváltást.
H.R.: Akkor tulajdonképpen miért jött az elnök Budapestre?
B.GY.: Valószínűleg meg akarta erősíteni: kitart a terrorizmus elleni háború mellett, és változatlan célja a demokratikus rezsimváltás az Amerikát fenyegető diktatórikus országokban.
H. R.: De akkor miért nem volt határozottabb, és ha a múltat végképp el akarja törölni, a zsarnokság ellen küzdőket meg akarja nyugtatni, hogy Amerika nem hagyja őket magukra, miért elégedett meg azzal, hogy kijelentse: "tanultunk az önök példájából, Amerika immár kiáll azok mellett, akik szabadságot követelnek maguknak".
B.GY.: Hogy miért nem kért bocsánatot? Miért nem mondta ki fehéren feketén, hogy Amerikának 1956-ban a magyar forradalom segítségére kellett volna sietnie – akár katonai erővel? Nos, azt hiszem, bármit gondolunk is Amerika akkori tétlenségéről, annál erősebbet nemigen mondhatott az elnök, mint amit idéztél.
H.R.: Miért? Komoly amerikai történészek és politikai elemzők is felvetették a bocsánatkérés lehetőségét. A Metazin is idézte a tavasszal megerősített nemzetbiztonsági doktrinát: Amerika minden országban és kultúrában támogatja a demokratikus mozgalmakat – azzal a végső céllal, hogy véget vessen a zsarnokságnak a világban.
B.GY.: Igen, a retorika ugyanaz, mint Bush első elnöksége alatt, de a tényleges külpolitika már más. Ezt a módosult külpolitikai vonalat erősítette meg az elnök Budapesten. Azzal is, hogy a magyar forradalomra hivatkozott, és azzal is, hogy nem kért bocsánatot. A Foreign Affairs legújabb számában Philip H. Gordon „Bush forradalma véget ért” címmel írt cikket; a forradalom véget ért, mert az elmúlt két év során az amerikai külpolitika visszatérni látszik a hidegháború idején alkalmazott stratégiához – persze a megváltozott körülmények között, másfajta ellenségekkel szemben. A hidegháború stratégiáját a „containment”, a kommunizmus terjeszkedésének megakadályozása határozta meg, nem a kommunizmus megdöntésének forradalmi célja. Amerika abban reménykedett – és mint kiderült, nem is hiába –, hogy a kommunizmus külső katonai beavatkozás nélkül is összeomlik.
H.R.: Ha szabad kérdeznem, te is ellenzed, hogy az USA szükség esetén erőt alkalmazzon?
B.Gy.: Dehogy. De azért leginkább az amerikai liberális héjákkal rokonszenvezem. Különösen mai, kevésbé harciasan vijjogó alakjukban. Ilyen liberális héja például Thomas Friedman. A mai hidegháborúhoz, ahogy a régihez is, hozzátartozik az amerikaiak jól célzott katonai fenyegetése, esetenként lokális katonai beavatkozása. Beavatkozni csak pontosan, szépen. Ez nem könnyű dolog, szépen csinálni szinte lehetetlen. George W. Bushnak - ma már egyértelműen kimondhatjuk - nem is sikerült.
