Jan Kubis |
A diplomáciai eszköztárat sok-sok évszázad óta kifinomultan alkalmazó pápai állam tisztségviselői bezzeg nem haboztak, amikor a váratlanul Rómába kiruccanó Hiller Istvánnak diszkréten, de félreérthetetlenül értésére adták: megfelelő előkészítés nélkül, a legfőbb döntéshozó távollétében, a vendéglátónál már-már meglepetésszerűen bejelentkezve, nem lehet nagy horderejű kérdésekről tárgyalni. A híradások szerint nem sikerült vatikáni tárgyaló partnert keríteni az Örök Városba éppen ezért látogató kultuszminiszter számára, így ő dolga végezetlenül távozott az olasz fővárosból.
Mondhatnánk, mindez nem következett volna be, ha a magyar diplomácia, a kormány külpolitikai háttérapparátusa mindig, minden tekintetben a helyzet magaslatán állna, és az efféle veszélyekre felhívná a figyelmet. Csak reménykedhetünk, hogy a Külügyminisztérium vezetése, valamint a kormányfő mellett most alakuló, külügyesekből álló tanácsadó stáb legközelebb elejét veszi az efféle pofonoknak.
A kormányfő felszólítására hiába dolgoznak most külügyi hivatalnokok százai lázasan a külpolitikai stratégia kialakításán, ezt tudniillik sosem a bürokrata végrehajtó apparátus, hanem - szakmai elemzésekre támaszkodva - a politika határozza meg. A formába öntésnél nem árt figyelembe venni a formai követelményeket és a diplomácia íratlan szabályait, amelyek szerint a célok felsorolásában már a sorrendnek is jelentősége van.
Az sem ártana, ha a miniszterelnök a nagyköveteknek és főkonzuloknak szóló eligazításon világosabban tudná megfogalmazni, melyek a Magyarország számára legfontosabb külpolitikai irányok. Lehetséges persze, hogy a magyar külpolitika prioritása mostantól a délkelet-ázsiai térség és Kína iránti nyitottság lesz, ám uniós tagállamként nem ártana az európai perspektívát és - speciális jelentősége miatt - a szomszédságpolitikát sorolni az első helyre.
-thl-
