Hina Szalem |
Az Észak-Olaszországi Bresciában élő 21 éves Hina olyan családban látta meg a napvilágot, ahol a sarijának nevezett vallási törvények uralkodtak. De fellázadt, nem volt hajlandó elfogadni, hogy a tradícióknak megfelelvén, rabszolga legyen egy olyan férfi mellett, akit nem is szeret. Nem tűrte, hogy házasságkötés címén adják-vegyék, mint egy állatot. „Hitetlen” olasz fiúval járt, miniszoknyát viselt, színésznő akart lenni. Jóvátehetetlenül megfertőzte a szabadság mámorosító levegője, nőiségét, ember mivoltát nem akarta feláldozni, nem akarta barbár rítusok által uralt regulák börtönében tölteni élete hátralévő részét.
Az életfenntartás és az utódgondozás ösztöne a legősibb vonás. Vannak persze rossz, csapnivaló szülők az euroatlanti kultúrkörben is, nem is beszélve a csecsemőgyilkos anyákról, brutális vagy épp pedofil apákról. De olyanra aligha lehet példa civilizációnkban, hogy a gyerekét bántalmazó, megerőszakoló, legyilkoló ember – családjával együtt - büszke legyen tettére. Mohamed és a família többi tagja meg van győzödve róla, lemosták a család becsületén esett szégyenfoltot.
A Vatikán téved, a „halál kultúrájának” terepe nem a nyugati demokrácia (többek között a legális abortuszt, az eutanázia legalizálására indított akciókat minősítették ezzel), hanem a militáns iszlám. Amely tagadja a legalapvetőbb emberi ösztönöket, a szexuális önkifejezéstől az élet szeretetén át az egyéni létezés jogáig. A zöld pestis semmivel nem különb az alattvalóvá degradált polgárt családtagjai besúgására, zsidó vagy osztályidegen szomszédjai haláltáborba küldésére nevelő totalitárius bolsevik és náci rezsimeknél. A szekuláris nyugati életformába beilleszkedni akaró fiatal muszlimok dolgát nemcsak a kétségtelenül létező többségi előítélet, hanem mikrotársadalmuk is nehezíti, amely őket fogságában tartja.
Ne szégyelljük kimondani: a hit-és kételyszabadságon nyugvó demokrácia felsőbbrendűbb az Istenre hivatkozó despotizmusnál.
