Most már eldőlt, hogy 56-ot külön-külön fogja ünnepelni kormány és ellenzéke. Az aktuálpolitikai megfontolásokon túl, nyilvánvalóan szerepet játszik ebben az a tény is, hogy a forradalom résztvevői különbözőképen képzelték el Magyarország jövőjét. Az ellentétek felszínre kerülését a forradalmat elnyomó, brutális szovjet fegyveres beavatkozás akadályozta meg. Jobb, ha leszámolunk a közös emlékezés illúziójával.
Pedig ez a tabuként funkcionálni akaró mítosz csupán egy hamis sztereotípiára támaszkodik. Mégpedig arra, hogy ’56-ban a nemzet oszthatatlanul egységbe forrt, ildomos hát minden évfordulón az utódoknak is ekképp tenni. Fél évszázada a nemzet oroszlánrésze valóban egységes volt, csakhogy épp abban, hogy a majd évtizedes diktatúra után joga legyen szétszakadni. Különböző világnézetekre, szokásokra, felfogásokra, életvezetési stílusokra, pártokra, satöbbi. Pont a forradalmárok által megdöntött totalitárius rezsim (és általában a diktatúrák) jellemzője, hogy különböző habitusú, gondolkodású, szemléletű polgárokat körömszakadtáig megpróbálja erőltetve-kikényszerítve egybeterelni, a monolit falanszter-nemzet víziójának jegyében.
Igen, 1956-ban a nemzet jórészt azon elhatározásában volt egységes, hogy soha többé ne kelljen egységesnek lennie. Hanem lehessen sokszínű, különböző, vállaltan eltérő. Tény, hogy a forradalomnak voltak olyan, szinte egységesen vallott céljai, mint a szovjet csapatkivonás, a független Magyarország, a többpárti demokrácia. De tudjuk, a formálisan hasonló követelések nagyon különböző gyakorlati szándékokat rejthetnek. 1944-ben például, a legitimistáktól a kisgazdákon, parasztpártiakon, szocdemeken át a kommunistákig, minden náciellenes erő Hitler legyőzését követően szabad, demokratikus országot akart. Aztán kiderült, hogy Rákosiék a (népi) demokrácián egypárti zsarnokuralmat értenek. A németellenes-angolbarát horthysták sem feltétlenül demokráciát akartak, inkább egy megreformált-fazonigazított Horthy-rendszerhez szerettek volna visszatérni. És persze közéjük szorulva ott voltak a demokraták is.
Ötven éve ugyanígy, számos forradalmár a marxizmus-leninizmus „emberarcú” verzióját kívánta győzelemre vinni. És voltak olyanok, akik szerint nemcsak a bolsevik rendszer, de az azt alátámasztó kommunista eszme is megbukott, akik Lajtán túli mintára, magángazdaságon alapuló népuralmat áhítottak. Ezek többsége – demokrataként - a jobboldali szélsőséget is elutasította. Aztán ne tagadjuk el, kisebbségi-marginális-pozícióban ugyan, de jelen voltak a szadista ösztöneiket kiélő lincselők, fegyverrel hetvenkedő lumpen figurák is, akik ott szerették volna folytatni, ahol ’45-ben abbahagyták.
Nyilván mást szeretett volna az ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet továbbra is társadalmi tulajdonban elképzelő munkástanácsi elnök, mint a földjét, gyárát, boltját – az 1989-90 utáni kormányok szerint jogosan – visszakapni kívánó, kisemmizett üzletember, nagygazda vagy patikus. Amennyiben elmaradt volna a szovjet invázió, a sztálinista gyökerű, reformkommunista Nagy Imre aligha ünnepelte volna közösen a győztes forradalmat az egyház és állam szétválasztásába belenyugodni nem akaró, ultrakonzervatív Mindszenty Józseffel.
Korábbi korok forradalmait, az amerikai függetlenség kivívását (1776) vagy a Bastille lerombolását (1789) az illető országokban – világnézetre való tekintet nélkül – közösen ünneplik. Még ha ennek az is az ára, hogy inkább az események idealizált változata kerül be a történelemkönyvekbe. ’56 túl közel van, a forradalmárok, a szemtanúk közül sokan még köztünk élnek. Örüljünk neki, de ne akarjuk összenöveszteni azt, ami nem tartozik össze. Miért ne lehessen választék a megemlékezésekből, miért ne tiszteleghetne az utókor is külön-külön?
A július 1-i határidő előtti utolsó pillanatban, a hétfői rendkívüli közgyűlésen dőlt el, hogy a fővárosi képviselők kiigazították a már korábban, konszenzussal elfogadott 2025-ös költségvetést, így van újra érvényes büdzséje a fővárosnak – év végéig. Ha nem így lett volna, durva korlátozásokkal és pénzügyi nehézségekkel járó állapotra kellett volna készülni.
A rendelkezés alól csak olyan kiemelt cégek mentesülnek, mint a MÁV vagy az MVM.
Arról is beszélt, ha szemmel lehetne ölni, Brüsszelben egy sortűzzel elintézték volna.
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Ha erre nincs jó válasz, a százezres menet csak színes emléknek lesz jó.
A volt vezérkari főnök azt mondta, jobb lenne, ha például a kézigránát-baleset miatt elrendelt vizsgálat eredményét tennék közzé végre.
A légitársaság szerint még este tíz óra előtt újra felszállhatnak.
