Az elbocsátott Hantz Péter egyik bűnös felirata © Transindex.ro

A huszadik század folyamán többször is kiderült, hogy a Kárpát-medence népeinek nacionalizmusai egymást táplálják. Amíg fennállt a történelmi Nagy-Magyarország, a kisebbségi szlovákok, románok és a szerbek nevében fellépő politikusok folyamatosan panaszkodtak a világ közvéleménye előtt az agresszív magyarosító törekvésekre, nem is alaptalanul. Amikor azután az első világháborút követően létrehozták államaikat, szent ígéretet tettek, hogy náluk a nemzeti kisebbségek valamennyi jogát tiszteletben tartják.

Ehhez képest a második világháború végén az derült ki, hogy Benes titkos terveket dolgozott ki a „bűnös népnek” nyilvánított magyarok elűzésére, amit népességcsere címén részben meg is valósított. A román nacionalisták alighanem csak azért adták fel hasonló elképzelésüket, mert a Szovjetunió katonai megszállást vezetett be és tartott fenn másfél évig Észak-Erdélyben, s később is erőteljes nyomást gyakorolt mind Csehszlovákiára, mind Romániára, hogy fékezze a magyarellenes nacionalizmusát.

Ilyen viszonyok között távolról sem meglepő, hogy az Európai Unió újdonsült tagállamai, Magyarország és Szlovákia, illetve a 2007 január elsején belépő Románia között a nacionalizmus még mindig konfliktusok forrása. Román és szlovák részről a száz évvel ezelőtt bevált sémát követve továbbra is igyekeznek áldozatnak feltüntetni magukat, amennyiben a békés többség ellen irányuló „szeparatista tendenciákat” hibáztatják a helyzet kiéleződéséért.

Ugyanakkor a hazai ellenzék a jelenleg kormányzó szocialista-liberális koalíciót teszi felelőssé azért, hogy hagyták idáig fajulni a fejleményeket, amennyiben lovat adtak a szomszédos országok nacionalistái alá, amikor a 2004 decemberi népszavazáson a kisebbségi magyaroknak adandó kettős állampolgárság ellen foglaltak állást. A FIDESZ szerint azóta is, minden kétoldalú tárgyaláson erőtlenek és lagymatagok a szocialisták, azaz Gyurcsány Ferenc hagyja, hogy a román és szlovák politikusok felmossák vele a padlót.

A legutóbbi események arra vallanak, hogy a határon túli magyar kisebbségek helyzete nem javul, hanem inkább romlik. Bár Magyarországnak elméletileg Brüsszelben és Strassbourgban számos eszköze lenne a szlovákiai és a romániai magyarok érdekeinek védelmére, kevés eredményt tudunk felmutatni. Az, hogy a kolozsvári Babaes-Bólyai egyetem oktatói testülete kizárta november 27-én soraiból a „feliratozó” adjunktusokat, Hantz Pétert és Kovács Lehelt, azzal az indoklással, hogy „folyamatosan hazugságokat terjesztenek az intézményről és az országról”, az előzmények ismeretében nem meglepő.

Furcsa, hogy a magyar kormány nem szólal meg az ügyben. Gyurcsány Ferenc éppen tíz napja tartott Tariceanu román miniszterelnökkel közös kormányülést Budapesten, nagy felhajtással. Ezen különböző nagyszabású infrastrukrúra-fejlesztő tervek mellett még arról is megállapodtak, hogy a kolozsvári Mátyás szobor-felújítását a két ország fele-fele arányban finanszírozza.

De úgy látszik, közös erőfeszítéssel sem sikerült elérni, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai tudományegyetemen néhány román nyelvű tábla mellé kihelyezzék a magyart is. Catedra de literatura maghiara, így rendben van, és multikulturális. De ha kitesznek alá egy másik táblát, hogy Magyar irodalomtudományi tanszék, az már szeparatizmus, s aki ilyesmire vetemedik, annak az egyetem felbontja a munkaszerződését.

Szegénységi bizonyítványt állítanának ki magukról honi diplomatáink, élükön a Külügyminisztérium vezetőségével, ha nem tudják megértetni a nyugati közvéleménnyel és az EU vezetőivel, hogy ez képtelenség. Mozgósítva a világ közvéleményét, rá kellene bírni a román kormányt a magyar feliratokkal szembeni diszkriminatív magatartás visszavonására, az egyetemet az elbocsátott oktatók visszavételére.

Hasonló képtelenség a szlovák kormány döntése: kiemelt támogatásban részesíti a tengerszint fölött 277 méternél magasabban fekvő településeket, és ezt azzal indokolja, hogy ott nagyobbak a fűtési költségek, többe kerül az utak karbantartása. A többire arányosan kevesebb jut. Ám valójában arról van szó, hogy utána néztek, ezek azok a települések, ahol a magyar kisebbség szinte alig van jelen. Mintegy 1600 magyarlakta települést foszt meg a pozsonyi kormány közel másfél milliárd forintnyi összegű, törvényesen járó fejlesztési támogatástól.

Ki hallott még ennél átlátszóbb, ostobább kifogásról? Ám – tisztelet a kivételnek - a magyar kormánypárti politikusok nem hajlandók a témát napirendre tűzni.. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetői felhívták a figyelmet erre a felháborító anomáliára, mégsem történik semmi. Annak ellenére sem, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök a legutóbb meglehetősen lekezelően bánt Gyurcsány Ferenccel, akinek még személyes oka is lenne rá, hogy a sarkára álljon.

Nem áll túl jók a magyarok ügye a határokon túl, ezt kár lenne tagadni. Lehet, hogy a baloldali-liberális koalíció úgy véli, ezeknek a sérelmeknek a felhánytorgatása külföldön csak olajat önt a tűzre, idehaza pedig kevés a politikai hozadéka. Félő azonban, hogy a szőnyeg alá söprés előbb-utóbb megbosszulja magát, és lesz, aki hasra esik a felpúposodott szőnyegben.