A "felbujtók": Szalai Ádám és Dorogi Gabriella a Mokkában

November29-én, szerdán, a TV2 Mokka műsorában Jakupcsek Gabriella  "felmentette" Szalai Ádámot, a Napló főszerkesztőjét, Dorogi Gabriellát, a Napló riporterét, továbbá távollevő gyakor-nokukat, Boros Pannát. Előzőleg vesztegetésre való felbujtás illetve elkövetés címén rótta meg őket a bíróság. Ugyanakkor négy lépre ment, kenőpénzt elfogadó terézvárosi parkolóőrt egy évi, illetve egy év két hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Szalai és Dorogi rávették a gyakornokot, hogy a Centrum parkoló cég hatáskörébe tartozó területet bejárva, bliccelje el a parkolás kifizetését, és kenje meg a parkolóőröket. Négy esetből négyszer a parkolóőr zsebrevágta a felajánlott 500 forintot, ennek fejében hagyta, hogy a fiatal lány cédula nélkül, szabálytalan helyen parkoljon. Mindezt rejtett kamerákkal megörökítették, és tavaly februárban a Naplóban le is adták.

Parkolóőr büntet. Havi 60 ezerért

A néző mégsem tud igazán azonosulni a találékony stábbal. A tőrbe csaltak arcát ugyan a Napló műsorában kitakarták a képből, hangjukat eltorzították, ennek ellenére főnökeik az adás alapján azonosították őket, következett a rendőrségi feljelentés, majd a kirúgás. Anélkül, hogy megengedhetőnek tartanánk kenőpénz elfogadását jó, ha tudjuk: a parkolóőrök napi 10 óra munkával nettó 4000 forintot keresnek, úgy, hogy a szabályok szerint legfeljebb 15 napot dolgozhatnak egy hónapban. Így jön össze a havi 60 ezer forint. Mint az [origo] beszámolt róla: közülük a legidősebb 60 éves, nem talált munkát miután elbocsátották a parkoló társaságtól, így jelenleg havi 18 ezer forintos nyugdíjelőtti segélyből él. Ezt kukázással egészít ki. Egyik társa, amikor a bíró feltette a kérdést, miszerint van-e vagyona, azt válaszolta, hogy igen, van egy mobiltelefonja. Nem volt pénzük ügyvédre a perben kirendelt védőjük volt. Hogyan lehetett bárki büszke erre a média „hőstettre?”

Persze már régen rájöhettünk volna, ha a nézettség növeléséről van szó, a kereskedelmi tévé nem ismer akadályt. A riporterek „rárepülnek”a nyomtatott sajtóban, illetve az internetes portálokon található hírekre, elemzésekre, kihasználják, hogy a mozgókép új típusú ismereteteket tud közvetíteni. A közönség kíváncsi arra, hogy egy politikus élőben hogyan szerepel, még akkor is, ha semmi újat nem tudnak meg tőle, csak azt, amit a különböző lapokban, illetve az internetes újságíróknak már többször elmondott. Ha pedig a tévé valami eredetire vágyakozik, tényfeltárással bízza meg munkatársait. Itt lehet domborítani. De talán kár pénzt, időt, energiát kiszolgáltatott, nyomorgó páriákra pazarolni, akármennyire is a jobbítás szándéka vezeti az újságírót: téma ugyanis van bőven, legyen szó ingatlanok visszabérléséről vagy a pártkasszákba visszafolyatott milliárdokról.

Ám a mondást el kell fogadnom: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Vagy nyolc éve a véletlen folytán egy játszótéren megismerkedtem egy fiatal, egyébként kifejezetten lestrapált asszonnyal, aki szextelefonokkal egészítette ki a jövedelmét. A nő otthon takarított, főzött és mosott, és közben a fülén volt a hallgató, illetve a szája előtt a mikrofon. A központ primitív férfiak hívásait kapcsolta, ő meg kiemelt percdíjért – melyből csak nyomorúságos jutalékot kapott - szóval tartotta őket.

Glosszát írtam róla egy napilapba, persze eltitkolva a nevét, és minden más adatát. Egy televíziós „tényfeltáró” riporter a másik kereskedelmi csatornától rájött, hogy élő személyről van szó, és elkezdett ostromolni, hogy áruljam el, kiről van szó. Heteken át könyörgött, végül, hogy hagyjon már végre békén, kiadtam a nevet és a telefont. Az adás lement, a nő kitakart arccal és eltorzított hangon szerepelt benne. Persze felismerték, és szegényt kirúgták, hiszen megszegte a szerződést, amit aláírt. Könnyelműségemet azóta is szégyellem, és nem tudom magamnak megbocsátani.