© MTI

Kérdés csupán annyi lehet, kik tehetők felelőssé. Közvetlenül nyilván – ha rájuk bizonyítják - a hamis árukkal zsúfolt óriási raktárbázist irányító M.E.G.A-cégháló tulajdonosai szankcionálhatóak jogilag és/vagy anyagilag. De hogy indirekt módon kik sárosak, azt hónapokba kerül tisztázni, ha kiderül egyáltalán. Potenciális vétkesek lehetnek a hipermarketek, amelyek minőségbiztosítási szűrőjén a tolerálhatónál hosszabb ideig nem akadt fenn a necces áru, illetve a gyenge hatáskörrel, eszközrendszerrel, bürokratikus széttagoltságban dolgozó szakhatósági kontrollmechanizmus.

Könnyebb lett-e a bűnözők dolga, hogy az Unió államai között megszűnt a határellenőrzés? Kétségtelenül igen. Aki egy holland kikötővárosból fegyvert, drogot, lopott műkincset juttatna, mondjuk Olaszországba, könnyebben megteheti. Ennek dacára komolyan vehető módon senki nem javasolná a korábbi helyzet visszaállítását. Mert az előnyök (hogy egy spanyol nyaraláshoz vagy párizsi turistaúthoz nem kell útlevelet csináltatni, három-négy országhatáron átesni ugyanazon a forgalomlassító procedúrán) bőven ellensúlyozzák a hátrányokat. Ugyanez a helyzet a nemzeti vám-és áruvizsgálat megszüntetésével is.

Ilyen eseteknél, mint a törökbálinti, rendszerint felmerül, hogy lám, uniós csatlakozásunk nyakunkra szabadította az “idegen szemetet”. Először is, a meghaladott ellenőrzési rendszer újragründolásával a becsületes importőröket ugyanúgy sújtanánk, mint a csalókat. Az emiatti drágulásról nem is beszélve. Amúgy pedig mindenkit óvnánk tőle, hogy az Unió előtti időket nosztalgikusan valamiféle idilli állapotnak gondolja. A kétes minőségű hússal, lejárt szavatosságú termékekkel ügyeskedő boltvezető éppenséggel a kádári hiánygazdaság jelképe lehetne, a rendszerváltás utáni évek paprika-és borhamisítási ügyeiről nem is beszélve.

Az ilyesmi tehát csak arra jó, hogy elmaszatolja a közvetett – morális, politikai és szakmai – bűnrészesség stigmáját. “Jövőben a földművelési és vidékfejlesztési miniszter fennhatósága alá fog tartozni minden, az élelmiszer-, növény- és állategészségüggyel kapcsolatos kérdés, illetve a humán egészségügy és a fogyasztóvédelem koordinálása” – adta a nagyérdemű tudtára Gyurcsány Ferenc. Merthogy eddig nem így volt. Négy-ötféle hivatal, felügyeleti apparátus tevékenykedett, gyakran a “nem tudja a jobb kéz…” káoszelméleti teóriájának jegyében. A kormányfő valószínűleg rettenetesen büszke magára, milyen huszáros gyorsasággal kezeli a válságot. Elkerülhette a figyelmét, hogy lassan három éve az Unió tagállama vagyunk. 2004. május 1.-én senkinek nem jutott eszébe, hogy csatlakozásunk élelmiszerbiztonsági rizikóval (is) jár? Miért nem végezték el akkor az illetékes hatóságok összehangolását-egybevonását?

Valószínűleg ugyanazért, amiért az egészségügyi, közigazgatási, felsőoktatási reformoknak sem láttak neki. Annyiféle önös egzisztenciális szempont (ha öt intézmény helyett csak egy lesz, négy főigazgató és sok létszámfeletti káder veheti a kalapját), lobbiérdek (a zavarosban halászóknak nyilván nem célja a transzparens viszonyrendszer) feszült az átalakítással szemben, hogy a politika inkább kifarolt. S a vezetés csak akkor kapott észbe, mikor – ott államháztartási hiány, itt élelmiszerbotrány formájában – égni kezdett a ház.

A szabadpiac árubősége bűnözőinknek önmagában is nagyobb perspektívákat kínál. De mégis, hatékonyabb állami kontrollal minimalizálni (de legalábbis csökkenteni) lehetett volna a “szavatossági maffia” hatósugarát. Ahogy Robert de Niro mondta a Casinoban a játékbarlang-csalókat futni hagyó biztonsági őrnek: “Ha nem vetted észre, akkor segg vagy ehhez a munkához. Ha pedig igen, akkor te is benne voltál. Így vagy úgy, kirúglak!” Talán valami hasonlóra lenne szükség egynémely illetékesnél, ha vétkessége megállapíttatik. Persze a legtragikusabb változat az lesz, ha kiderül: egyszerűen azért nincs személyi felelős, mert a rosszul, egyeztetés nélkül funkcionáló gépezet akkor sem volt képes rendesen működni, ha az alkatrészek külön-külön tették a dolgukat..