A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A maradék jóléti intézmények, közszolgáltatások piacosításával kimúlik a Kádár-korszakban kiépített – annak idején a rendszer legitimációját szolgáló - koraszülött jóléti állam. A nagyarányú és sebtében végrehajtott „reformokhoz” hiányzik a közvélemény támogatása. A jelek szerint a társadalom a jelenlegi kormányzat által felkínáltnál aktívabb, védelmezőbb államra tartana igényt.
A kommunizmus utolsó lehelete |
Most utólag visszatekintve a magyar demokrácia tizenhét évvel ezelőtti „mézesheteire”, egyértelműen úgy tűnik, ezzel az üres konzervvel ugyanúgy lejárt szavatosságú árut sóztak ránk, mint amelyeket a MEGA csoport és egy sereg hasonló multicég forgalmazott, s a közelmúltban foglaltak le a különböző Pest környéki hűtőházakban. 1989-ben, amikor árulni kezdték a dobozt, a magyarországi kommunizmusban nem volt már egy szemernyi szufla sem, hiszen már valamikor a hetvenes évek elején kiszenvedett, Vagyis ha hazai levegőt tartalmazott a doboz, a felirata nem felelt meg a tartalomnak, azt meg nehezen e képzelhető el, hogy akkoriban mondjuk Észak-Koreából importáltak ilyesmit.
Egyre világosabb a közvélemény számára, hogy a rendszerváltás, melyre olyan büszkék voltunk annak idején, legföljebb szimbolikusan szakította meg a kései Kádár-rendszer folyamatosságát. Átfestették a cégtáblát, és a főnök, meg néhány legközelebbi, kompromittálódott munkatársa visszavonult a politikától. De a beosztott cégvezetők tovább vitték a boltot, időről-időre átrendezve a kirakatot.
A nyolcvanas évek első felében a világosabban látó MSZMP vezetők, és a velük szoros kapcsolatban álló bankárok és közgazdászok számára nyilvánvalóvá vált, a Szovjetunió képtelen több anyagi áldozatot hozni kelet-közép-európai befolyási övezete megtartásáért. Így a pártállami rendszert tőkés befektetőkkel kell megfinanszíroztatni. Vagyis nyitni kell a nyugat felé, kölcsönöket kell felvenni, vállalva ennek politikai következményeit, a kereskedelmi bankrendszer kiépítésétől a Soros-alapítvány beengedéséig (ami halálos csapás volt az MSZMP kulturális, majd tájékoztatási monopóliumára), a különböző vállalkozói formák legalizásától az személyi jövedelemadó rendszerének bevezetéséig.
Mindaz, amit már a többpártrendszerű választások útján hatalomra került kormányok produkáltak, megerősítette a magyar tömegek eredendő politikaundorát, elfordulását minden közösségi jellegű áldozatvállalástól, és hajlamát a privát megoldások keresése iránt. Ugyanakkor a régi rendszer által 1945-ben felkeltett, és évtizedeken át táplált szocialista illúziók a vadkapitalizmus viszonyai között is szívósnak bizonyultak. A rideg valóság és a vigasztaló eszmények határmezsgyéjén vitathatatlanul Magyar Szocialista Párt egyensúlyozott a legügyesebben, mintegy „megszüntetve megőrizve” az MSZMP főtitkár hajdani unalomig csépelt gyakorlatát a kétfrontos harcról. Kádár valóban nagy tapasztalatot szerzett a népszerűség megszerzésében és kiaknázásában: állítólag Margaret Thatcher mondta neki 1984 februári, budapesti találkozásukkor: „Kádár úr, úgy tűnik, Ön demokratikus választások révén is megtartaná a hatalmat.”
Kiürülnek a színházak? |
Elgondolkodtató, hogy az állam, illetve a fővárosi önkormányzat immár nem képes finanszírozni azokat a kulturális intézményeket sem, melyek az eddig továbbélő kései Kádár-rendszer támaszai voltak: az állami televíziót és a fővárosi színházak legnagyobb részét. Itt teremtek a közönség kedvenc színészei, akik a tudományos élet jeles alakjaival, professzorokkal, újságírókkal és művészekkel együtt mintegy hidat képeztek a politika és a civil szféra között. A liberális nézeteket valló középosztály Hazafias Népfrontját a nyolcvanas évek óta megszokott formájában azonban már nem lehet fenntartani. A Kádár rendszer egykori eredményei fölött elszállt az idő, még akkor is, ha mindmáig nyomot hagytak társadalmunk fejlődésén.
Nem lehet folytatni „a jövőnek a múltra alapozott felélését”, amit az MSZP jelenleg is aktív politikusai közül a volt miniszterelnök, a nyugdíjasok barátja, Horn Gyula testesített meg. Nem véletlenül bírálta az orvosi vizitdíj bevezetését, a Gyurcsány-Molnár-féle egészségügyi reform sarkkövét.
A politikai vezetés jelenlegi legnagyobb dilemmája, miképpen győzze meg az 1994 után tömegesen kényszervállalkozásokba hajtott polgárokat, hogy érezzék magukénak azt az államot, és azt a politikát, amely eddig a privát profit gondolatát népszerűsítette, s lényegében azt vallotta: „mindenki boldoguljon, ahogy tud”. Gyurcsány Ferencnek eddig sem volt egyszerű a közösségi érdekekre hivatkozni, a hazafias áldozattól sem visszariadó nemzeti érzések hangján megszólalni. Most, hogy a Kádár-rendszer utolsó lehelete is elfogyott, és az infláció is meglódul, mély levegőt kell vennie, hogy valami olyasmit mondjon és üzenjen a magyar társadalomnak, amellyel feledteti az őszödi beszéd nyomán a közvéleményben róla kialakult képet.
Pelle János
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A tömeg emberekből áll – őket mutatjuk meg külön-külön és együtt a HVG fotósainak szemével.
A Tisza Párt és a fővárosi csőd sem maradt ki.
Hatalmas. Ez minden idők legnagyobb Pride felvonulása. Ha nem hiszi, nézze meg a videókat.
Beszédek a 30. Budapest Pride-on.
A Tisza elnöke szerint látszatpolitizálás folyik trükkök százaival és hazugságokkal.
Freddie Mercury kezében sem állt ilyen hetykén a vasaló.
Szerinte a kérdés csak az, ki akarja-e tenni annak a gyerekeit, amit az elmúlt tíz évben ő is átélt.
„Jó hazafi harcoshoz” méltón tette közzé, hogy 100 százalékos magyar érettségit tett.
Közéjük Charles Leclerc fért be.