A kilencvenes években a Szabó Albert-féle „Világnemzeti Népuralmista Párt” vörös lobogójának közepén fehér körben a fekete fogaskerék volt látható. Egyértelmű volt, hogy a tisztázatlan forrásokból finanszírozott, karszalagos egyenruhában parádézó, néhány tucat főből álló társaság a német nemzetiszocialista mozgalom, azon belül is közelebbről az SA egyfajta „utánérzése”. Azzal a céllal létesült, hogy sokkolóan hasson a magyar antifasisztákra, megbotránkoztassa és politikai állásfoglalásra késztesse a Demokratikus Charta híveit. 1998 után azonban Szabó Albert - a bírósság elmarasztaló ítéletét követően - egyik pillanatról a másikra eltűnt, a mozgalmával és provokáló lobogójával együtt. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a hazai szélsőjobboldaliak kezdettől fogva gyanakodva tekintettek rá, még Csurka István is nyilvánosan megbélyegezte, mint provokátort.

A magyar szélsőjobboldalnak nem kellett a német náci formavilág: a saját hagyományára akart építeni, s napjainkra megteremtette a maga szimbólumrendszerét, melynek középpontjában az Árpád-sávos zászló áll. A hungarista (nyilas) pártok zászlaján, karszalagján látható „Árpád-sáv” a magyar jelleget igyekezett hangsúlyozni és fokozni, miközben a vörös alap a nemzetiszocializmusra utal. Ezért a nyilasok a nyolcszor vörössel és ezüsttel vágott magyar címerrel ellentétben kilenc sávot - öt pirosat és négy fehéret - illesztettek lobogójukra, úgy, hogy piros mezőben 90°-kal elforgatott fehér négyzetben állt a zöld, „H” betűvel ékesített nyilaskereszt. Ez az elrendezés utalt a középkori zászlóhasználatra, ugyanakkor továbbfejlesztette azt. Az új típusú - kilenc sávos - lobogó a mozgalom szándéka szerint megújítandó magyarság öt - egymást feltételező - társadalmi csoportját (a nemzettartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetmegtartó nő-gyermek-ifjúság, a nemzetvédő fegyveres erők) jelképezte (öt vörös sáv). Ezeket a rétegeket a hungarizmus erkölcsi (kereszténység), szellemi (nacionalizmus) és anyagi (szocializmus) alapjai, valamint a „konnacionalizmus” tartja össze, így négy fehér sáv a magyar nemzetet és a Kárpát-Duna Nagyhazát alkotó népszemélyiségeket (magyarság, szlovákság, ruszinság, románság, németség, szerbség) szimbolizálja.

Bármilyen zavaros és tragikusan kompromittált a nyilasok „Árpád-sávos zászlajának” eszmei tartalma, a MIÉP-Jobbik szavazóinak és szimpatizánsainak két-háromszázezer főre becsült tábora nem véletlenül kezdte el használni. Hiszen amikor Szálasi Ferenc „nemzetvezető” 1944. október 15-én „átvette a hatalmat”, már több évtizedes múltra tekintett vissza az az újpogány, antiszemita és radikális-nacionalista eszmerendszer, melyből pártja táplálkozott. Többek között olyan dilettáns ideológusok és történészek dolgoztak rajta rendíthetetlen szorgalommal, mint Zadravetz páter, majd Málnási Ödön, akiknek nézeteit tehetséges újságírók, mint Milotay István vagy Oláh György népszerűsítették. Jellemző tény, hogy a sumér-magyar rokonságra és az evangéliumok kisajátítására építő nyilas mitológia szívósan tovább élt 1945 után, az emigrációban is: a napokban halt meg aggastyán korban Badinyi Jós Ferenc, akiknek a témával foglalkozó műveit még ma is hívekre találnak.

Az Árpád-sáv, még módosított változatában is azért hat napjainkban a nacionalista, az antiszemita eszmékkel kacérkodó jobboldaliakra, mert a nemzeti történelem középkori szimbólumaira épít. Közben úgy provokálja a baloldaliakat és a zsidó származásúakat a holokauszt felidézésével, hogy nem folyamodik a törvényileg tiltott „önkényuralmi jelképhez”, a nyilaskereszthez. Nyilvánvaló, hogy e provokáció híján senkit sem zavarna a történelmi relikviának tekinthető lobogó, melyet az állami címer baloldalán is viszontláthatunk. Amúgy gondoljuk csak meg: a történelmi magyar címer más elemeit is kisajátították a különböző „nemzeti fasizmusok”: a szlovák Hlinka gárda például a fekete kettős (lotharingiai) keresztes vörös zászló alatt masírozott. Ez nem zavarta az 1993-ban létrejött független szlovák államot, hogy az ismerős hármas halom tetején, kék-piros fehér színvilágban, állami jelképként megtartsa.

Megjegyzendő, hogy Horvátországnak szintén meggyűlt a baja saját címerével, melyet 1941 és 1945 között az usztasák bitoroltak, de amelynek bizonyos motívumai történelmi perszonálunióra való tekintettel a magyar uralkodók szimbólumai között is megjelentek. A piros-fehér kockás központi címert a horvátok šahovnicaként emlegetik, amely a šah, vagyis sakk horvát szóból ered. A 13 piros és 12 fehér mezőből álló sakktábla már a 10. századtól fogva a horvát királyok jelvényeként van használatban. A színek állítólag a két ősi horvát törzsre, a vörös horvátokra és a fehér horvátokra utalnak. Ez azonban csak legenda, mint ahogy az is, hogy a sakktábla azért került fel a horvát címerre, mert Szvetozláv Surinj sakkban megverte a velencei dózsét, II. Orseolo Pétert, és így elnyerte a dalmát városok feletti ellenőrzés jogát. De a történelmi tényeket és legendákat egyaránt megcsúfolta az usztasavezér, Ante Pavelic rémuralma. Ezért a horvátoknál sokáig vitatkoztak arról, hogy milyen színű legyen az új állam címerében látható sakktábla első kockája. Egyesek szerint a fehér (ezüst) kockával kezdődő címer az igazi, a piros kockával kezdődő címer pedig nemzetrontó hamisítvány, mert ezt akkor használták, amikor Horvátország más nemzetek fennhatósága alatt élt. Mások szerint viszont a fehér kockával kezdődő címer használata utal az egykori nácibarát horvát (usztasa) kormányra, és ezért az önkényuralmi jelképnek minősül.

Ahhoz, hogy az Árpád-sávos zászló visszakerüljön oda, ahová való, a nemzeti relikviák közé, mindkét politikai tábornak gesztust kellene gyakorolnia. A baloldal előszeretettel vádolja a Fideszt és szövetségeseit a nemzeti érzés kisajátításával, s jobb elejét venni ezeknek a vádaskodásoknak. Elég, ha felidézzük a 2002-es tavaszi választásokat, amikor kifejezetten „kontraproduktívnak” bizonyult a jobboldali szavazók heteken át tartó, demonstratív kokárdaviselése, ami elriasztotta a mérsékelt közép szavazóit. A mérsékelt jobboldalon a használóit egyszerűen el kellene tanácsolni a tüntetésekről. Megjegyzendő, a Fidesz március 15-i gyűlésén ez meg is történt, a moderátor felszólította a közönséget, hogy a csak a magyar nemzeti színű zászlót emelje a magasba. Ugyanakkor a baloldalnak is fel kellene hagynia a különböző jelképek kapcsán a hisztériakeltéssel, el kellene fogadni a „megterhelt” nemzeti szimbólumokat, ugyanúgy, ahogy a valódi Árpád-sávos zászló elemeit tartalmazó koronás címerrel tette, az Antall-kormány idején.

Pelle János