Thürmer emlékezik. "Gyurcsánytól féljetek, ne Orbán- tól!" © Stiller Ákos

Az egykori pártfőtitkár sírját minden jel szerint szélsőséges nacionalista vandálok dúlták fel, erre utal a sír mögött álló emlékfalra festékkel odafújt ostoba szöveg: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat.” Az első pillanatban úgy tűnt, hogy ebből az ügyből a baloldali-liberális kormány csak nyereséggel jöhet ki, hiszen a felelősséget a jobboldalra, a „szélsőséges eszméknek kaput nyitó radikális ellenzékre” háríthatja. De az ebben a szellemben született szóvivői nyilatkozatra, és az MSZP politikusok hasonló szellemű spontán reakcióira nem volt vevő a közvélemény. Nem igazán vevő arra a felvetésre sem – amit a szélsőjobboldallal túlságosan gyakran egy húron pendülő 1956-os hős és FIDESZ képviselő, Wittner Mária hozott elő - hogy a sír feldúlását maga az MSZP rendezte meg, hogy ezzel vonja el a figyelmet a megszorító intézkedésektől.

Kádár János koporsójának szétverése, koponyájának, illetve a felesége hamvait tartalmazó urnának az elrablása ugyanakkor felszínre hozta az „utódpártok”, az MSZP és karanténba szorított, kisemmizett kisöccse, a Magyar Kommunista Munkáspárt viszonyát. Az MSZP vezetői, a miniszterelnökkel és pártelnökkel egyetértésben úgy döntöttek, hogy „adminisztratív üggyé” teszi a sírgyalázást, melyben a Fővárosi Temetkezési Vállalat igazgatónőjének felettese, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester helyettes köteles eljárni. Ő pedig úgy döntött, azonnal állítsák helyre a sírt a Fiumei úti temetőben, és még péntekről szombatra virradó éjjel, a nyilvánosság kiiktatásával temessék vissza a maradványokat. Állítsák helyre a sírt a Tamáska Mária hamvait tartalmazó urna, és Kádár koponyája nélkül, csakhogy minél hamarabb le lehessen zárni az egyre kínosabbá váló történetet. Hagyó szombat reggel kiment a Fiumei útra, de csak a temető igazgatónőjével beszélgetett, nem nyilatkozott a sajtónak, nem helyezte politikai összefüggésbe a történteket. Ez a helyzet lehetőséget nyújtott Thürmer Gyulának, a Munkáspárt vezetőjének, hogy a történtekért „a szocialisták és liberálisok uralmát” tegye felelőssé, mely alatt „a gátlástalanság, a gyengébb legázolása, az emberek hivatásszerű félrevezetése hivatalos politika lett”. Egyszersmind „politikai senkinek” minősítette a városháza politikai belharcaiba nyakig belebonyolódott Hagyó Miklóst, „Demszky kiszolgálóját”.

Hagyó Miklós tényleg nem volt a legmegfelelőbb ember arra, hogy tisztázza annak az utódpártnak a viszonyát Kádárhoz, melybe 1998-ban belépve, gyors karriert futott be. Ő, aki olyan formás beszédet rögtönzött a négyes metró fúrópajzsainak elindítása alkalmából, nem talált szavakat annak a sírjában megbolygatott politikus tárgyilagos megítélésére, akinek a köpenyéből a mai politikai elit kibújt… De talán nem is neki való volt ez a feladat, amellyel Gyurcsány Ferenc sem boldogult, többszöri nekifutásra sem.

Emlékezetes, hogy amikor Gyurcsány legutóbbi elméleti dolgozatában szembeállította Kádár János és Nagy Imre hagyományát, elvi éllel azt állította, hogy az MSZP-nek az utóbbit kell követnie. 1989 előtt ennek a kijelentének lett volna szimbolikus üzenete, de mint tudjuk, akkor a KISZ-vezető Gyurcsánynak ilyen eretnek gondolatok még nem jutottak az eszébe. (Vagy ha igen, óvakodott hangot nekik.) Ismeretes, hogy a kivégzett politikus az 1956-os forradalom utolsó napjaiban jutott arra a felismerésre, hogy a szocialista társadalmi rend megőrzése mellett véget kell vetni az egypártrendszernek, és ki kell nyilvánítani Magyarország semlegességét. Ezt a felismerését azután következetesen képviselte, még a bitófa sem rettentette vissza. Milyen értelmezése van a Nagy Imre-i hagyománynak napjainkban? – ezt Gyurcsány még nem fejtette ki.

Most visszatemették a koponya nélküli Kádár csontvázat, és ezzel az újratemetésekben és egyéb morbid ünnepségekben gazdag történelmünk újabb fejezete íródik: Rajk László és Nagy Imre után immár részese Kádár János is, aki oly fontos szerepet játszott az előbbiek felakasztásában.

Pelle János