© Stiller Ákos

Sportnyelvi terminussal élve, a párt tisztújító rendezvénye leginkább egy barátságos mérkőzésre hajazott. A publikumot szondázó felmérések számukra megnyugtató adatai is inkább a rendezvény tétnélküliségét fokozták. Kampányidőszak távol, a nyári uborkaszezon közel lévén, érdemi, programkiérlelő tanácskozás, illetve személyi versengés helyett félgőzzel lezavart kádercsere szemtanúi lehettünk, a panelekkel telitűzdelt szónoklatok után.

Kósa Lajos alelnökké választásával háromra bővült azon elnökségi tagok száma, akikre Orbán lehetséges pártbéli opponenseiként hivatkoznak. Pokorni Zoltán a Fidesz kormányzása idején pártelnökként is bemutatkozott, jelenleg helyhatósági pályafutását egyengeti. Amióta a Magyar Nemzetben megtámadták, az orbáni vonalvezetés potenciális alternatívái közé sorolják. Varga Mihály nem habozott ellentmondani „felettesének”, amikor alig másfél héttel a párt legfőbb döntéshozó fórumának összeülését megelőzően leszögezte: a radikális adócsökkentés szakmailag kivitelezhetetlen. Nyilatkozatának – visszanézve - pikáns bukét ad, hogy az éppen a kínai diaszpóra hazánkban letelepedett tagjainak szóló újságban jelent meg. Márpedig Orbán – a szocialista ihletésű 23 millió román után szabadon - épp a sokszázezres lélekszámú ázsiai invázió Semjéntől kölcsönvett rémképével borzolta a küldöttek idegeit.

Persze a három, időnként renitenskedő politikus jelenléte a csúcsvezetésben aligha jelent rövidtávon bármiféle kihívást Orbánnak. A Fideszben - a kormánypárti média nagy bánatára – semmi sem utal Orbán leváltását vagy félreállítását célzó, komolyan vehető törekvésre. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Fidesz derékhada ráérzett: azon vezetőiket kell frontvonalba előretolni, akik nem az elnök fajsúlytalan kreatúrái, hanem akik karizmatikus, önjáró „voksmágnesek”.

A debreceni polgármester vadonatúj stalluma a pártelnöknek adresszált indirekt, tapintatos üzenet. Jelesül, hogy az alsó-és középszintű párttestületekben ülők nem akarják ugyan kispadra ültetni Viktort, de szeretnének olyan alvezéreket tudni a környezetében, akik képesek ellentmondani, vitázni, saját javaslatokat beterjeszteni. Akik – mérséklően hatva rá – felülírhatják az elnök terméketlen, önsorsrontó rögtönzéseit. De legalábbis kompenzálják azok negatív hozadékát, a nyilvánosság felé egy másfajta, a realitásokkal inkább számoló, pragmatikus Fideszt jelenítve meg. Schmitt Pál e téren kudarcot vallott, el is vesztette pozícióját. (Az ő visszalépése révén újra befutó Pelczné Gáll Ildikóról sem lehet elmondani, hogy karakteres arcélű, szuverén politikai entitás, ám hasznosan reprezentál, mint egyetlen nő a vezetésben.)

Szívesen boncolgatnánk a Fidesz általános és szakpolitikai téziseit, csakhogy a párt releváns programpontokkal hónapok óta nem rukkolt elő. Ami van, az jórészt a tavalyi korteshadjáratban elhasználódott ígéretcsomag, amely párhuzamosan vállalta a közköltségek szinten tartását és a közterhek jelentős csökkentését. Amit ugyebár meglehetősen bajos egyszerre véghezvinni. Pár éven belül talán valóban lehetséges adócsökkentés – feltéve , hogy a jelenleginél is erőteljesebben visszafogják a költségvetési kiadásokat, fogyókúrára ítélik a bürokráciát, közintézményi dolgozók tízezreit építik le, jócskán megemelik a nyugdíjkorhatárt, tovább faragják a diákok utazási kedvezményeit, stb. Ugyanígy lehet az államkassza kiadási oldalát reálértéken tartani – de akkor nemcsak a közsarcot nem lehet csökkenteni, de égbe szöknek a bér-és profitterhek is. A Fidesz oltani akarja az égő házból kicsapó lángokat, de egyben szalonnát is sütne rajtuk.

Érthető persze, hogy a Fidesz mindent elkövet, hogy visszaszerezze a 2002-ben elvesztett hatalmát. Három év múlva győznie kell, különben az Orbán fémjelezte pártszövetségnek jelen formájában bealkonyul. Amennyiben ellenzékünk harmadjára is kudarccal zárja a csatát, akkor be kell látnia: azt csakis saját fantáziátlanságának, bumeránghatású zsigeri reflexeinek köszönheti.

Papp László Tamás