MOK plakát: lehet választani.

Éger István, a MOK elnöke a Népszava tudósítójának elmondta, a kitört botrány miatt külön szólt, hogy a cikket  a MOK honlapjáról ne vegyék le amikor már lefutott volna  „mert nem akarták annak a látszatát kelteni, hogy bárkit megfélemlítettek.” Azaz: nehogy már bárki úgy gondolja, a Horváth Ágnest legyilkosozó, szociáldarwinista felhangokkal megspékelt homofób propagandacikket (agitka) külső nyomásra leszedik a gyógyítókat reprezentálni hivatott honlapról. Ez önmagában is meglehetősen súlyos. De igazándiból csak tünet. A Magyar Orvosi Kamara válságszindrómája. Ilyen és ehhez hasonló cikkekkel a MOK egykönnyen a Magyarok Világszövetsége és a hun, sumér, párthus rokonságot hirdető tarsolylemezes szerepjáték-klubok társaságában találhatja magát. 

Éger István ugyanazzal érvel, mint amit a sajtó legtöbb vélemény-és szemlerovata közread. Hogy az illető szerkesztőség nem feltétlenül azonosul a publicista mondandójával. De ez nem menti fel a megjelenést biztosító újságot, honlapot, csatornát a szakmai és morális felelősség alól. Hogy úgy gondolja, erkölcsi következmények nélkül  gyalázkodó irományoknak nyilvánosságot biztosíthat. A korlátlan véleményszabadság híveként szavunk nem lenne, amennyiben a kurucinfo fajvédő portál adott volna az inkriminált cikknek tárterületet. (Egyébiránt ott is közkinccsé tették.) De egy magát politikamentes, mérvadó szakmai tömörülésnek tartó szervezet weboldalán semmi keresnivalója az ilyesminek. Így hát nem sokat ér Éger István féloldalas elhatárolódása, miszerint a vélemény nem a kamara álláspontját tükrözi.

A MOK elnöke a jobbos szubkultúra vendégsztárja lett. Mikola Istvánnal és keresztény fundamentalistákkal együtt demonstrál az abortusz ellen. Gusztos Pétert kioktatja, hogy „ a tudomány mai álláspontja szerint a fajfenntartás és az emberi fajta szaporodása kizárólag heteroszexuális partnerkapcsolatokon tud alapulni”. De ez sem egészem így van. Éger István nyilván tud róla, hogy egy leszbikus nő is teherbe eshet spermabankból.

A minisztergyalázó hozzászólás közreadása azt sugallja, a MOK háza táján erősödőben van a militánsok hangja. Az egészségbiztosítás üzleti alapú átalakításának következményeit „Pénzt vagy életet!” feliratú, kétségtelenül illusztratív plakát mutatja. A páciens útja a betegágytól a koporsóig vezet. Éger valószínűleg meggyőződéssel hiszi: privatizációfóbiája és piacellenessége kifejezi az orvostársadalom érzületét. Csakhogy az orvostársadalom nem egységes. A paraszolvencia gyanánt havi többszázezer forintot zsebre vágó sebész főorvos aligha motivált a reformban. De a röntgenosztály vagy mentőszolgálat borítékot messziről sem látó ügyeletese nyilván nem bánná, ha a szakmába beáramló feketepénzek kifehérednének a beteg által fizetendő önrész (vagy magánbiztosítók által hatékonyan beszedett díj) révén, és igazságosan osztódnának el.

A MOK folyamatosan a betegek szempontjaira hivatkozik. Hozzáállásuk olyan, mintha a gyáriparosok szövetsége kinyilatkoztatná: a melósok érdekeit nézik. Nem, ők a saját üzleti sikerükért hajtanak, ami hol egybeesik a dolgozó érdekével, hol nem. Ugyanígy, a betegnek lehet jó, ha három alulfinanszírozott kórház fúziójából egy működőképes intézmény születik. A két főigazgató, és még több osztályvezető doktor, aki emiatt pozícióját veszti, nyilván másképp látja.

A kamara mintha identitászavarral küzdene, mintha nem lelné helyét. A kötelező tagság megszűnése után kvázi-hatósági jogköre elhalványult. Szakszervezetként működhetne, de abból már van néhány, nagy a konkurencia. Persze, vitán felül áll, az orvosok képviseletére - fakultatív egyesülés alapján - szükség van. De vajon a MOK betölti ezt a funkciót?

Papp László Tamás