Gyurcsány Ferenc. Szép új ország? © AP

Semmi sem hiányzik kevésbé a Magyar Szocialista Pártnak és személyesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, mint hogy nyilvánosságra kerüljön az a beszéde is, amit Bács-Kiskun megyében mondott el egy regionális tanácskozáson. Itt előbb a helyi MSZP-vezetők kipanaszkodták magukat a pénzhiány és a fideszes többségű megyei önkormányzatok „ármánykodásai” miatt, majd pedig kirobbant közöttük a vita, hogy ki a felelős a rossz hangulatért, az MSZP népszerűségének csökkenéséért. „Ezután a miniszterelnök mondott egy olyan kemény és durva beszédet, hogy ahhoz képest a balatonőszödi felszólalás egy lánygimnáziumi osztályfőnöki óra volt, na, az helyre pakolta a társaságot” – számolt be az eseményről egy résztvevő az egyik internetes portál szerint. Vagyis, ha hinni lehet a kiszivárgó információknak, a Gyurcsány Ferencből, Bajnai Gordonból, Lendvai Ildikóból és Juhász Ferencből álló „négyesfogat” országjárása során erélyes hangon leteremtette a helyi kádereket, hogy viseljék el összeszorított foggal a gazdasági nehézségeket. A belső használatra kiadott jelszó ugyanaz, mint a K. und K. hadseregben: Maul halten und weiter dienen (pofát befogni és tovább szolgálni).

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az ősz folyamán előreláthatólag 1,7 milliárd forintba kerülő kommunikációs offenzívába, óriási reklámkampányba kezd a kormány. Azt kívánja ellensúlyozni, hogy az emberek elégedetlenek az eddig megvalósított reformokkal, és a káosz fogalmával társítják őket. A közvélemény-kutatások szerint a konvergenciaprogramot nem „a rendszerváltás befejezésének”, hanem koncepciótlan pénzbehajtásnak, „kerül amibe kerül” alapon véghezvitt, „fűnyíró elvet” követő takarékoskodásnak látják.

A kampány azt sugalmazza majd, hogy az „Új Magyarország” márkanevű terméket a Magyarország Rt. nevű cég állítja elő. Mi állampolgárok egyszerre leszünk önmagunk fogyasztói és előállítói. Minden okunk megvan, hogy büszkék legyünk magunkra, ha nem ma, akkor holnap, de legkésőbb a közeljövőben, hiszen még a 2010-es választások előtt kivívjuk a világ csodálatát. De ha kételkedünk az ígéretekben, és elégedetlenek vagyunk az áruval, csak magunknál reklamálhatunk. Ha nem elégszünk meg a saját válaszunkkal, és sokat hőbörgünk, a végén még elveszítjük a türelmünket, és jól felpofozzuk magunkat…

Úgy tűnik, a miniszterelnök vaskézzel fegyelmezi saját párttársait, határozott hangot üt meg az MSZP-ben „megbúvó” elégedetlenkedőkkel szemben. Ugyanakkor a közvélemény meggyőzésében az ígéretek és a fenyegetések egyaránt szerepet kapnak, hiszen a politikai elit – erre már Vilfredo Pareto rámutatott a huszadik század elején – mindig az erő és a befolyás eszköztárát kombinálva kormányoz. Hatalma akkor bizonyul tartósnak, ha e két elem egyensúlya soha nem borul fel. Igen ám, de az elitek a történelem folyamán ritkán voltak képesek e kényes egyensúly megtartására. A hatalom gyakorlása során mindig az egyiket részesítették előnyben a másikkal szemben. A szociológia korai klasszikusa külön elemzi a „rókajellemű elitet”, amely a társadalom anyagias érdekeit tűzi a zászlajára, „ravaszság és csel alkalmazásával”. A parlamentáris rendszerben, amelyet Pareto „demagóg plutokráciának” nevez, az elit egyaránt beveti a korrupciót és fondorlatot hatalma megtartására. Ezek az eszközök azonban csak addig működnek, amíg a vezetők pontosan tudják, kiket kell megvesztegetni, és rendelkezésre állnak az eszközök a megtévesztéshez is.

Pareto elégedett lehetne a „rókajellemű elit” vitathatatlanul tehetséges megtestesítőjével, Gyurcsány Ferenccel, akinek mára tökéletesen sikerült megszabadulnia a „baloldali ideológiai ballaszttól”. Napjainkra a miniszterelnök számára a társadalmi szolidaritás nem több, mint bizonyos kisebbségek melletti kiállás. Miniszterelnökünk nem üzen semmit a társadalom „alsó egyharmadának”, illetve ha mégis, akkor csak azt, amit állítólag Lajos Fülöp, a „polgárkirály” miniszterelnöke, Guizot mondott a vagyoni cenzus miatt elégedetlenkedőknek: Enrichissez-vous (gazdagodjatok meg)!

A jobboldali ellenzék nehezen lesz képes ellensúlyozni az ősz folyamán a kormány médiakampányát, amely várhatóan a televízió, a rádió, az internet és a köztéri reklámok tömegével operál, és igyekszik majd eltántorítani a polgárokat attól, hogy részt vegyenek a népszavazáson. A vizitdíj, a tandíj és egyéb „sarcok” elleni agitáció nehezen lesz képes megkerülni a kérdést, hogy ha a lakosság nem hajlandó nagyobb részt vállalni a közszolgáltatások finanszírozásából, miből lesz pénz a jövőben az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjakra. Nehezen lehet, ha ugyan egyáltalán fel lehet éleszteni a szolidaritás eszméjét, akármilyen formát öltsön is, a magyar társadalomban, amely fásult és fáradt, és mélységesen megcsömörlött a politikától.

Heteken belül beindul a médiahenger, és végigdübörög rajtunk. Ha már a gazdaságtól semmi ilyesmit nem várhatunk, hat-e majd a propaganda? „Nem drámai a helyzet, de szar a hangulat, a képviselők frusztráltak és nyűgösek. Mindenki nagyon várta a nyarat, de annak vége, és kipihente magát ugyan mindenki, de a nyári szünet előtti problémák még mindig itt vannak” – foglalta össze véleményét frakciójáról a kecskeméti regionális tanácskozás után egy befolyásos szocialista képviselő. Vagyis Gyurcsány és szűkebb csapata a saját belső embereit sem képes meggyőzni. Mégis igyekszik felrázni, és „lendületbe hozni” saját szavazóit, a baloldali tömegeket. Ha ez sikerül neki, nagy teljesítmény lesz. De Gyurcsánytól még ez is kitelik, feltéve, hogy a világpiacon továbbra is kedvez a szerencse a magyar gazdaságnak, és az ellenzék továbbra is ilyen fantáziátlanul politizál.