Sólyom László köztársasági elnök. Messzire ellát.

A köztársasági elnök kínosan megválogatja, hogy mikor szólal meg. Az elemzők nagy örömére, mint ahogy az egy államfőtől dukál, erősen kiszámított és kiszámítható beszédeket tart, amelyek értékelésnél biztosan el lehet sütni „patikamérlegen”, a „verbális körmös”, „mindkét oldalt egyaránt”, „szenvedélyes alapjogvédő” kifejezéseket. Repkedhetnek a familiáris hasonlatok. Mi sem teszünk eleinte mást.

Sólyom László a magyar közéletet és a „morális válságot” ostorozó megnyilvánulásaiban valóban szigorú családfőként lép színre, fülön csípi egymással civakodó kölkeit, s nekiáll igazságot tenni. Éppen olyan alapállással, mint a szülő, akit nem érdekel, ki kezdte. Hibátlan szónoklat vagy interjú persze elvétve fordul elő, s e megnyilatkozásoknak kellemetlen tulajdonságuk, hogy bár a jelenhez szólnak, de a jövő hitelesíti őket. Churchill híres szavait a vérről, izzadságról és könnyekről is náci birodalommal szembeni kiállás és a győzelem hitelesítette.

A magyar államfőnek szokása, hogy miként a Gyalog-galopp hősét, őt is elragadja a frazeológiája. Ez történt vele az amerikai beutazási feltételek vagy éppen a Tubes ügyében is. Múlt hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján pedig kijelentette: bár a Parlament körüli tüntetéseket korlátozni akarók a rendszerváltás idején azzal érveltek, hogy a demonstrálók zavarnák a képviselői munkát, a politikai véleménynyilvánításnak nagyon is helye van a törvényhozás kapujánál. „Az ország háza előtt azonban tavaszig sportversenyek, év közbeni tanévnyitók és hasonló események zajlanak. Úgy hallom, lefoglalták már a várbeli Dísz teret is” – érzékelteti az elnök, miféle trükkökkel némítaná el a népet a kormányerő. 

Sólyom azért saját ügyében már óvatosabb duhajnak mutatkozott: miközben közli, hogy ő sosem kérne kordont kapuja elé, ugyanazzal a lendülettel el is tanácsolja a tüntetőket a Sándor-palota elől. Lehet, hogy csak diplomatikus kifogás volt, mindenesetre az 1956-os központi emlékmű tavaly október 23-iki avatásától "biztonsági okokra" hivatkozva maradt távol. Pedig nemigen kellett tartania a demonstrálóktól, a tüntetők nem őrá utaznak, hanem a kormánypárti vezetőkre.

Az államelnök múlt hétfői beszédét követően autóba ült, felhajtatott palotájába, ahonnan – mint mondta – "messzire ellátni”, miközben az Országházból kifelé tartó szocialista képviselőket még aznap inzultálták az ott gyülekező demonstrálók. Tegnap este ugyanez ismétlődött meg. Úgy tűnik az elnök több szempontból fontos és veretes mondatain, legalábbis a Parlament előtti tüntetésekre vonatkozókon túlléptek a történtek.

A Kossuth tér nagyobbik részét lezáró állandó kordon törvénytelen volt. A rendőrség saját maga és a politikusok kényelmét tartotta szem előtt, és nem a jogszabályokat, amikor félévre lezárta a teret. Ám Sólyom balszerencséjére múlt heti szavai a képviselőket ért inzultusok fényében visszatetszővé váltak. Ma már elég világosnak tetszik, hogy a képviselők munkája és testi épsége iránti aggodalom jelen esetben nem pusztán a gyülekezési jogot korlátozni akaró "trükk" volt a kormány részéről.  A parlamenti képviselők emberi méltóságának és zavartalan munkájának védelme éppúgy alkotmányos érdek, mint a polgárok gyülekezési és politikai véleménynyilvánítási szabadságának védelme. És azt is nehéz vitatni, országgyűlési képviselők – még ha azok kormánypártiak is – megfélemlítése, megdobálása és leköpködése nem az a fajta véleménynyilvánítás, amelynek alkotmányos védelemre van szüksége.

Sólyom parlamenti beszédében felemlegette Németországban töltött éveit, mondván, ott nincs félelem az egyébként nagyon is jelen lévő szélsőjobbtól. Éppen csak arról feledkezett meg, hogy Berlinben szó sem lehet arról, hogy valaki a Reichstag környékén kezdjen világmegváltó vagy nemzetmentő tüntetéssorozatba. Ott ugyanis ez tilos, és a rendőrök gondolkodás nélkül állítják elő a demonstrálókat. De így van ez a legtöbb alkotmányos demokráciában, a törvényhozás működésének zavartalanságát jogszabályok és bírói ítéletek garantálják.

Sólyom rokonszenves vonása, hogy ragaszkodik  az alapjogi normákhoz. Ez a magatartás rendkívül fontos egy olyan országban, ahol a politikusok, de még a bírák sem tartják elsődleges feladatuknak az alkotmány védelmét. Sólyom láthatóan nagy súlyt helyez arra, hogy kiállása az alkotmány mellett mindig következetes legyen. Itt az alkalom tehát, hogy a történtek fényében beismerje tévedését, hiszen – és itt most az elnököt idézem – „a bizalmat a világos értékrend, a pontos fogalomhasználat, a tiszta beszéd táplálja”. Igaza van abban, hogy a rendszerváltás idején keletkezett szabadságtörvényeket, így a gyülekezési törvényt is csak a legszükségesebb esetben szabad módosítani, de be kellene látnia - legalább elvi szinten - hogy nem lenne szükségszerűen alkotmányellenes, ha az Országgyűlés előtti demonstrációkat törvényesen korlátoznák. Persze az is igaz, hogy a kormánypártoknak meg azt kellene  elfogadniuk, hogy amennyiben az elnök nem támogatná a törvénymódosítást, azzal nem feltétlenül a Fidesznek akarna jót és a kormánynak rosszat.

K.G.