OPNI. November 1-jén bezárják

Szilágyi Júlia: Jelenleg még mindig több száz OPNI-s beteg vár a sorsára, mert nincs olyan intézmény, ahol el lehetne helyezni őket. Márpedig a Lipótmezőn tovább nem maradhatnak, november elsején bezárják a kapukat. Nincs előkészítve az átköltöztetésük, pedig ezek az emberek nagyon rosszul viselik, ha új emberekkel kell kapcsolatot teremteniük. Rendezetlen továbbá a sorsa a hatalmas kórrajztárnak is. Ez az anyag két részből áll. Vannak benne történelmi értékű dokumentumok, száz éves és még régebbi kórrajzok is. A másik részét viszont az aktuális betegek iratanyaga adja, ami súlyos adatvédelmi problémát vet fel: gondosan szabályozni kell, hogy a benne foglalt információkhoz ki és milyen feltételekkel férhet hozzá. Ebből az anyagból ki lehet „csemegézni” diagnózisokat, melyek alkalmasak többek között emberek megzsarolására is. Állítólag az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet szállíttatja majd el a kórrajzokat, egyelőre még ismeretlen helyre.

Máshová kerül majd a könyvtár, benne igen régi és becses, neurológiai és pszichiátriai tárgyú könyvekkel. Az OPNI azóta leváltott főigazgatója, dr. Nagy Zoltán azt állította, hogy a neurológiai köteteket magával viszi, a pszichiátriai tárgyúakat pedig hátrahagyja. A múzeumi anyag sorsa is tisztázatlan: állítólag több múzeumnak, így az orvostörténetinek is felajánlották, de sehol sincs számára hely.

hvg.hu: Úgy hírlik, ön mozgósította politikai kapcsolatait, is, hogy a Lipótból mentse, ami menthető. Mit sikerült elérnie?

SZ.J.: 2007 áprilisától kezdve igyekeztem minden követ megmozgatni, de hiába. Sikerült elérnünk, hogy Lenkovics Barnabás ombudsman állásfoglalásban kérte fel a parlament emberjogi és egészségügyi bizottságait, hogy foglalkozzanak a Lipótmező felszámolásának kérdésével. De csak az emberjogi bizottság volt hajlandó tárgyalni a témáról, az egészségügyi nem. Így május elején határozat nélkül ért véget az a kihelyezett és összevont parlamenti bizottsági ülés is, amit az OPNI tanácstermében rendeztek, és amelyen a szakma képviselői és újságírók is részt vettek.

Nyáron már folytak a tárgyalások a különböző osztályok elhelyezéséről, de csak részleges sikerrel jártak. Igaz, hogy az angyalföldi Nyírő Gyula kórházban a lipótos betegeknek egy részét el lehetett helyezni, de a többi kórház elzárkózott a fogadásuk elől. Angyalföldön negyven aktív és ötven rehabilitációs ágyat hoztak létre. Ugyanakkor a Lipótmezőn 2007 január elsején még 849 ágy volt, amit először 145 ággyal csökkentettek az általános kórházreform keretében. Később derült ki, hogy a Közép-Magyarországi Egészségügyi Tanács döntésére hivatkozva a miniszter az OPNI felszámolásáról döntött, a Szabadság hegyi Gyermekszanatóriummal együtt. Április elsejétől az OEP már nem finanszírozza a Lipótot. November elsejéig még működik egy addiktológiai osztály és a gyermekpszichiátria, amit nincs hová elhelyezni. A Heim Pál kórházba tervezik átvinni, ám ehhez ott új épületre van szükség, ami csak egy-másfél év múlva készül csak el. Sejtelmem sincs, mi történik addig az egész országban egyedüli gyermekpszichiátriával: lehet, hogy áthelyezik, de az is, hogy „szüneteltetik”, ami egyenlő a megszűnéssel.

hvg.hu.: Konkrétan kikkel próbált tárgyalni?

SZ.J.: Szeptember második felében Göncz Kinga külügyminisztert mint régi pszichiátert kértem meg, járjon közbe, hogy az egészségügyi minisztériumban a lehető legmagasabb szinten foglalkozzanak a lipótosok ügyével. Háromtagú küldöttségünk, Német Attila, a Pszichiátriai Társaság elnöke, Füredi János professzor és jómagam arról szerettünk volna tárgyalni, hogy a minisztérium a Nyírő Gyula kórházat mint a budapesti önkormányzat fenntartásában működő pszichiátriai szakkórházat jelölje ki az OPNI jogutódjának, Német Attila professzor vezetése alatt. Kincses Gyula államtitkár fogadott is volna bennünket, nekem csak időpontot kellett vele egyeztetnem. Kiderült, hogy mégsem lehet a találkozó házigazdája, mert Horváth Ágnes miniszter megtiltotta, hogy Kincses a pszichiáterekkel tárgyaljon, ugyanis „már eldöntötte ezt a kérdést, és nem kívánja, hogy államtitkára felülbírálja őt”. Megkérdeztem, mi az, amit Horváth Ágnes eldöntött, de a kérdésemre nem kaptam választ. Kincses Gyula ezután közölte velem, hogy a főnöke utasításait követnie kell, nem tárgyalhat velünk.

hvg.hu.: Miért lett volna fontos, hogy a Nyírő Gyula kórház legyen az OPNI hivatalos utódja?

SZ.J.: Az angyalföldi kórház átvehette volna a Lipót számos funkcióját és szervezetét, például a drogambulanciát, amit az addiktológiai osztály mellett lehetett volna működtetni. Lett volna helye az EKG-EEG berendezésnek, a neuropatológiának, a pszichológiai labornak és a központi foglalkoztatónak is. Ha a Nyírő az országos bázisintézmény, megmaradhatott volna az ambuláns memóriaklinika, és a szakmai csoportok is együtt maradhattak volna. Ezt azonban a minisztérium mindenképpen meg akarta akadályozni, és nem is elsősorban anyagi okokból. Meggyőződésem, az egészségügyi kormányzat lehetetlenné akarja tenni, hogy az OPNI-t valaha is helyre lehessen állítani.

Áprilisban a bezárás ellen tüntettek.  Nincs jogutód

SZ.J.: Senki nem tudja. Az egészségügyi kormányzat ígérte, hogy minden beteg el lesz látva. Arról nem esett szó, hogy milyen lesz az ellátás színvonala. A másik gond, hogy a pszichiátriai betegek jó része azért nem veszi igénybe a neki lakóhelye szerint járó kezelést, mert fél az ismeretlen környezettől. Ezért is került a lipótos betegek jó része az utcára, amikor kikerült a védett környezetből. Többségük abbahagyja a gyógyszerei szedését, nem jelentkezik sem a területi ideggondozóban, sem másutt. Ezek a szerencsétlen emberek az utcán találják magukat, a hajléktalanok táborát szaporítják. Erről már kaptam visszajelzéseket: a Podmanitzky utca 32 sz. alatti női hajléktalanszálló előtt rendszeressé váltak a verekedések, ugyanis a régiek nem hajlandók beengedni azokat, akik a Lipótról nemrégiben kerültek oda. Alig egy hete három sérültje volt a verekedésnek, az egyik nőnek betörték a koponyáját.

Megjegyzendő, hogy a drogosokkal még több a probléma, mint a pszichiátriai betegekkel. Az előbbiek „becsalogatása” és kezelése hosszú, nagy türelmet igénylő feladat. Több lesz az utcákon a drogosokból is, és ezzel arányosan romlik majd a közbiztonság a fővárosban. Budapest ezen a téren hasonlóvá válhat majd Torontóhoz, ahol a nyolcvanas években hosszabb időt töltöttem. A hárommilliós kanadai nagyvárosban az „antipszichiátriai” mozgalom keretében számolták fel a nagy gondozóintézeteket, az elmebetegek ekkor kerültek az utcára. Torontóban akkoriban bizonyos körzetekbe már nem lehetett bemenni, a járókelőket erőszakosan molesztálták a pénzt és drogot követelő betegek.

A rendszerváltásig élt bennem az illúzió, hogy ha a Kádár-rendszer megbukik, szabadabb, humanistább és összetartóbb lesz a magyar társadalom. Ehelyett most a széthullás felé tartunk, a társadalmi anómia, az értékvesztés állapotába jutottunk. Sajnos, nagy esélye van annak, hogy a több-biztosítós egészségügyi rendszerből – ha megvalósul – a pszichiátriai betegek két éven belül kihullanak. Ezeknek a betegeknek nincs munkaviszonyuk, szolgálati idejük, nem tudnak dolgozni, nem tudják magukat fenntartani. Biztosítás híján még a minimális ellátásra sem számíthatnak.

Pelle János

Október 18-án, csütörtökön kora reggel, már az interjú elkészítése után kaptuk a hírt, hogy aznap,  a délutáni órákban Kincses államtitkár mégiscsak fogadja dr. Szilágyi Júliát, Német Attila és Füredi János professzorokat. Kincses Gyulát többszöri megkeresésünk ellenére sem sikerült elérnünk, így álláspontjáról  nem tudjuk olvasóinkat tájékoztatni. A szerk.