Munkanélküliek egy borsodi kocsmában © Horváth Szabolcs |
Csehország mérete (lélekszám, terület) nagyjából hasonló Magyarországéhoz. Viszont öt millió az aktív foglalkoztatottak száma, egy millióval többen dolgoznak tehát (kimutathatóan), mint Magyarországon, ráadásul Csehországban nincsenek a magyarországihoz hasonló regionális különbségek. Mi magyarázza az óriási eltérést a két ország között? Nyilván szerepet játszik az is, hogy a cseh fiatalok (és a középkorúak is) képzettebbek, több nyugati nyelvet beszélnek, és közülük többen merészkednek külföldre dolgozni, ahonnan tapasztalatokkal gazdagodva térnek haza.
Az Európai Unió új tagállamai közül - munkaerőpiaci aktivitás szempontjából - behoztak bennünket a szlovákok, a baltiak és a lengyelek is. A magyarok foglalkoztatási rátája már csak az újonnan felvett államok, Románia és Bulgária arányszámait körözi le.
Tényleg nem dolgozik a magyar? Vagy csak feketén? Sokan nem dolgoznak, akiknek volna rá lehetőségük, inkább felveszik a segélyt, előbb az állami, majd az önkormányzati juttatást. Ezen a téren nehéz igazságot tenni, hiszen nem megélhetési álláskeresőkről van szó, hanem munkanélküliekről. Ugyanakkor szigorítani lehetne és kell is az ellátásokat: csak és kizárólag olyanoknak folyósítani a pénzt, akik mindent megtesznek azért, hogy elhelyezkedjenek. A munkaerő-közvetítő irodáknak megvan a lehetőségük arra, hogy kiszűrjék a lógósokat.
Tény az is, hogy az ország sok pontján munkaerőhiány van, Szlovákiából egyre többen jönnek át dolgozni. A fölöttébb kedvezőtlen foglalkoztatási szint, illetve a magas munkanélküliségi arány okairól megoszlanak a vélemények. Figyelemreméltó, hogy az EU átlagához képest - az ezer főre jutó diplomások számát tekintve - fele annyira képzettek a magyarok. A szakképzés vergődik. Alig beszélünk nyelveket, így aztán külföldre sem megyünk dolgozni. A csatlakozás előtt a magyarok kimerítették az ausztriai és németországi kvótákat, most pedig mindössze 50 ezren dolgoznak az EU tagországaiban.
Hogyan is lehetne aktivizálni a nem-dolgozókat, miként lehetne bővíteni a szakképzettek táborát? A megoldás kulcsa részben a munkaerőpiac igényei és az oktatásból kikerült szaktudás jobb összehangolásában rejlik. Bár az átképzésre az állam 1990-től nem kevés pénzt költött, a képzések zöme nem a piaci igények szerint történt, ráadásul a régi elavult struktúrában. Eközben az állam pont arra nem áldozott, amire leginkább kellett volna: a belső vállalati tréningek finanszírozására, a diplomások továbbképzésére.
Nyugaton viszonylag kevés magyar dolgozik, de éppen a jól képzett, diplomás réteg hagyja el - többségében örökre - az országot. Miközben kevés a piacképes tudással bíró fiatal, azok közül is sokan elmennek. Nem csoda, hogy a multik többsége nem magyarországra telepítette kutatás-fejlesztés központját, tisztelet a kivételnek.
Az oktatás, illetve a munkahelyteremtése mellett legalább ilyen fontos lenne a munka társadalmi presztízsének helyreállítása. Ma ugyanis nem sikk Magyarországon dolgozni. Pénzt keresni igen, de az más lapra tartozik. A munkának, legyen az kétkezi, vagy szellemi, becsülete van a fejlett világban. Itt is lehetne, ha a fizetések a nyugati irányba konvergálnának. Ezt el lehetne érni a termelékenység folyamatos javulásával, illetve cégeink versenyképességének fokozásával. A közterhek mérséklésének ebben kulcsszerepe lehet. Törekedni kell a regionális különbségek felszámolására is.
Ki kell tehát mondani, hogy a munkahelyteremtés alapvető prioritás. Az éppen napirenden lévő adócsökkentés is csak akkor hozhat eredményt, ha sikerül gyarapítani a foglalkoztatottak, azaz az adófizetők számát. És visszaszorítani az eltartottakét.
Szajlai Csaba
