© AP

Valójában egyetlen demokratikus iszlám országról beszélhetünk csak – mutatott rá Tony Lapid, a Sinuj párt megalapítója, a Yad Vashem intézet magyar származású igazgatója pesti látogatása során, ez pedig Albánia, ahol többségben van az iszlám. (Lapid, nem tudni, miért, nem tett említést a világi jellegű, de az iszlám értékeivel hatalomra jutott párt által kormányzott Törökországról. Ennek demokratikus jellegéről hosszabb ideje vita folyik az Európai Unióban, ugyanakkor Izrael jó kapcsolatokat tart fenn Ankarával.) De akár egy, akár két „iszlám demokrácia” létezik, most eggyel szaporodott a számuk. Februárban megszületett a Szerbiából kivált, szintén albánok lakta Koszovó. Az új állam függetlenségét sorra ismerik a nyugati államok, s Magyarország, mint az Európai Unió tagja valószínűleg a közeljövőben követi a példájukat.

Az albánok többségétől egyelőre távol áll a fundamentalizmus. A jelenleg mintegy hatmilliós albánság (ennyit tesz ki jelenleg az 1912 óta független Albánia és a most önállóvá váló Koszovó lakossága összesen) azonban az elkövetkező 25–30 évben el fogja érni a 10 milliós nagyságot, azaz a szerbek, a bolgárok, a görögök vagy a magyarok nagyságrendjét. Egyelőre nem tudni, hogy nem akarnak-e majd a jövőben egyesülni, még ha átmenetileg le is mondtak róla. És persze azt sem lehet megjósolni, milyen irányt vesz az albánság kulturális és vallási fejlődése.

Egyelőre kevés jel mutat arra, hogy Koszovóban, ahol az albánok 92 százalékos többséget alkotnak, tiszteletben tartják-e majd az ott élő, mintegy hétszázaléknyi szerb autonómiáját. A két koszovói etnikum közötti bizalmatlanság rendkívül mély, a konfliktus parazsa bármely pillanatban fellángolhat. A korábbi etnikai tisztogatások ismeretében jogosnak tűnik a Mitrovicában és környékén, az ország északi részén, egy tömbben élő szerbek igénye, hogy Szerbiához szeretnének csatlakozni, mert nem bíznak abban, hogy a pristinai kormány meg tudja őket védeni az ENSZ és a Kfor által egyelőre kordában tartott albán radikálisoktól. Megfigyelők kevés esélyt adnak a koszovói szerbeknek a nyugatiak távozása után, annak ellenére, hogy Hashim Thaqi miniszterelnök ünnepélyesen ígéretet tett a kisebbségek jogainak tiszteletben tartására, és az új koszovói alkotmány erre nézve számos garanciát tartalmaz majd.

Nem tudni pontosan, miért állt a Nyugat a függetlenségre törekvő albánok mellé, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jogi gyakorlatot. Ez ugyanis a westfáliai béke megkötése, 1648 óta kimondja, hogy a nemzetközi jog alanyai Európában csak államok lehetnek, de népek nem, és az országok határait egyoldalú döntéssel nem, csak az érintett állam beleegyezésével lehet módosítani. A második világháború óta pedig végképp szóba sem jöhetett az európai határok megváltoztatása az érintett országok és az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulása nélkül. Ismeretes, hogy más országban (Montenegróban, Macedóniában, de a maradék Szerbiában, a Szandzsákban is) élnek egy tömbben albán kisebbségek – igaz, az Egyesült Államok és az Európai Unió képviselői hangsúlyozták, hogy Koszovó függetlenségének elismerését nem tekinthető precedensnek. Mégis, Európában a nemzetiségek kollektív jogainak elismerése terén hivatkozási alapnak számíthat majd az albánok „sikersztorija”.

Nem véletlen, hogy a jelentős nemzeti kisebbségekkel rendelkező EU-tagok, Románia, Spanyolország vagy Szlovákia Koszovó elismerése előfeltételének tekintik, hogy szülessen erről határozat az ENSZ Biztonsági Tanácsában. (Amire Oroszország ellenkezése miatt kevés esély van.) Az erdélyi, a felvidéki és a vajdasági magyarok, ugyanúgy, mint a boszniai, vagy a mitrovicai szerbek hivatkozhatnak arra, hogy ők sem érdemelnek kevesebbet, mint az albánok.

De a nemzetközi jogászok dilemmáinál is nagyobbak azok a gazdasági jellegű nehézségek, melyekkel a független Koszovónak szembe kell néznie. Bár az EU és a Világbank júniusra nemzetközi donorkonferenciát tervez tartani a függetlenséget elismerő országok részvételével, nehéz elképzelni, hogy ahol a lakosság 45 százaléka napi 1,5 eurónál kevesebből él, és a munkanélküliség eléri a munkaképes lakosság ötven százalékát, rövid időn be lehet indítani a jugoszláv időkben épített, azóta leállított gyárakat, s termékeiknek piacot teremtve talpra lehet állítani a gazdaságot.

Szerbiában zavargásokat váltott ki, majd kormányválságot idézett elő, és új választások kiírásához vezetett a szerb kultúra bölcsőjének tekintett Koszovó függetlenségének kikiáltása. Az új állam által keltett hullámok azonban Európa-szerte érezhetők lesznek. Magyarország minden bizonnyal az első lesz azok közül, melyeket közvetlenül érintenek az egyelőre beláthatatlan következmények. A magyar politikusok szeme előtt egyelőre az lebeg: meg kell várni Koszovó függetlenségének elismerésével a március 15-ét, hogy a vajdasági magyarok ünnepségét ne zavarják meg a felháborodott szerbek reakciói. Ennél azonban távlatosabb Koszovó politikára lenne szükségünk – csekély vigasz, hogy ilyen az unióban sincs.

Pelle János