Március 15-iki zavargás. Joggyakorlat © Stiller Ákos

A Fidesznek nagyon is érdeke volna prezentálni: a vehemens kormánykritika nem egyenlő a nyílt és parttalan utcai agresszió elfogadásával. Formailag a kormánykoalíció törekvése a mielőbbi rendteremtés, a zavargásmentes hétköznapok biztosítása. Jogalkalmazás, karhatalmi intézkedés szintjén nyilván így van. De belpolitikai viszonylatban korántsem jönne rosszul az országházi többségnek, ha a szélsőjobb munkaszüneti napokra időzített rituális kukagyújtogató, utcakőfelszedő csődületei eszkalálódnának. Régi politológiai evidencia ugyanis, hogy a fegyveres konfliktus és a természeti csapás a protesthangulatot rendpártisággá változtatja, és a kormánynak kedvez. Tehát a huligánvirtus fokozódása inkább az elégedetlenség szítóira üthet vissza. A javaslat gazdája, Rogán mindezt felismerte, ám a Fidesz nemigen hajlik eme törvényszerűség belátására.

Az V. kerületi polgármester eredeti módosításának legtámadottabb része úgy szólt, hogy már az is büntethető legyen, ha valaki tiltott, jogellenes rendezvényen megjelenik. E sorok írója liberális felfogásúként sem igazán érti, mi a probléma ezzel. Nemigen vehető komolyan az olyan felvetés, amely szerint a polgár nem köteles tudni, hogy a gyülekezés, amin részt vesz, illegális-e. Mindez valami papírízű, szőrszálhasogatón jogászkodó nézőpontból talán igaz. De a józan paraszti ész szemszögéből aligha. Amennyiben valaki néhány tucat, csuklyával fedett arcú, kődarabokkal, benzinpalackkal, ütő- és szúróeszközökkel állig felfegyverkezett verekedő társaságában menetel, aligha gondolhatja, hogy itt jóhiszeműen gyakorolják a szabadságjogokat. Másrészt a hatóság – oszlatás előtt – a jelenlévők tudtára adja, engedélyezetlen demonstráción vannak. Aki eztán is a területen marad, joggal (lenne) felelősségre vonható. A hatósági felszólítás megtagadása, az annak való ellenszegülés bűnnek számít bárhol a nyugati civilizációban bárhol.

Félrevisz, amikor a gyülekezési jogra hivatkozva vitatják a rendbontók szigorúbb megrendszabályozását. Ugyanis az, mikor zajkeltés, dobálás, gyújtogatás, heccelődés révén a többi ember rendezvényeit, ünnepségét, szórakozását próbálják lehetetlenné tenni, az nem a véleménykinyilvánítás kiterjesztése, hanem annak csorbítása. A mások szónoklatába beleordibáló, politikusokat leköpködő, tömegverekedést kiprovokáló, épületeket rongáló ultrák nem ártalmatlan felvonulók, hanem üldözendő bűnözők. Ártalmatlanításuk szükségessége nemhogy sértené, de éppenséggel helyreállítja a honpolgári közösség jogait. Demokrataként úgy vélem, mindenkinek jussa van politikai (vagy egyéb) célból utcára kimenni. Jobb- és baloldali szélsőségeseknek, vallási fanatikusoknak egyaránt. Helyteleníteném, amennyiben a holokauszttagadó újnyilasok, az ’56-ot ellenforradalomként gyalázó kommunisták, netán a homoszexualitást természetellenesnek vélő bigottak tüntetését pusztán szóbeli követeléseik okán betiltani akarnák. Mert nézeteik propagálására – legyenek azok bármennyire ordasak – szabad országban őnekik is lehetőségük van.

Csakhogy mindez kizárólag a tettlegességet nélkülöző összejövetelekre igaz. Aki vandál tetteivel rendszeresen – szinte életvitelszerűen – megzavarja a köznyugalmat, annál igenis helytálló jogmegvonást foganatosítani. Ergo, a többszörösen elítélt műkedvelő rohamosztagosok „gyülekezési engedélye” legyen felfüggeszthető. (Ami, sportrendezvények tekintetében számos államban élő gyakorlat.) Kirívó normasértéseknél akár hosszú évekre. Ha elismert része az igazságszolgáltatásnak a választójogtól történő, mellékbüntetésként kirótt megfosztás, ugyan mi lehet a kifogás, ha ezt a „csoportosulási” fronton is alkalmazzuk? Rogán javaslata a notórius zavargók megrendszabályozására lesöprés helyett érdemi vitára méltó. Természetesen a jogtalan gyülekezés nem indokolhatja vagy mentheti az elítélendő rendőri atrocitásokat. De ezen megállapítás fordítva is helytálló. Azon ténytől, hogy a rendőrök szabályellenes módon oszlattak, nem válik legálissá a jogsértő célú gyülekezés. Garázdáink szószólói ezt a nekik kínos faktumot mellőzni látszanak.

Bizonyos, az elmúlt két esztendőben fellépő, önmagukat jogvédőnek tituláló figurák cselekedeteit nehéz kulturáltan véleményezni. Vannak természetesen olyan polgárjogi szervezetek, melyek tényleg szakszerűek és függetlenek (ilyen pl. a Társaság a Szabadságjogokért). A valódi civil jogvédő aktivista legfőbb tulajdonsága, hogy bárkinek a sérelmét zokon veszi és harcol ellene. Rendőrségi kényszervallatásnak alávetett darabolós gyilkostól a politikai okokból bíróságra citált oknyomozó zsurnalisztáig, provokatív művészektől hátrányosan diszkriminált kisebbségeken át a valóban felháborító vélemények hangoztatóiig. Valamennyi justizmordnak kitett polgárért küzd – függetlenül azok (elmarasztalható vagy üdvös) tetteitől, jellemétől, világnézetétől. A polgárjogok reprezentánsa – az orvoshoz hasonlóan – nem mérlegeli, hogy akit sérülés ért, milyen ember. Saját világlátásán felülemelkedve segít rajta.

Nyilvánvaló, hogy a Morvai Krisztinához hasonlók nem ilyenfajta elvi meggondolásból vállalják fel az utcai banditizmus lebukottjainak képviseletét. Hanem azért, mert politikai elfogultságukból teljes mértékben azonosulnak az őáltaluk képviselt gondolkodásmóddal. Nem általában a jogokat védelmezik, hanem azon vélt jogsértőket, akik nekik szimpatikusak. Valószínű hát, Rogán fenti javaslatai inkább nekik, nem pedig a tényleges jogvédőknek fájnak.