"Gyurcsány megszűnt márkanév lenni"

A beszélgetés minden résztvevője egyetértett abban, hogy a több mint ötvenszázalékos, páratlanul magas részvételi arány, valamint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését kívánó szavazatok túlsúlya „hideg zuhanyként” érte a kormányt. Abban viszont megoszlottak a vélemények, hogy ki van most „csapdahelyzetben”. Az egész ország, mely az ellenzék közreműködésével önmagának nehezítette meg az elkerülhetetlenül szükséges reformok végrehajtását? Vagy a kormánypárti politikusoknak ütött az órája, akiktől a tömegek, látva határozatlanságukat és csalódva a demagóg ígéretekben, demonstratív módon megvonták a bizalmukat?

Valójában mire szavaztak a magyarok? – tette fel a közvéleményt két hete foglalkoztató kérdést Somogyi Zoltán. A Gyurcsány Ferenc kormányfő által sugallt értelmezést, vagyis hogy „az emberek a zsebükre hallgattak, ilyen kérdéseket fel sem lett volna szabad tenni”, szerinte cáfolja az a tény, hogy a három kérdésre majdnem ugyanolyan arányban válaszoltak igennel, és a külképviseleteken is ugyanez volt az „uralkodó vélemény”, ez pedig azt mutatja, hogy „bizalmi szavazásról” volt szó. Az elmarasztaló ítéletben szerepet játszott a balatonőszödi „hazugságbeszéd” visszhangja is, hiszen a kormány és a miniszterelnök népszerűsége 2006 szeptemberétől kezdett el rohamosan csökkenni. A kormány üzenetei azóta is rosszak, ellentmondásosak, vélekedett Somogyi, aki nemcsak a „kormányzati negyed” körüli tehetetlenséget említette példaként, de arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány most, a népszavazás után az Alkotmánybíróságot bírálta a kérdések „átengedése” miatt, melyben a baloldal jelöltjei vannak többségben. (A baloldali érzelmű bírák ennek ellenére kisebbséget képeznek, az ezzel kapcsolatos MSZP-taktikák kudarcáról itt olvashatnak.)

Somogyi mindazonáltal élesen bírálta a referendumot mint a nyomásgyakorlás eszközét, s katasztrofálisnak tartaná, ha ezentúl a mindenkori ellenzék élne ezzel az eszközzel. (Az elemző intézete, a Political Capital a Századvég Intézettel együtt dolgozott ki hatpontos javaslatot dolgozott ki a népszavazásról szóló törvény átalakítására, s ezt a szavazást követően publikálták.) Hasonló volt Babarczy Eszter véleménye is: a népszavazás ijesztő precedens, rossz eszköz, s a „népszavazási demokrácia” nem illeszthető össze a parlamenti demokráciával. Abban, hogy a Magyarország ma elkeserítő helyzetben van, az ellenzék is hibás, hiszen hiányzik belőle a „kooperáció kultúrája”, mondta az eszmetörténész, erre építve sikerült megakadályozni a gyenge kezű kormányt a szükséges reformok következetes végrehajtásában.

A Századvég Intézet munkatársa, Giró-Szász András úgy látta, a referendummal Gyurcsány megszűnt „márkanév” lenni, most már korábbi párton belüli hívei sem rajonganak érte. Giró-Szász szerint a népszavazással egyfajta „árokbetemetésre” került sor a jobb- és a baloldal jelentős része között, amennyiben a Fidesz 2,35 milliósra becsült törzstáborához mintegy 1,1 millió baloldali szavazó is csatlakozott. A koalíciós pártok erre nem számítottak, taktikájuk abban merült ki, már előre igyekeztek relativizálni az eredményt. Most először mondott csődöt a „Horn-doktrina”, amely 2002-ben és 2006-ban győzelemre segítette az MSZP-t, s amely az ötvenen felüli nagyvárosi tömegek masszív baloldali érzelmi beállítottságára, és a Fidesz „démonizálására” épített – mondta a politológus. Most azonban a szocialisták nem voltak képesek masszív protesthangulatot kelteni ezekben a tömegekben.

Fricz Tamásnak a népszavazás „történelmi” jellege szúrt szemet, vagyis az, hogy az 1989-es „négy igenes” népszavazás óta nem volt még ilyen magas a részvétel. Mivel a részvételi adatok az országgyűlési választásokon elértekhez hasonló, szerinte „előrehozott választás” volt. Nem vehető biztosra ugyanakkor, hogy a Fidesz képes lesz-e megtartani a hozzá „átszavazott” baloldali tömegeket, hiszen Orbán Viktornak úgy kéne vonzóvá válnia az egész társadalom számára, hogy közben saját tábora előtt nem adhatja fel az „erős, összetartó vezető” imázsát.

Nagy kérdés, hogy a „szociális demagógia”, melyet sokan kárhoztattak mint a népszavazás hátterében meghúzódó negatív jelenséget, milyen szerephez jut a 2010-es parlamenti választásokon. Az MSZP felelőtlen és részben meg is valósított ígérgetéssel („jóléti rendszerváltás”) nyert 2002-ben. A Fidesz már akkor partner volt ehhez, de 2006 tavaszán – téves következtetést vonva le előző vereségéből  – kipróbálta a Medgyessy-receptet, megpróbálta túlszárnyalni riválisát. Jó lenne, ha végre a pártok ezen a téren előre lépnének, a legközelebbi választások már „realista kampányt” folytatnának, és addig is mellőznék az újabb népszavazást. Egy ilyen visszafogott politikára az MSZP részéről Gyurcsány már nem, esetleg Kiss Péter lehetne képes, legalábbis Giró-Szász András elképzelései szerint. Beszélgetőpartnerei és a közönség azonban úgy vélték, ezt az alternatívát még korai mérlegelni.

Pelle János