Hillel Kook

hvg.hu: Hogy kezdődött édesapja politikai ténykedése, hogy került Amerikába?

Becky Kook: Apám az Ecel - más néven Irgun - nevű harcos revizionista cionista szervezet egyik alapítója volt. 1937-ben Európába ment, hogy segítse az illegális bevándorló mozgalmat. 1940-ben a szervezet akkori vezetője, Zev Jabotinsky Amerikába küldte, hogy támogatókat és pénzt szerezzen egy palesztinai zsidó hadsereghez, amely majd felveszi a harcot a britek oldalán a nácik ellen. Ezen dolgozott mindaddig, amíg 1942-ben, egy tízoldalas újság kilencedik oldalán fel nem fedezett egy rövid cikket arról, hogy a nácik már kétmillió zsidót megöltek. Attól a pillanattól kezdve megváltozott az élete, elhatározta, hogy minden idejét és erejét a zsidók mentésének szenteli. 1942-től 45-ig „félretette” a cionizmust, úgy gondolta, hogy a cionista eszmény, Erec-Izrael benépesítése másodlagos ügy az emberéletek megmentéséhez képest.

hvg.hu: Miféle lehetőségei voltak a mentésre?

B.K.: Akkoriban 27-28 éves volt, s ráadásul még meglehetősen gyengén beszélt angolul. De nagyon erős zsidó szellemben nevelték, családjával, a híres Kook dinasztiával 10 évesen érkezett Palesztinába Litvániából. Apai nagybátyja a vallásos cionista mozgalom egyik atyja, Kook rabbi volt. Rendkívül energikusan, önfeláldozóan, éjt nappallá téve dolgozott az általa fontosnak tekintett ügyön. Apám huszonévesen a semmiből érkezve az akkori Amerika legfontosabb embereivel tárgyalt és szemrebbenés nélkül követelésekkel állt elő, egyenrangúként szólt mindenkihez még gyönge angolsággal is, amiben kétségkívül szerepe volt szabadabb palesztinai neveltetésének, az ereci ethosznak. Egyébként, hogy elkerülje a nagyhírű rabbikkal büszkélkedő családja megbotránkozását politikai szerepvállalása miatt, Amerikában Peter Bergsonnak nevezte magát.

hvg.hu: Mit tudott tenni?

B.K.: Úgy vélte, a legfontosabb és talán egyetlen út az amerikai döntéshozók befolyásolására a minél nagyobb társadalmi nyomás. Az amerikai kormány a háború alatt végig azt hangoztatta, hogy a zsidók érdekében megtehető egyetlen és legfontosabb dolog a győzelem a németek felett, de apám ezt édeskevésnek tartotta. Úgy gondolta, igenis van lehetőség a háború közepette is a zsidók mentésére, és évekig tartó harccal elérte, hogy a zsidók mentése is a háború egyik hivatalos célja lett, bár csak 44-ben, amikor szinte csak Magyarországon maradtak menthető emberek.

Hillel szervezésében rabbik demonstrálnak a Fehér Ház előtt. Akkor még Roosevelt nem fogadta őket.

hvg.hu: Mik voltak a módszerei a társadalmi nyomás elérésére?

B.K.: Minden diplomáciai és egyéb szabályt felrúgva teljesen szokatlan módszerekhez folyamodott. Például megszerezte Hollywood támogatását, híveket toborzott az amerikai kulturális elit körében, főként az akkor rendkívül népszerű Ben Hecht író és forgatókönyvíró  barátsága révén. Hecht olyan hírességeket mozgósított az ügyhöz, mint pl. Marlon Brando, de egy sor írót, újságírót is. A legnagyobb lapokban egész oldalas fizetett hirdetéseket tettek közzé, amelyeknek rendkívüli hatásuk volt. A kulturális eliten kívül sikerült megnyerniük az ügynek több tucat kongresszusi képviselőt és szenátort is. Azóta számos könyvet írtak arról, hogy ők használták először politikai célokból, közvélemény-formálásra a modern tömegkommunikációt és reklámot.

hvg.hu: Mindennek mégsem volt túl sok hatása a politikusokra, egészen 44-ig. Vajon miért?

B.K.: Amerikát és Angliát jó esetben nem érdekelte a zsidók problémája. Ráadásul az amerikai kormányban olyanok is voltak, akik kifejezetten tartottak attól, hogy többszázezer zsidó menekültet kell majd Amerikának befogadnia, és ez egyáltalán nem volt az ínyükre.

hvg.hu: És az amerikai zsidóság?

Stephen Wise. Meg akart szabadulni Hilleltől

B.K.: Feltételeznénk, hogy ők bevetették magukat hitsorsosaik megmentéséért, de erről szó sem volt. A történészek azóta is foglalkoznak az amerikai zsidó vezetők hallgatásával, aminek pszichológiai, gazdasági és társadalmi okai voltak. Nem akarták felhívni magukra a figyelmet, féltek az antiszemitizmustól, sok volt a vesztenivalójuk, nem akartak csatazajt a zsidók körül. Akkoriban Stephen Wise rabbi volt az amerikai zsidók vezetője. Az egyébként magyar származású rabbi már idősebb ember volt, aki nagyon nem nézte jó szemmel apám energikus ténykedését. Apám egyáltalán nem félt attól, hogy a zsidókra irányul a közfigyelem, idegen volt ebben az asszimiláns közegben. Ezért lehetett sikeres. Ő és néhány Palesztinából érkezett fiatal barátja büszke volt a zsidóságára, tele volt önbizalommal. Fiatalok voltak, egészen más normák szerint viselkedtek, mint az amerikai zsidók, nem válogattak az eszközökben. Miközben az amerikai zsidó vezetők segítség helyett megpróbálták elhallgattatni apámat, majd elérni, hogy kiutasítsák az országból.

hvg.hu: Végül Roosevelt elnök döntött: 1944-ben megalakult a mentési tanács, de addigra már csak Magyarországon maradtak megmenthető zsidók.

B.K.: Igen, és így a legtöbb általa, illetve a Wallenberg-misszió által megmentett ember magyar zsidó volt. Összesen körülbelül 200 ezer embert tudtak megmenteni az utolsó pillanatban a különböző akciókkal. Embereket és pénzt küldtek Európába, aminek nagy részét a zsidó szervezetek, főleg a Joint adta.

hvg.hu: Vajon miért nem tudunk többet Hillek Kook amerikai mentési küzdelmeiről, miért csak a történelemkönyvek lábjegyzeteibe került be mindez, ha egyáltalán megemlítik?

B.K.: Apám egész életében hangoztatta, hogy sokkal több embert lehetett volna megmenteni, míg a hivatalos izraeli történelemírás szerint mindent elkövettek, és nem volt esély rá, hogy többen megmeneküljenek. Apám álláspontja a mai napig igen kényelmetlen a hivatalos cionista történelemdiktáló illetékeseknek, hiszen felveti a felelősség kérdését. Miközben nyilvánvaló, hogy a nácik a felelősek a Shoáért, azért óhatatlanul fel kell vetnünk a zsidók és nem zsidók mentésben elmulasztott lehetőségeit. Apám példája éppen azt bizonyítja, hogy ha mindenki úgy gondolkodott és harcolt volna, mint ő, akkor sokkal több zsidó éri meg a felszabadulást. Ez nyilván nem tetszik azoknak, akik elmulasztották a cselekvést, amikor kellett volna. Élete utolsó napjáig mondogatta, képzeljük csak el, mi történt volna, ha az amerikai zsidó vezetés 1940-től, 1941-től úgy küzdött volna, mint ő, aki egy maroknyi csoport élén idegenként, gyenge angolsággal, két év alatt komoly eredményeket ért el.

hvg.hu: Mit lehetett volna elérni?

B.K.: Például Amerika megüzenhette volna a németeknek, hogy a zsidók elleni tevékenységük háborús bűnnek fog számítani. Ezt 1944 nyarán megmondták Horthynak, aki erre leállította a deportálásokat. Vajon mi lett volna, ha időben tudatják ezt minden együttműködővel és magukkal a németekkel? Amerika, Anglia miért hallgatott zsidóügyben 1944-ig?

hvg.hu: Persze, amíg a németek nyerésre álltak, ez aligha hatott volna rájuk. Nehéz Hitlerről józan ítélőképességet feltételezni, el volt szánva a zsidók kiirtására. Horthy illetve Magyarország helyzete pedig nemigen hasonlítható Németországéhoz. De hogyan alakult Hillel Kook élete a háború után?

B.K.: Hazatért Palesztinába, majd beválasztották az alkotmányozó gyűlésbe, amelyet az első ülésén Ben Gurion föloszlatott, majd parlamentnek nyilvánított. Apám ekkor fölállt, és azt kiabálta, hogy ez puccs. Azt mondta, hogy őt az alkotmányozó gyűlésbe választották be, s Ben Gurion saját szakállára nem változtathatja át azt parlamentté választások megtartása nélkül. Szabadon gondolkodott, elvei voltak, hitt a demokráciában. Végül is tagja maradt az első Knesszetnek, de azután visszatért Amerikába, ott élt sikeres üzletemberként a 60-as évek végéig. Később visszaköltözött Izraelbe, itt is halt meg. Élete során soha nem kapott semmiféle elismerést a háború alatti munkájáért. Mostanában kezdik értékelni, amit tett. Az amerikai zsidó szervezetek az utóbbi években elkezdték kritikusan szemlélni akkori - eddig agyonhallgatott - szerepüket. De Izraelben a mai napig minderről „nem illik” beszélni.

Shiri Zsuzsa/Jeruzsálem