Fodor és Gyurcsány © MTI

A nyári hónapok parlamenti üzemszünetét valószínűleg az MSZP (éppúgy, mint az SZDSZ) belső hadrendjének újraszervezésére, voksszaporító identitáskampányok kidolgozására fordítja. S készül az őszi büdzsé- és adószámokról döntő vitára, amelyen - a rendszerváltás óta először – a kormánynak nem lesz országházi többsége. Sorsa így azon múlik, a liberális dezertőrök hajlandóak-e újra koalíciós bakaruhát húzni vagy tartósan parancs- és szolgálatmegtagadók lesznek.

Gyurcsány Ferenc szemlátomást pontosan felfogta: őt jelen pillanatban kizárólag az SZDSZ tudná leváltani. A jobboldal egyedül erre nem képes, a baloldalnak pedig nem áll szándékában nekirohanni a késnek, amit egy megméretés pillanatnyilag jelentene számára.

Ha a Fidesz és az SZDSZ nem tud (utóbbi nem akar) „házon belül” kormányfőt lecserélni, akkor az MSZP mégúgy se. Tegyük fel, rátalálnak az utódra, aki nyilván balra helyezkedik el a frakciópuccs leendő áldozatától (a találgatásokban Kiss Péter, Szili Katalin, Szekeres Imre, Lamperth Mónika szerepel), ergo a volt koalíciós partner alapból leszavazza. Nem fognak egy antiliberális (de minimum kevésbé liberálkonform) politikust hatalomba juttatni. Orbánék pedig nem érdekeltek abban, hogy egy, retorikájában piacellenes, osztogatásra, kádári populizmusra hajlamos „új seprű”, afféle pannon Fico – aki a reformok után a reformert is kihajítja – a klinikai halálból visszahozza a legnagyobb riválisukat. Tetejébe a szocialista képviselőcsoportban is van húsz-harminc mindenre elszánt Fletó-párti. Vagyis a párt éppúgy nem képes megszabadulni tőle, ahogy Gyurcsány sem őtőlük. Persze megtehetik, hogy pártelnöki tisztségéből elmozdítják. Csakhogy emberünk – ismervén habitusát - önként és dalolva semmiképp nem áll félre.

A pártnak tehát van egy leválthatatlan elnök-kormányfője. Az SZDSZ tehát nemcsak a mérleg nyelve, de egyszersmind a patthelyzet feloldásának kulcsa is. Ha Fodorék önálló, hatalmon kívüli pártként szeretnének nekivágni a választási kampánynak, akkor mindezt belpolitikailag nyereségesen 2008 végéig tehetik. Jelesül, ha büdzsé- és adófronton leszavazzák a netán a kiadáscsökkentés enyhe változatával is szembemenő Gyurcsányt és pártját – vagyis az országnak többszöri nekifutásra sem lesz érvényes „üzleti terve” – akkor csak a parlament szélnek eresztése és a (mondjuk 2009 tavaszára) kiírt „mandátumfrissítés” jöhet. Melyen az SZDSZ abban bízhat, hogy vállalkozó- és adózóbarát kampánycsomagjával elvihet (az abszolút többséget így is megszerző) Fidesz-tábortól annyi mérsékelt jobbos, liberálkonzervatív voksot, amennyi elég a törvényhozási ellenzékiséghez.

Ellenkező esetben evidens lépés, hogy de facto kormánytöbbségi létét (újra)szentesítvén, jövő év legelején de jure is visszatér a koalícióba. S onnan próbálkozik nyomásgyakorlási potenciálját népszerűségének visszaszerzésére használni. (Ennek kevés esélye van, de ez lehet az egyetlen alternatívája a karakán szakításnak.) Mert különben a gyakorlati kormánypártiság és a házszabálybéli, papíron lévő ellenzékiség székei közt a parlamenti küszöb alá huppanhat. Ha sokat hajlítgatják, eltörhet a mérleg nyelve.

Papp László Tamás