Az MSZP-vezette kormányok  Kína-politikájában mindig megfigyelhető volt valamiféle indokolatlan szervilizmus, politikai elvtelenség, amit általában gazdasági érdekeinkkel indokoltak. Ehhez mára a magyar közvélemény hozzászokott, sokan valószínűleg egyet is értenek vele. Mégsem helyes, ha szó nélkül hagyjuk, hogy Gyurcsány Ferenc ezen a téren valamennyi elődjén túltesz. A magyar miniszterelnök az emberi jogok és demokrácia kérdésében a Magyar Köztársaság rendszerváltó hagyományaihoz méltatlan álláspontot képvisel, amely elfogadhatatlan az 1956 és 1989-1990 örökségét komolyan vevők számára.

A miniszterelnök már 2005 szeptemberében a pekingi Csing-hua egyetemen tartott előadásában - a kínai vízumkényszer eltörlésének felvetése mellett - hosszan fejtegette, hogy a demokratikus parlamentarizmus Kínában vagy Oroszországban nem feltétlenül alkalmazható modell. A pekingi olimpiára érkezve, Ven Csia-pao miniszterelnökkel folytatott találkozóját követően megerősítette, hogy Magyarország az Unión belül azon országok közé tartozik, amelyek az átlagnál jobban értik Kínát. A China Daily-nek adott interjújában pedig egyenesen közös értékeken és megértésen alapuló magyar-kínai barátság mellett tett hitet. (Az interjú azon a napon jelent meg, amikor több hírforrás szerint Kelet-Tibetben a kínai rendőrség fegyvertelen tüntetőkre nyitott tüzet, bár erről a miniszterelnök a helyszínen aligha értesülhetett, mivel a kinai hatóságok az internetet is gondosan cenzúrázzák.) Arról is beszélt, hogy tiszteletben kell tartani, ha az emberek más országokban másként kívánják élni életüket és üdvözölte Kína szerepét a globális kihívások kezelésében, és hozzájárulását egy "harmonikus" világ megteremtéséhez, nyilván szándékosan használva Hu Csin-tao elnök kedvelt szófordulatát.

Mindez nem magyarázható csupán azzal, hogy a vendéglátóknak kívánt volna  egyszeri gesztust tenni. Ennek fontos előzménye, hogy a magyar Országgyűlés idén májusban MSZP-s elutasítás miatt nem vette napirendre a Tibetről szóló, Kínát elítélő országgyűlési határozati javaslatot. Az MSZP teljes apparátusa megmozdult ekkor: a miniszterelnök, a külügyminiszter, a házelnök egységesen arra szólították fel a pártokat, hogy ne folytassák a plénumon a vitát. Medgyessy Péter utazó nagykövet is fontosnak tartotta kijelenteni, hogy  "a kínai vezetők értetlenséggel fogadják, hogy Magyarországnak miért akkor jut eszébe ezzel a kérdéssel foglalkozni, amikor Kína tárgyalni kezdett a dalai lámával, és amikor már régen túl vagyunk a tibeti tiltakozókkal szembeni kínai fellépést mutató képeken."

Nos, a márciusi tüntetések óta a kínai fegyveres erők csak a tibeti főváros körzetében 400 embert öltek meg, és augusztus 18-án, még megerősítésre szoruló információk szerint, 140 fegyvertelen tüntetőt lőttek le Kelet-Tibetben. Az olimpiai játékok alatt a rendezvény biztonságára és sikerére hivatkozva tovább szigorították az alapvető emberi jogok korlátozásait. Hosszasan sorolhatnánk a megrázó és megrendítő példákat, de a helyzet abszurditását talán legjobban a Pekingben tüntetésekre kijelölt helyek sorsa szemlélteti.

A kínai hatóságok - emberi jogok iránti érzékenységüket demonstrálva – három helyet jelöltek ki Pekingben, ahol az olimpia ideje alatt békés tiltakozások szervezhetők. A helyszínek természetesen igen távol találhatók az olimpiai létesítményektől, de még így is csak előzetes engedély birtokában tartható rendezvény. Az eddig benyújtott 77 kérelem egyikét sem hagyták jóvá az illetékes szervek, sőt a kérelmek jó részét furcsa módon „visszavonták további konzultációk végett”. Ha a kérelmező kínai állampolgár volt, jó eséllyel számíthatott letartóztatásra vagy még ennél is rosszabbra. A hatályos törvények szerint ehhez nem kell sem vádemelés, sem bírósági ítélet, a rendőrség négy évig tartó átnevelő munkát saját hatáskörben is kiszabhat.

A magyar kormányzat magáévá tette a Kínával kapcsolatos legveszélyesebb politikai mítoszt. A miniszterelnök szerint más népeknek joguk van más elvek szerint felépíteni államszervezetüket. Ez természetesen igaz, de van-e lehetőségük a kínai állampolgároknak kifejteni ezzel kapcsolatos nézeteiket? Ha Gyurcsány Ferenc nemcsak a kínai politikai-hatalmi elit képviselőivel találkozna, hanem Vej Zsing-seng-gel, aki 1996-ban az Európai Parlament Szaharov-díját kapta, esetleg Martin Lee-vel, a hong kongi demokratikus ellenzék szimbolikus alakjával is, akkor talán árnyaltabb képet kapna arról, milyen országban szeretnének élni maguk a kínaiak.

A magyar kormány külkapcsolati stratégiájának nyilvános vitájában kifejtettem, hogy a tervezet adós marad a valóban értékelvű, markáns külpolitika felvázolásával. Az azóta a kormány által elfogadott dokumentum nem sokat fogadott meg a bírálatokból. Kevés erényeinek egyike, hogy prioritásként említi az emberi jogok és a demokrácia értékkeinek képviseletét: "Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az emberi jogoknak,...az ezeket szolgáló intézményi megoldások és jogi biztosítékok alkalmazásának", mert mindez "hozzájárul a feszültségek és konfliktusok enyhítéséhez, következményeik kezeléséhez, a demokrácia és a társadalmi stabilitás erősítéséhez". A magyar kormányzat gyakorlatában nehéz felfedezni ezeknek a szép elveknek a nyomát. A napi gyakorlat ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: minden megnyilatkozás azt sugallja, hogy az emberi jogok számon kérése csak feszültséget, konfliktust gerjeszt, és a stabilitás ellen hat. A magyar külpolitika vagy bizonytalan értékválasztáson alapul, vagy - ami még rosszabb - saját értékválasztásait a kormányzat nem veszi komolyan.

Ennek fényében korántsem meglepő, hogy egy héten át az orosz-grúz konfliktusról sem volt érdemi mondanivalója a magyar kormányzati  külpolitikának. A külügyminiszter augusztus 13-ig, az EU-s külügyminiszterek rendkívüli találkozójáig, nem nyilatkozott érdemben a történtekről, ami önmagában még nem botrány, de mégis sajnálatos. Történelmi tapasztalataink és a térségünk békéjéra, stabilitására leselkedő veszélyek miatt nem helyezkedhetünk a szenvtelen külső szemlélő álláspontjára. Ami Grúziával történt, figyelmeztető jel a közelkülföld valamennyi állama, így például a velünk szomszédos és a mi biztonságunk szempontjából kulcsfontosságú Ukrajna számára is.

A következő nyilatkozat augusztus 19-én, a NATO külügyminiszterei tanácsülése után született. Magyarország nagyon helyesen teszi, ha ilyen horderejű kérdésben katonai és politikai szövetségeseivel konzultálva, és - ha létezik ilyen - a közös álláspont keretei között alakítja ki saját pozícióját. De ez nem jelentheti azt, hogy hazánk érdemi hozzájárulás, önálló álláspont nélkül, passzív, követő módon politizáljon a saját biztonságát is meghatározó ügyekben. Ha folyamatosan elbújunk az EU és a NATO-álláspontok mögé, akkor senki nem fogja tudni és érteni, hogy mit akarunk és mi az érdekünk. Ma már nyílvánvaló, hogy  a kaukázusi történések kihatással vannak az EU és a NATO Oroszországgal és Grúziával fenntartott kapcsolataira, ez alól a magyar diplomácia sem vonhatja ki magát. Magyarország remélhetőleg minél hamarabb megnyitja nagykövetségét Tbilisziben, nagykövetünk felkészítése már zajlik. Ez az esemény nagyon jó alkalmat szolgáltat arra, hogy hazánk, ha némileg megkésve is, szimbolikus és gyakorlati lépésekkel is kifejezze szolidaritását Grúziával.

Szent-Iványi István, az SZDSZ Európai Parlamenti képviselője