Fodor és Gyurcsány Túlélésre játszanak © MTI

Fodor Gábor hónapok óta mondogatta, hogy valódi programot vár el, és forgatókönyve szerint, ha a program nem készül el, vagy nem megfelelő, akkor javaslatot tesz a szakértői kormányra. S ha az sem jönne létre, akkor áll az előrehozott választások elé. Az SZDSZ-nek, mint pártnak, csak akkor marad esélye a túlélésre, ha tartják magukat ehhez a logikához.

A Gyurcsány-csomag se politikailag, se szakmailag nem hiteles program. A kormányprogramot - az arra igényt támasztó politikai közösségnek - hosszan és egyeztetve kell kidolgoznia. Egy kormányprogramnak ki kell terjednie valamennyi jelentősebb stratégiai feladatra. Egy kormányprogram nem egyenlő évi 250-300 milliárdos adócsomaggal, egy kormányprogram reformokat és távlatokat adó tervezet. Egy valódi stratégiai programot nem az újságban olvasnak először a párt vezetői. Egy kormányprogramról elhihetik az országon belül és kívül, hogy azt végre is fogják hajtani. Helyesen mondja Fodor Gábor: ez nem program. Nem arról van szó, hogy jó, vagy rossz, egyszerűen nem a kért és várt áru érkezett.

A liberálisok pontosan tudják, hogy elutasító válaszukra két reakció születhet: az MSZP vezetői Gyurcsány és programja mellé állnak, kijelentik, hogy készek politikai halált halni érte, és nem engednek az SZDSZ zsarolásának. Azután Gyurcsány vezetésével megpróbálják, ahogy eddig, az SZDSZ-t diszkreditálni, ha kell megosztani. Továbbá elintézni, hogy néhány megvásárolt SZDSZ viselő megszavazzon bármit, amit elé terjesztenek. Ez a tovadöcögés, a kölcsönös kacsingatások miniszterelnöki irányzata.

A másik lehetőség, hogy az MSZP vezetői újragondolják: ráveszik miniszterelnöküket, hogy lépjen hátra a miniszterelnökségből, aki ettől az MSZP kongresszusig maradhat a párt elnöke, és koalíciós tárgyalásokat kezdeményeznek az SZDSZ ajánlotta, 2010-ig működő, szakértő típusú kormányról. Mindkét fél lép egyet egymás felé: az MSZP lemond a miniszterelnökségről 2010-ig, az SZDSZ viszont tárgyal egy koalíciós programról, amelynek alapja az elmúlt évek reformvonala.

Az első változat esetében, a szocialistáknak gyorsan és hatékonyan kell szétrombolniuk az SZDSZ-t („lerohad magától is”), és bármiféle megmozdulást leverniük az MSZP-ben. Erre Gyurcsány Ferencnek jól bevált módszerei vannak. Ha a maradék MSZP-választókban és a frakcióban meglévő SZDSZ-ellenes gyűlölet elegendő, ha sikerül a liberálisokat, mint „antiszociális könyörtelenkedőket” beállítani a szegényeket és a rászorultakat védő Gyurcsánnyal szemben, akkor továbbvihető az egypárti, kisebbségi politika. Ha az SZDSZ nyolc-kilenc képviselője „fölismeri a nemzeti érdeket” és a „mi segítjük a kormányt, a kormány segít minket” hasznos vagyonszerző politikáját folytatja, akkor az ország változatlanul tovább csúszhat lefelé. A második változat némi bátorságot igényel az MSZP vezetőitől: hinniük kell abban, hogy képesek a miniszterelnök-pártelnököt kezelni, békés elvonulását közösen megtervezni, az SZDSZ-szel tárgyalásokat kezdeményezni egy hiteles kormányprogramról és hiteles szakértő kormányfőről. Bízniuk kell abban, hogy ehhez nemcsak a frakciójuktól kapnak bizalmat, hanem a nagy társadalmi szereplőktől is.

Kiss Péter nyilatkozata az SZDSZ-szel helyreállítandó koalícióról arra utal, hogy az MSZP-ben van hajlandóság a koalíciós tárgyalásra az egypárti próbálkozás helyett. Az MSZP-ben jól emlékezhetnek arra, hogyan sültek fel, amikor a vezetés magabiztosan állította, hogy Szili Katalint az SZDSZ minden ellenkezése dacára megszavazza köztársasági elnöknek, vagy legalábbis ehhez lehet képviselőket „szerezni” a parlamentben. Nekimenni a költségvetési szavazásnak úgy, hogy nem bízhatnak másban, mint néhány képviselő nyílt megfizethetőségében és pártjának elárulásában – van-e ennél kockázatosabb út?

Fodor Gábor nem személyeskedett, amikor számon kérte a hitelességet. A Gyurcsány-ügyet a szocialistáknak kell megoldaniuk. Töréspont. Halogatásban bízni nem lehet. 2004 vége óta, két politikus, egymással szemben írt forgatókönyvét játsszuk. Az öreg Bush, Kohl, Jelcin, Tudjman korszakába, a kilencvenes évekbe belefagyott Orbánét. Clinton, Blair, Schröder, Putyin világában megaszott Gyurcsányét.

Az európai vezetők egymásra néznek. "A magyarok gazdasága? – Törékeny és bizonytalan. Még mindig ugyanazok, még mindig ugyanazt? – Igen. Szavahihetetlenek. – Teljesítették a konvergencia-programjukban ígért önkormányzati, nyugdíj, egészségügyi és oktatási reformokat? – Sajnos nemigen. – És lesznek ott reformok? - Nem. Az egyik elvből ellene van minden reformnak, a másik belefogott, de abbahagyta. - Csak ezek ketten vannak? Nincs, aki értene európai nyelven? – Van, de…”

Hátha Fodor Gábor és Kiss Péter, Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szentiványi István, hátuk mögött pártjaikkal, behívják azt a valakit. Lesz végre az országnak kiszámítható arca. Lesz hitelünk. Ha nem, akkor a Történelem elengedi a kezünket.