Lányi András és Kovács Árpád. © Szegő Péter

Az utóbbi húsz év egyik legellentmondásosabb eleme a privatizáció – mutatott rá Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Az elmúlt két évtizedet két szakaszra osztotta: az elsőben megtörtént a vállalkozások döntő hányadának privatizációja, s azóta a magántőke megjelent a közszolgáltatásokban is. Kovács szerint a vagyon húsz évvel ezelőtti piaci értékéről nincsenek adatok. A könyv szerinti érték 1988-ban kétezer milliárd forint volt, de ez nem föltétlenül tükrözi a realitásokat.

Hogy történt-e a privatizáció során az állam szempontjából vagyonvesztés, arról nem lehet felelősen nyilatkozni – szögezte le többek fölszisszenését kiváltva Kovács. Hozzátette: azt sem lehet tudni, hogy a vagyonvesztés kisebb vagy nagyobb lett volna a privatizáció nélkül. A társadalom kettészakadt és az esélyegyenlőségtől való távolság tovább nőtt – jelentette ki az ÁSZ-elnök. „Ebből kéne kiindulni, nem a vadkapitalizmusból” – szögezte le. „Lett volna más lehetőség, de így is fejlődési pályára került az akkor működésképtelen magyar gazdaság. Lehetett volna persze jobban is csinálni. De a folyamat ma sem lezárt” – tette hozzá.

Az idén megszűnt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet volt vezérigazgatója, Nagy Zoltán egyetemi tanár többek között elmondta, a 6,7 milliárd forint értékű, kiemelten védett épület akkora, mint a Parlament, és tartozik hozzá egy negyvenhat hektáros erdő is. A Lipót bezárása hat-hétmilliárd forintba kerül, ugyanennyi pénzből föl lehetne az épületet újítani. Amikor ezt elmondta Molnár Lajos akkori miniszternek, Molnár azt felelte: „Politikai döntés született, te nem értesz ehhez”.

Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1998 és 2003 közti vezérigazgató-helyettese jóval karcosabban fogalmazott. Az Alkotmány 10. paragrafusára hivatkozott, amely szerint „a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon”. Szerinte, ha a privatizáció átgondolt lett volna, ma teljesen más lenne a társadalmi-gazdasági helyzet. A spontán privatizáció 1987-88-as megindulásánál mintegy 2900 állami vállalatot tartottak nyilván, s ezek hatvan-hetven százaléka alulértékelve került magánkézbe – állította az előadó. Bogár Lászlót idézte, aki szerint a mai Magyarországon háromszázezer ember bírja a nemzeti javak negyvennyolc százalékát és húsz külföldi multi kezében van a nemzeti vagyon kilencvenkét százaléka. A volt igazgatóhelyettes nem ellenzi a privatizációt, csak szerinte annak „stratégiával, ésszerűen, a nemzettel egyeztetve” kell megtörténnie. Nem az állam a rossz tulajdonos – vélte – , hanem hiányzik az átgondolt állami stratégia, ami pedig helyette van, az rossz irányba visz, „az ország teljesen kiszolgáltatottá válik”.

Az ország területének nyolcvankilenc százaléka művelhető és ebből ötvennyolcezer négyzetkilométer művelve is van – mutatott rá Kajner Péter közgazda, a SZÖVET (azaz Szövetség az Élő Tiszáért) és az Élőlánc szakértője. A probléma oka szerinte a rossz birtokszerkezet: míg egyfelől fönnmaradt a nagybirtokrendszer, addig az egyéni gazdaságok kilencven százaléka tíz hektár alatti. Néhány külföldi példát említett: az Egyesült Királyságban a királynő, Izraelben az állam kezében van a termőföld, Dániában pedig szigorúan meghatározzák, hogy ki juthat földhöz. A földkereskedelem liberalizációjának 2011-es bevezetése után viszont a magyar termőföld bárkinek a tulajdonába juthat –  adott hangot félelmének Kajner.

A hvg.hu kérdésére Kajner elmondta: Dániában a földtulajdonhoz nem kell dán állampolgárnak lenni, de „az ott elvégzett mezőgazdasági iskolát és azt, hogy az illető ott lakjék, elvárja a törvény”. Dániában ez 2011-ben sem változik – pedig a 2004-ben csatlakozott EU-tagállamokban, Málta kivételével, akkor már szabadon lehet adni-venni földet.

„Nem a privatizáció, hanem annak mikéntje volt a hibás” – hangzott el Mellár Tamásnak, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnökének előadásában. Húsz éve a termelőeszközök nyolcvanöt-kilencven százaléka volt állami vagyon. A rendszerváltás uralkodó gazdaságpolitikája viszont a reprivatizáció volt. Három elképzelés létezett a kapitalizmusba való átmenet hogyanjára vonatkozóan 1990-ben. Az első – melyet főleg a Független Kisgazdapárt képviselt – a teljes reprivatizáció lett volna, az 1945-ös állapotoknak megfelelően. A második – a szakszervezetek és a munkástanácsok által képviselt változat – különböző kedvezményes tulajdonszerzési formákat segített volna elő; ennek Csehországban megvalósult változata volt a kuponos privatizáció. A harmadik, Magyarországon végül megvalósult privatizációs változat a piaci privatizáció, melynek során a befolyt bevételt az állam az államadósság csökkentésére fordította.

Mellár szerint az MDF dominálta kormány csak sodródott az eseményekkel, a Horn-Kuncze-kormány lett az igazán nagy privatizátor, főleg az energiaszektor területén. Az Orbán-kormány óvatos visszafogottsággal állt a privatizációhoz, a Gyurcsány-kormány pedig mindent eladott vagy elad, ami van – állította Mellár Tamás. Mellár szerint a GDP négyszeresét kitevő állami vagyon nyolcvanöt százalékáért bejött a GDP harmincöt százaléka, vagyis a valós érték tizedéért lettek eladva a privatizált állami javak. „A privatizáció nem szolgálta a piacépítést, a kormányzat befolyása meggyöngült. Monopolhelyzetek jöttek létre és maradtak meg. Nem erősödött a hazai polgárság” – vélte. Mindezért a KSH volt elnöke az egész magyar politikai elitet felelőssé teszi, igaz, nem egyforma mértékben.

Mellár hangsúlyozta: a privatizációt nem lehet újrakezdeni, csak korrigálni. Amit el lehet érni, az a termőföld védelme, a kormányváltás, a törvényes elszámoltatás, az offshore cégek státuszának fölülvizsgálata és az Országgyűlés ellenőrző szerepének növelése – mondta befejezésül.

A Magyar Államvasutak leépítéséről Bödecs Barnabás, a Levegő Munkacsoport szakértője azt mondta: 2000-ben a MÁV 55 ezer alkalmazottat, 2007-ban már csak 34 ezret foglalkoztatott. A vasút – azon belül a sínek – állapotát jól jellemzi, hogy a hálózat harminchét százalékán állandó, nyolc százalékán pedig ideiglenes sebességkorlátozást kellett életbe léptetni. Például a Budapest és Székesfehérvár közötti hatvanhét kilométert a vonat hetven perc alatt teszi meg. 1993 és 2007 között 1,7 milliárd állami támogatást kapott a MÁV, de ebből csak 294 milliárd, azaz 17,3 százalék ment fejlesztésre. Míg 1980 és 2006 között csak 164, addig 2007-2008-ban 474 kilométeren szüntették meg a vasúti közlekedést, viszont harminc éve volt legutóbb mellékvonal-fölújítás. „A MÁV versenyképessége romlik, a pályaudvarok lepusztulnak” – zárta előadását Bödecs.

A konferencia után a főszervező, Lányi András a hvg.hu kérdésére – miért nem hívták meg a magyar kapitalizmus kiépítésének néhány atyját, hogy kevésbé legyen egyszólamú a kánon – elismerte, hogy az előadások nagy része „egy irányba húzott”. Ám úgy vélte: „Mi vagyunk az a másik fél, akit soha nem hallgatnak meg és ezért megszerveztük a saját tanácskozásunkat. Ez nem vitafórum volt, hanem leltárkészítés. Rengeteg vitafórumot rendeztünk már egyébként, melyet messze elkerültek a szocialisták és a liberálisok. Az Országos Civil Fórum egy éven keresztül működött úgy, hogy a szocialista gondolkodók alig, a liberálisok meg szinte egyáltalán nem voltak hajlandóak leülni velünk.” A magát szabadelvű konzervatívnak valló Lányi leszögezte: ők nem ellenségei, hanem hívei a privatizációnak, de az a vagyon nem privatizálandó, amelynek célja nem a profitszerzés, hanem a közszolgáltatás biztosítása. „Ezeknek a privatizációja károkat okozott az elmúlt években. Ezeket a károkat igyekeztünk most számba venni.”

Szegő Péter