Bayer egy mérsékelt jobboldali rendezvényen. Dacos antiszemita © MTI - Bruzák Noémi

A liberális Fidesz sajtófőnökéből baloldali lapok harcosan jobbratolódás-ellenes újságírójává, aztán az Orbán-éra kultúrpolihisztorává és törzspublicistájává, a Magyar Narancs-olvasók favoritjából a posztcsurkista ultrajobb kedvencévé vált emberünk pályaívének cikkcakkjait jól ismerjük.

Hősünk valószínűleg szuverén, vagány írástudónak gondolja magát. Aki köp mindenféle tabura, bizonyítván, hogy nem fél a judeokrácia démoni hatalmától. Hiszen a zsidó szupremácia léte antiszemita cikkfogyasztóinak ugyanúgy ténykérdés, mint a gravitáció. Egy ilyen habitusú személynek, mint ő, nagyon fontos az önállóság illúziója. Amit felettesei készséggel meg is adnak neki. Tévészerepléseit, sajtómunkási ténykedését látva észrevehető: hiú, narcisztikus valaki, aki szomjazza a rajongást. Imád önmagáról, hajdanvolt sérelmeiről beszélni. Így hát már többször is kitűnően felhasználható volt belpolitikai játszmákban. Miután (a jobbratolódás és a székházügy időszakában) szakított Orbánékkal, 1993-94-ben – a Népszabadság, a 168 Óra rendszeres szerzőjeként – kipakolt a Fidesz belső ügyeinek hordalékáról. Vitriolos stílusban bírálta Simicskát, Tóth Bélát, pártja gazdasági háttérembereit.

A balliberális elitnek igencsak kapóra jött Bayer megeredt nyelve. Ők persze nem a székházumbulda, Simicska Lajos, Varga Tamás miatt haragudtak a Fideszre. Kétes finanszírozási ügyei minden pártnak vannak. Azt nem voltak képesek megbocsátani, hogy Orbán – a posztkommunistákkal való chartás összeborulás helyett – a mérsékelt jobbközép sávjába tartott. Bayert nem azért futtatták, nyúltak a hóna alá irodalmi babérkereséseinek, mert tehetséges volt. Annyira nem volt az. Hanem egy tábort cserélt, a középszernél némileg dörzsöltebb pártmunkás, aki hajlandó volt kitrógerolni pár csontvázat a rivális szekrényéből. Persze a Fidesz-gyengítésre alkalmas szubjektív élményanyag hamar beszürkült, megkopott. Így aztán Bayert fokozatosan – néha igencsak megalázóan – leépítették. Innem származik hatalmas indulata, dühe, keserűsége régebbi munkahelyei iránt. Ő maga is rájött, hogy csak szembe dicsérték, háta mögött viszont kinevették. Aki konkrétumokra vágyik, olvasson bele Falig érő liberalizmus és a Nagy Fideszkönyv c. jegyzet- és interjúköteteibe.

1998-99-ben Bayer már a Fidesz-adminisztráció holdudvarának kultúrtanácsadója, vezérpublicista. Természetesen nem csupán példás önkritikájának köszönhetően fogadták újra be. Hanem azért is, mivel erkölcsi leleplezésekkel a tarsolyában jött. Tulajdonképpen ugyanazt csinálta, mint öt-hat évvel korábban, csak fordított előjellel. Akkor a Fidesz háttércsapatát ekézte, az Orbán-kormány idején pedig a szoclib médiát. Leírta, mennyire álszentek, hazugok, farizeusok ezek. Mi tagadás, ebben jó Bayer. Állítólagos személyes tapasztalatokra, mendemondákra hivatkozva sztorizgatni arról, micsoda erkölcsi hullák a szembenálló oldal hívei.

Közben pedig bizonyára önmagának sem akarta bevallani: ismét csak manipuláció sakkfigurája. Felhasználják, mert jó alany rá. Olyan, akire rá lehet bízni a piszkos munkát. Akit indulatai, sérelmei, karriervágya olyannyira elragadtak, hogy már bármi jöhet. Például egy hajóba ülni Lovas Istvánnal, Bencsik Andrással, Csermely Péterrel. Elfogult szélsőségesekkel, akiket liberális fiatalként maga is kiröhögött.

Mindenkinek joga, hogy változtasson nézetein. Bayernél azonban soha nem az ideológia, hanem a személyes motívumok voltak döntőek a helyezkedésben. Cikkeit agresszív csendőrpertu, pitiáner személyeskedés dominálja. Törleszt mindenkinek, aki hite szerint bántotta. Nem hithű antiszemita, tipikus példája annak, mikor valaki nem meggyőződésből, hanem dacból zsidózik.

Feltéve és időszerűsítve   a kérdést: vajon miért tartja Bayert Orbán Viktor? Nem valószínű ugyanis, hogy amennyiben Orbán és pártja minden informális kapcsolatot jegelne emberünkkel, Bayer sokáig tényező maradhatna. A Fidesz-elnök nem antiszemita. Szignálta a Tarka magyar! felhívását, jó párszor elhatárolódott az ultráktól, testvérpárti kapcsolatokat ápol a Likuddal, az Izrael-bérencnek tartott USA barátja, nem mulaszt el a zsidó vallási ünnepekkor tisztelgő levelet írni a hitközségnek. Ugyanakkor sokszor tett gesztusokat jobbszélre. Megtűri az Árpád-sávokat, szóba áll Bayerral, politikailag felkarolt kirekesztő orgánumokat. Időnként vérjobbra hajazó retorikával operál. Vérbeli pragmatikus.

A Fidesz néppárt, ahol mérsékeltek a radikálisokkal összezárva egzisztálnak. Persze az utóbbiak jóval kevesebben vannak. A pártot alapvetően az olyan mérsékelt jobboldali politikusok fémjelzik, mint Kósa, Pokorni, Deutsch, Németh, Fónagy, Lázár, Rogán. Aki közülük nem zsidó, azt is lezsidózza a hungarista bulvár. Hogy miért tesz Orbán ennek dacára időnként tudatosan félreérthető, kétértelmű gesztusokat radikáljobbra? Többek közt azért, hogy megossza, kettészakítsa, így parlamenten kívül tartsa a szélsőjobbot. Mivel annak híveit részben integrálja, a beolvaszthatatlan maradék pedig sovány az önálló küszöbugráshoz. Igazából nem tesz a kedvükre, csak szeretné velük elhitetni, hogy igen.

Miként lehet, hogy sok radikális ennek dacára bedől neki? Egyszerű: hatalomra akarnak jutni. Viszont látják, ez önerőből lehetetlen. Csak úgy tudják realizálni, ha belülről a szélre rángatják a Fideszt. Erre persze semmi esélyük, de ugye, a remény hal meg utoljára, a nyomor permanensen álmodik. Bayer a Fidesz rejtett csodafegyvere. Csali, melynek küldetése: blokkolni a Jobbik-áttörést. Amit időnkénti zsidózó rohamaival pompásan teljesít. Begyűjti a Fidesz elkóborolt antiszemitáit. Cinikus játék, hatalmas morális rizikóval. De beválhat. Kérdés, az érte fizetett ár megéri-e.

Papp László Tamás