S. M.: Valóban, az Egyesült Államokba egyetlen molekulányi kaukázusi gáz sem jön majd. Az amerikai kormánynak ugyanakkor hosszú távú politikája, hogy támogassa a kaszpi térség új államainak szuverenitását, stabilitását és önállóságát. A kilencvenes években a régió országainak vezetőitől sorra azt hallottuk, hogy nem érzik magukat teljesen biztonságban, mert gazdaságuk hatalmas szegmensei az orosz csővezetékrendszert működtető Transznyeft és Gazprom monopóliumától függnek. Mi azt szeretnénk, ha ezek az országok a saját javukra hasznosíthatnák gázvagyonukat. Másfelől érzékeljük, hogy európai szövetségeseink gázszükséglete gyorsan növekszik. Ezért igyekszünk segíteni a megoldás keresésében, látván a Gazpromnak való kiszolgáltatottságukat is, és hallva az itteni kormányok ezzel kapcsolatos félelmeit. Szerencsére most már maguk az európaiak is összefogtak.

HVG: Bayer Mihály, a magyar kormány Nabucco-koordinátora pár napja azzal a hírrel lepte meg a magyar Országgyűlés képviselőit, hogy az Európában tervezett valamennyi új gázvezeték közül a Nabucco a legelőrehaladottabb. Osztja ezt az optimizmust?

S. M.: Valóban, míg például a Nabuccót megvalósító vállalati konzorcium már megalakult, és készül a műszaki megvalósíthatósági tanulmány, a Déli Áramlatnál ez hiányzik. A Gazprom persze könnyen ír alá különféle papírokat, és jelenthet ki dátumokat, mert senki sem kérhet rajta számon semmit, míg a Nabucco-konzorcium tagjai - a német RWE, az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz és a török Botas - elszámoltathatóak azzal, amit mondanak és tesznek. Persze a legfontosabb, hogy legyen a csőben gáz. A minap jártam Bakuban, az azeri fővárosban, valamint a türkmenisztáni Ashabadban, hiszen a Nabucco gázzal való ellátásának ez a két kaukázusi ország lesz a kulcsszereplője. Azerbajdzsán már ma is exportál földgázt Törökországnak, és az elnök szilárd ígéretet tett az európai szállításokra is. Amerikai részről mi az ottani hatóságokat a kitermelés minél gyorsabb fejlesztésére próbáljuk ösztönözni. Ugyanezt tettem Türkmenisztánban is, amelynek hatalmas feltáratlan gázkészletei vannak. Itt Budapesten pedig azt szorgalmazzuk, hogy magyar szövetségeseink is minél intenzívebben építsék kapcsolataikat e két országgal.

HVG: A Nemzetközi Energiaügynökség (NEÜ) figyelmeztetett, hogy ha Oroszország nem invesztál a mainál sokkal többet gázkitermelésébe, akkor 2011-től már nem győzi az exportigények kielégítését, márpedig a magyar gázfelhasználás négyötöde orosz import. Nem tehetne az Egyesült Államok a mostaninál többet azért, hogy ez a kiszolgáltatottság enyhüljön?

S. M.: A becslések szerint az OECD európai tagországai 2015-ben a mainál évi 250 milliárd köbméterrel több gázt használnak majd fel, és addig körülbelül 218 milliárd köbméter hiányozni fog a nemzetközi kereskedelemből. Ezért mi erősen sürgetjük a kitermelés fejlesztését, például a 2006-tól már működő azerbajdzsáni Shah Deniz gázmező második lépcsőjének beindítását. Kértük az azeri kormányt, hogy adjon lehetőséget ugyanott a mélyrétegekből való gázfelhozatalra is. Türkmenisztánban a korábbi, bezárkózott vezetés idején nem engedtek az országba külföldi energiavállalkozásokat. Az új türkmén elnök viszont változtatni látszik ezen a merev állásponton, és ambiciózus gázkitermelési célokat tűzött ki. Ezeken kívül pedig Irakból is be lehet majd táplálni gázt a Nabuccóba.

HVG: A nyugati szerződéseit egyre inkább ugyancsak türkmén gáz reexportjával teljesítő Gazprom azt ígérte Ashabadnak, hogy az eddigi, ezer köbméterenként mindössze 100 dolláros vételárat 2009-től fölemeli a konkrétan nem definiált "európai" szintre. A türkmén gázért folyó külföldi verseny nem megy túlzottan az európai fogyasztók zsebére?

S. M.: Az európai fogyasztónak végül is a piaci árat kell megfizetnie, számára az orosz és a türkmén gáz versenye kimondottan előnyös lesz. Türkmenisztánt pedig a verseny hozzásegíti ahhoz, hogy a nyersanyagáért valódi árat kapjon. A türkmének a kilencvenes években egyszer már felfüggesztették az oroszoknak való szállítást, hogy magasabb árat csikarjanak ki, de csupán a gazdaságuk összeomlását érték el. Akkor megtanulták a leckét, például azt is, milyen a jogérvényesítési képessége annak, aki a Gazprommal ír alá szerződést. Nincs ugyanis például benne olyan pont, hogy kihez fordulnak a felek, ha vitájuk támad egymással.

HVG: Már csak biztonsági okokból is, valóban elképzelhető, hogy Irak reális időn belül a Nabucco gázbeszállítójává válik?

S. M.: Az iraki energiaágazat remélhetőleg rövidesen eléri azt a szervezettségi fokot, hogy külföldi cégek bemehetnek a gáztartalékok feltárása és kitermelése végett. Irak feltehetőleg csak a Nabucco építésének második szakaszában lesz képes a gázexportra, de a Nabucco már az előtt üzembe léphet, hogy a teljes 30 milliárd köbméteres kapacitását feltöltenék.

HVG: Nem említette Iránt, mint lehetséges szállítót, holott az övék a világ második legnagyobb gáztartaléka Oroszországé után. Mivel úgyis kevés a gázban gazdag demokrácia a világon, nem volna értelme az Irán elleni nemzetközi szankciók enyhítésének, hogy a Nabucco életképesebb legyen?

S. M.: Mi határozottan ellenezzük az Iránnal való bármilyen energia-együttműködést. És hát miért akarná Európa szorosabbra szőni a szálakat egy olyan rezsimmel, amely Izrael megsemmisítésére hív fel, közvetlenül támogatja a terrorizmust, és tömegpusztító fegyvereket gyárt? Átvitt értelemben mondom: ez már túl magas ár volna a gázért.

HVG: Törökország Nabucco-beli szerepe is nehézkesen alakul, mert Ankara az EU-szabályokkal ellentétesen monopóliumot követel a vezeték ráeső részére, igaz, Moszkva is ugyanezt kötötte ki a Déli Áramlat magyar szakaszára. Elképzelhető, hogy ha a törökök nem engednek, vagy az uniós csatlakozással zsarolják az EU-t, akkor a Nabucco másfelé kanyarodik?

S. M.: Törökország tisztában van vele, milyen nagy szüksége van gázra. Minél közelebb kerülünk ahhoz az időponthoz, amikor már tényleg áramolhat a gáz a csövön, annál könnyebb lesz a megegyezés. Márpedig legalábbis az azeri gáz pár éven belül megindulhat Európába. A Nabuccót másfelé vezetni jóval drágább volna, bár tudom, hogy egyes elképzelések az azeri gázt Grúzián át Ukrajnába, illetve Romániába irányítanák - ez volna a Fehér Áramlat. Az USA mindenesetre csak olyan gázvezetéket támogat, amely üzletileg megáll a lábán, és ezt a Fehér Áramlatra még nem bizonyították be.

HVG: A balti országok környezetvédelmi és jogi érvekkel próbálják megakadályozni az orosz-német Északi Áramlat gázvezeték megépítését. Ukrajna hasonlót helyezett kilátásba a Fekete-tenger alá tervezett Déli Áramlat miatt, Moszkva pedig ugyanezzel fenyegetődzik a Kaszpi-tenger használatát illetően. Lehet, hogy végül mindenki kölcsönösen betesz egymásnak? Se cső, se gáz?

S. M.: Amint Türkmenisztán és Azerbajdzsán megállapodik egymással a Kaszpi-tengeri vezetékről, ennek a projektnek nem lehet akadálya, nincs ezt korlátozó jogi előírás. A Kaszpi-tenger alatt egyébként már ma is mintegy 6 ezer kilométernyi különféle vezeték fut. Tehát egy harmadik ország részéről legalábbis álságos volna emiatt kötözködni.

HVG: Magyar részről elégedetlenek az EU nemrég kinevezett Nabucco-koordinátorával, Jozias van Aartsennel, akit mintha jobban lekötne a hágai főpolgármesterség, mint mellékállása, a gázvezeték-szervezés, és ezért is késik az érdekelt cégek kooperációjának jogi keretet garantáló kormányközi megállapodás. Ön hogy látja a ténykedését?

S. M.: Vele még nem volt szerencsém személyesen találkozni. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az EU már eddig is fantasztikus munkát végzett a Nabuccóban érdekeltek összehozásában, különösen a kaukázusi termelő országokkal való politikai és gazdasági kapcsolatok építésében.

HVG: Ahhoz képest, hogy az amerikai kormány mennyire kiáll a Nabucco elsődlegességéért, mintha ön is bizonytalan volna abban, hogy végül is mikor készül el a vezeték...

S. M.: A Nabucco-konzorcium 2013-ra teszi a szállítások megindítását. Bár az építkezés valóban eltarthat akár 2018-ig is, egészséges versenyt már az első pillanattól fogva támasztani tud majd.

KOCSIS GYÖRGYI