Esetleg csupán bázisuk politikai izgalomban tartását szolgáló ajzószer a parlament felosztalátának ötlete? Kampányserkentő, mely a szervezetet becsapva ösztönöz a népszerűségi csúcsok döntésére? Maga részéről cikkíró az utóbbi verziót látja életszerűnek. Vagyis, hogy a legnagyobb ellenzéki párt igencsak bajban volna, amennyiben kívánsága valamilyen csoda folytán realizálódna.

Kevéssé sanszos, hogy bármely épelméjű párt a válság mélypontjának időpontja táján akarná a hatalmat megragadni. Átvállalván ezzel az összes népszerűtlen intézkedés belpolitikai ódiumát. S bizonyítva: igazából ő sem tehet egyebet, mint hogy gigászi érdeksérelmeket okozva, húsbavágó megszorításokkal próbál javítani a dermesztő gazdasági és pénzügyi számadatokon. Ennél sokkal kifizetődőbb várni egy-másfél évet, tehát elvitetni a restriktív-fiskális balhét Gyurcsányékkal, aztán 2010 nyarán kormányra jutva learatni a növekedési babérokat. Jövő év második felére, ha nem is jutunk még ki a világgazdasági depresszió gödréből, de talán már láthatjuk az odafent csillanó fényeket. Különösen, ha bekövetkeznek olyan ellátórendszeri és államháztartási struktúraváltozások, melyeket a szakértők a válság előtt is javasoltak.

A Fidesz „érdes részének” szájíze mentén író – balliberális rokonszenvvel aligha vádolható - Magyar Hírlap jegyzetírója, Torkos Matild vetette papírra, hogy „bár az ellenzékiek folyamatosan nyomás alatt tartják Gyurcsányt a trágár hangú őszödi hazugságbeszéd óta, politikai érdekeik – bármilyen meglepő is – azt kívánják, hogy a szocialisták ne tudjanak megszabadulni a lejáratódott, erkölcsileg elkoptatott, rendkívül népszerűtlen vezetőjüktől. Ha tényleg ez az ellenzék stratégiája, és sikerül megvalósítania, akkor valóban megalázó vereséggel számolhat a baloldal 2010-ben.” Írta ezt 2008 márciusának végén, a népszavazási eufória tetőpontján. Márpedig ha akkor nem volt érdeke Orbánnak a rapid csákányváltás, akkor jelenleg még kevésbé az.

Ugyanis a normál méretét jócskán túlhízó Fidesz-bázisnak immár kisebb részét alkotják a hithű, ideológiai alapú jobbosok. Nagyobbik hányada eme tömegnek a posztkádári paternalizmus derékhada. Akik ’94-ben – a háromhatvanas kenyér illúziójában bízva – Horn Gyulára, 2002-ben pedig a bér- és nyugdíj-Kánaánt ígérő Medgyessyre szavaztak. Ők, a számukra kellemetlen valóságot blokkoló mentális pajzsuk fedezékébe bújva, az utolsó töltényig reménykednek. Hogy a lehetetlen mégis valósággá transzformálódik. Kikecmereghetünk úgy a globális hitelkelepce ránk jutó dróthurkaiból, hogy nem fog lenyúzódni a bőrünk.

Hogy elmaradnak a közszféra leépítései, továbbra is lesz alanyi jogú családi pótlék, minimálbérrel versenyképes segély, az öregségi járandóság csonkolása ugyancsak tabu, az őstermelők szent jussa dettó, áfaemelés is kilőve, a vasutas- és postásjogok csorbítása szóba nem jöhet, a legkisebb falutól sem vehető el az önkormányzat, tehát az állam úgy varázsol elő gazdaságélénkítő száz-és ezermilliárdokat, hogy az a költségvetés szociális haszonélvezőinek csöppet se fájjon.
 
Mindez képtelenség. Ha Orbán még idén többséget szerez, akkor neki magának kell ezt a sokkoló igazságot demonstrálnia. Hát nem jobb ráhagyni a piszkos munkát Fletóra? Mi akkor jövünk, ha lesz pénz az újjáépítésre! – gondolják a Fidesz-politikusok. Az uniós parlamenti választások a kormányzati felelősség terhével nem járó biztos politikai győzelmet jelentenek számukra. Ugyan minek rizikózzanak akkor a hatalomátvétellel? Azért persze a tömeg csak hadd lelkesedjen.

Belpolitikai placebo ez, melyben igazi hatóanyag nincs. Mázlijuk tehát, hogy ebből a – retorikai szinten hangoztatott – oszlatási forgatókönyvből úgysem lehet semmi. Hisz a szocialistáknak – a koalíciószakadás dacára – e viszonylatban betonkemény többségük van. Melyet nemcsak az SZDSZ, de az MDF frakciója is garantál. Lévén, hogy Ferencváros tanulságait leszűrve mindkét kispárt diagnosztizálhatta: előrehozott választás nekik a rituális politikai kivégzésükkel azonos.

A konstruktív bizalmatlansági indítvány alkotmányos jellege (többségi bizalommal rendelkező utód nélkül a miniszterelnök önerőből, parlamenti úton leválthatatlan), illetve az MSZP-n belüli alternatívahiány Gyurcsányt jó eséllyel kormányfőségre ítéli egészen 2010-ig. Ez önmagában nem tragédia. Viszont azzá lehet, ha a miniszterelnök is úgy gondolkodik: a szennyest Viktorra hagyva bekkeli ki, ami még hátravan. Hogy aztán a szociális demagógia pergőtüzét zúdíthassa megszorító utódjára. Mivel az országnak nincs erre másfél éve. Az IMF nem feltétel nélküli kegyelmet adott. Csupán türelemre intette a gazdaság láthatatlan kezű hóhérát. Aki könyörtelenül lecsap ránk, behajítva az idő rostájába, ha nem tapasztal hamarjában pozitív változást.