Minden választási időszak törvényszerű jelensége, hogy kinyílnak bizonyos dossziék. Névtelenül kiszivárogtatott és/vagy a világháló űrjének sötétjében keringő, nehezen ellenőrizhető hitelességű dokumentumtöredékek, adatroncsok válnak újságok címlapjain leleplező(nek gondolt) szenzációvá. 2006-ban a balliberális nyilvánosság csapott le a 168 óra hasábjain Orbán Viktorról készült fotókra. A képeken a Fidesz-elnök egy alvilági vezérfigura társaságában ünnepli Erdei Zsolt bokszgyőzelmét. Felidézhetjük a tavalyi „duplacsavaros provokáció-bumerángot” is, amiikor Veres János akkori pénzügyminiszter holdudvara, illetve a Hír Tv Célpontjának stábja egymást okolta drogügyletnek álcázott lejáratással. Aligha véletlen, hogy a fenti ügyet szintén akkorra időzítették, amikor – 2008 kora nyarán, a koalíciószakadás miatt – levegőben volt az előrehozott választás. Most pedig a Heti Válasz dobott piacra kompromittáló anyagot. Olyasmit, ami a regnáló hatalomra nézve kínos. Hogy igaz-e, nem tudni. Botrányos-e? Mindenképp.

Gyurcsány Ferenc és és Szilvásy György. A titokzatos levél célkeresztjében vannak © MTI

Ha – mint a lapban publikált anonim irományban szerepel – a kormány (és az időközben leköszönt Gyurcsány Ferenc) valóban titkosszolgálati módszerekkel gyűjt, gyűjtött terhelő adatokat ellenzékéről, illetve „önkezűleg” szervezik a radikáljobbos ultrák terrorakcióit, az minimum egy kárpát-medencei Watergate. De hasonlóképp skandalum lehet abból, ha a jobbközép média kellő ellenőrzés nélkül közölt le egy áldokumentumot, csak azért, hogy előnytelen színben tüntethesse fel a politikai riválist.

A legfőbb gond az ilyen botrányokkal, hogy évekkel később sem derül fény rá: ki volt a hunyó? A politikus, aki a dokumentumban negatívan szerepel, bűnös vagy ártatlan? A szerkesztő, aki közreadja, jóhiszemű oknyomozó vagy politikai célú rágalomhadjárat tettestársa? Többnyire per sem lesz a dologból. (Ha igen, jórészt akkor sem ad feleletet a lényegi kérdésekre.) Egyrészt a megvádoltnak akkor sem jó, hogy heteken-hónapokon át az eljárásra figyel a média, ha tényleg vétlen az ügyben. Hisz ezzel csak ingyen reklámot csinál a lejáratóknak. Utána tízszer annyian fogják olvasni a bizonytalan eredetű „dokumentumot”. Ráadásul manapság – a garantált online arctalanság, személyazonosság megadása nélkül használható levelező- és blogfelületek korában – gyakran nincs is kit bíróság elé citálni.

Itt jön képbe a főáramú média etikai dimenziója. Leközölhetjük-e a világhálóra feltett (vagy feladó nélkül postára adott), elllenőrizhetetlen származási helyű összeesküvés-elméleteket, pusztán azért, mert a bennük foglalt következtetés tetszetős? Szabad-e teret (ezzel hitelességi presztízst) adni valaminek, ami becsületbe vág, ugyanakkor nincs tényekkel kétséget kizáróan alátámasztva? A tényfeltárás kulcsszabálya: hiába látszik úgy, hogy az adott sztori igaz, valószerű, életszagú, ha hiányzik a bizonyíték, nem szabad lehozni. Vad találgatásokkal, intim célozgatásokkal, politikai rémtörténetekkel és rablómesékkel csak a bulvár- és kurzusmédia él, de nem a tisztességes zsurnalisztika. Magára adó sajtómunkás nem válhat kompromittálási szándék eszközévé. 

De nézzük a konkrétumokat. Mit bizonyít például az, hogy Orbán Viktor a gengszternek tartott M. Róberttel közös fényképen szerepelt? Nagyjából ugyanannyit, mint Kuncze Gábor fotózkodása a szintén alvilági Prisztás Józseffel. Tehát a semminél alig többet. Politikusok lakossági fórumokon, kampánygyűlésen (és magánemberként sport- vagy kultúreseményen) naponta tucatjával-százával fognak kezet átlagemberekkel. Nyilvános helyeken, ha politikus van látótávolságban, előbb-utóbb megjelenik a sajtó is. Javasolható az olvasónak, gondoljon bele: élete során hányszor jattolt le, illetve hány alkalommal kerülhetett rendezvényeken (koncert, meccs, esküvő) olyanokkal közös fényképre, akikről fogalma sem lehetett, kicsodák? Kunczénél a jobboldali, Orbánnál a baloldali szekértábor-média csapott le diadallal. Sejtetve-sugalmazva, célozgatva: itt bizony gyanús dolgok lehetnek a lencsevégre kapott politikusok körül. Csakhogy mennyire lehet életszerű, hogy a korrumpálódó vezető nyilvános helyen találkozik a gengszterrel, aki lefizeti? A józan paraszti logika éppenséggel azt diktálná, soha ne mutatkozzanak társaságban. Nehézsúlyú, nagypályás politikusok ilyen „fekete tranzakciókat” amúgy is közvetítők révén bonyolítanának le. 

Rátérvén a mostani ügyre: a Gyurcsányhoz levelet intéző személy (ha létezik), profilja alapján sértett és kiábrándult, a párt törzsgárdájához sorolható szocialista funkci. Aki szerint „a legkülönbözőbb indokokra hivatkozva, a Szilvásy Gyuri utasítására, a Te tudtoddal, az NBH közel egy éve valóban lehallgatja a Fidesz vezetésével kapcsolatot tartó üzletembereket, politikai elemzőket, a titkosszolgálatoktól a rendvédelmi szervektől eltávozott és a Fidesszel szimpatizáló személyeket, hátha összejön valami a fideszes TOP 10-ről.” Valamint „a szlovákiai futball botrány előtt hetekig egyeztetett az NBH és a szlovák titkosszolgálat a részletekről és szándékosan nem akadályoztátok meg a botrányt, pedig minden szükséges információ a rendelkezésetekre állt, hiszen az NBH ügynökei ott voltak a szervezők között.” Továbbá, „a Laborczék nyakig benne vannak a 64 Vármegye mozgalomban és jelentős szerepük van Toroczkai manipulálásában. Miniszterelnök úr, tudom, hogy ki áll a Magyarok Nyilai mögött, hogy miért olyan nehéz lenyomni a jobboldalt sikeresen megosztó, nagyjából 30 milliós éves költségvetéssel operáló, (vajon honnan kaphatja szerinted?), a kormányt hivatalból - a Fideszt leginkább utasításra gyűlölő, meglepően jól tájékozott, 'mi mindent megteszünk, hogy bezárjuk' fedőnevű Kurucinfót.”

Rögtön feltűnik, hogy a dokumentum írója mennyire aggódik a jobboldali vezérerő, a Fidesz jólétéért, egységéért, egészségért. Fura egy vérbő balostól. Minthogy ama kérdő félmondat is, hogy „igaz-e, hogy a Gyuri ellenőriztette Kovács László külügyminisztert, Butor Klára pártigazgatót, Szigetvári Viktor kampányfőnököt, Veres János pénzügyminisztert, Puch László pártpénztárnokot?!” Nos, „Gyuri” – vagyis Szilvásy miniszter Kovács László minisztert aligha ellenőriztethette. Mármint nemzetbiztonságilag. Ugyanis Kovács 2004 októberében leköszönt a hazai diplomácia irányításáról, Szilvásy pedig csak 2006 nyarán lett titokminiszter. Tehát – hivatalosan legalábbis – aligha kádereztetett.

A levél (és a társaságában idézett másik „dokumentum”, (egy blogbejegyzés) – mint bármelyik jó összeesküvés-elmélet  –   tartalmaz fél- és részigazságokat. Kétségtelen – e cikk írója szintén papírra vetette már – hogy a jelenlegi hatalom tudatosan (s pánikkeltő módon) rájátszik a fasisztaveszélyre. Valóban gyanús a tévészékház ostrománál (és az utána jövő zavargásoknál) tanúsított feltűnő rendőri passzivitás, impotencia, szakszerűtlen döntésképtelenség. Ezt felvetni minden további nélkül lehet. Belefér, hogy a Weimar-neurózisra építő kormánykörök szabadjára engedték az ultrákat. Viszont a levélíró továbbmegy. Nem feltételez, hanem kijelent. Cinikus passzivitás helyett aktív manipulációval (terror- és huligángyanús, nyíltan uszító személyek pénzelése-ösztönzése, külföldi titkosszolgálat bevonása stb.) vádol. Ámde ilyesmit bizonyítékok nélkül hangoztatni komolytalan.

Ugyanez a helyzet, amikor a Gazprom hazai kétes nyomulásáról ír a Baloldali Névtelen. Tény, az orosz gáztársaság (és a mögötte felsejlő autokrata posztszovjet hatalom) nemigen válogat eszközökben, ha piac- és érdekszféraszerzésről beszélünk. Ismerjük ennek magyarországi fejleményeit: Polipgate, oligarchák harca a MOL bevételéért etc. Fenntartásai részben nem alaptalanok. De ugyan miért reszketne emiatt egy –hangvétele alapján Fletónál balosabb (tehát inkább Moszkva-barát) – szocialista? A sorok közül inkább Orbánék nyugatos-atlantista (Nabucco-párti) koncepciója villan elő. Ahol Csányi, a „nemzeti oligarcha” vétlen, jóhiszemű áldozat. Mondjuk Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes feltételezett, közvetett (és bizonyítatlan) – „Stasi-hátterének” megszellőztetése is erre – a jobboldali háttérre – utalhat.

Mit tehet ilyenkor a jámbor elemző? Munkahipotéziseket/prekoncepciókat állít fel, verziókat tesztel. S reménykedik: bizonyos élet-és munkatapasztalattal a háta mögött az emberben kifejlődik a képesség, hogy beleolvasva valamibe, fel tudja mérni, az mennyire lehet életszerű. Első változat: a két iromány jól értesült, bennfentes tájékozottság látszatát zseniálisan keltő magánszemély(ek) szimpla összeesküvés-elmélete/médiahekkje. Amit a kampány hevében égő jobboldali lapok felkaptak. A második: olyan – az első-és másodvonalból kikopott – idősödő, a kádertemető felé ballagó – nemzetbiztonsági háttérrel is rendelkező – szoci(k) állnak mögötte, akiknek már nincs vesztenivalójuk. Dühösek és frusztráltak. 2010-ben mindenképp vége pályafutásuknak. Papírjukban – melyet hónapokkal korábban, eredetileg „belső szamizdatként” dobtak be – Gyurcsány ellen fortyognak. Ténydarabkákat, „valóságmorzsalékot” mixelve össze előítéletekkel, tévhitekkel, rágalmakkal és városi legendákkal (illetve Juhász Ferencre terelve a kiteregetés gyanúját). Ha ez a verzió a valóságos, akkor valószínű, hogy a bosszúhadjáratos „pártvendetta” keményebb (és ténydúsabb) dolgokkal folytatódik, ez csak bemelegítés volt. Harmadik az önmerényletes változat. A célba vett érintettek holdudvara szivárogtatta ki a leleplezést. Belecsempészve annyi valótlanságot, amivel a helytálló részek is paranoid fantáziálásként hiteltelenednek el.

És lehetett „elkövető” a Fidesz vazallusainak egyike is. Ma is rendelkezhet jó dezinformatív, „adatcsöpögtetési” képességgel annak a pártnak a klientúrája, amelynek Pintér Sándor volt a belügyére, Simicska Lajos az adószedője és Szász Károly a bankfelügyeleti fejese. Fő csapásirányuk csak álca. Persze annyi másodlagos haszonnal bírhat, hogy „megelőző csapással” hitelteleníti a baloldal vélt kompromittálási törekvéseit. Igazi végcélja a baloldal provokátorának beállított, a Fidesztől kétségtelenül szavazatokat lenyúló szélsőjobb lejáratása. A középjobb és a radikáljobb határvidékén van egy átmeneti zóna. Akik ingadoznak a Fidesz-Jobbik keresztútnál. Őket azzal nemigen lehet kizökkenteni, hogy a Gárda zsidózik. Olyasmivel, hogy a „kormányoldal provokátorainak” bélyegzik a félkatonai szervezeteket, már inkább.

Éppenséggel előfordulhat, hogy az egyik felsorolt verzió, illetve valamilyen e verziók közötti kombináció igaznak bizonyul. De az is, hogy az igazság valahol egészen máshol van. Gátlástalan kampánymanipulációk szezonja idején az írástudó kövesse az ősi regulát: hallgasson meg mindenkit, de ne hallgasson senkire.

Papp László Tamás