Kenedi Jánosnak adott igazat május végén az Emberi Jogok Európai Bírósága abban a jogvitában, amelyet a titkosszolgálati iratokhoz való hozzáférés megtagadása miatt kezdeményezett a Magyar Állam ellen Strasbourgban. Ezzel persze máig sem került még pont a 12 éves jogi huzavona és tekervényes eljárási hercehurca végére. De vajon beadja-e végre derekát a szaktárca, vagy továbbra is kötik az ebet a karóhoz, s ellenállást tanúsítanak a strasbourgi bíróság ítéletének végrehajtásával szemben? Tehát 2048-ig titkos marad, ami éppen kutatásai okán lett hirtelenjében titkosítva, idestova egy évtizede? — tudakoltuk az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM), ahol többszöri kérésünkre sem voltak hajlandóak nyilatkozatképes „szakértővel” szolgálni.

Kenedi János

Kenedi még 1998 szeptemberében szeretett volna írni egy tanulmányt az állampárti titkosszolgálatokról, és ezért betekintést kért olyan iratokba, amelyek a belügyminisztérium birtokában voltak. 1998 novemberében a belügyi tárca megtagadta a kérés teljesítését, amit Kenedi megtámadott a bíróságon. A következő év januárjában a bíróság kimondta, hogy lehetővé kell tenni a betekintést a kért iratokba.
   
A belügyminisztérium 1999 novemberében felajánlotta a betekintés lehetőségét, azzal a feltétellel, hogy Kenedi titoktartási nyilatkozatot ír alá. Ő ezt elfogadhatatlannak minősítette, és kérte a számára kedvező bírósági ítélet érvényesítését. A bíróság ezt 2000 decemberében el is rendelte. A belügyi tárca azonban ezután is akadályozta, hogy Kenedi közzétehesse az iratokból nyerhető információt. A minisztérium kétszer is bírságot fizetett, mert nem hajtotta végre a bíróság ítéletét. Végül aztán 2003 decemberében a szóban forgó iratokat — 8 iratcsomag kivételével — átszállították az Országos Levéltárba, és ezzel ezek az iratok nyilvánossá váltak. A fennmaradó nyolc iratcsomaghoz Kenedi azóta sem kapott korlátozásmentes hozzáférést.

„Az állam képviselői három hónapon belül döntik el, elfogadják-e a strasbourgi bíróság határozatát, vagy a szabályok adta lehetőséget kihasználva felülvizsgálatot kérnek” — értesültünk az IRM sajtóosztályától. Tudvalevő, az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében kimondta: a magyar állam hatósági önkénnyel megsértette a hazai jogszabályokat azzal, hogy a kutatónak nem adta ki feltételek nélkül a jóval rendszerváltás előttről származó állambiztonsági iratokat, pontosabban azok egy részét. 

A tárcánál azt közölték érdeklődésünkre, hogy mivel az ítélet jelenleg csak angol nyelven áll rendelkezésre, a minisztérium első és legfontosabb intézkedése annak magyar nyelvre fordíttatása, majd tanulmányozása. Jelezték, mind a kérelmezőnek, mind az ítélettel érintett államnak a strasbourgi eljárási szabályok szerint az ítélethozataltól számítva három hónap áll rendelkezésére, hogy az ítélet felülvizsgálatát kérje a bíróság úgynevezett Nagykamarájától. „Bővebb információval csak a határidő lejárta után tudunk szolgálni” – közölte  a minisztérium sajtóosztálya. Megtudtuk, hogy az ügyben szereplő  nyolc iratcsomag közül hatot a jogelőd Belügyminisztérium által 2003 decemberében — az egykori BM Miniszteri Titkárság 1957-1979. között keletkezett nyílt irataival együtt — a Magyar Országos Levéltárnak adtak át. A fennmaradó két iratköteget  pedig 2004 februárjában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum fogadta be megőrzésre.

Kenedi Jánostól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a már június elején elkészült magyar fordítást szükség esetén szívesen átküldi e-mailben ügyvédje révén az arra rászorult hivatalos szerveknek, megelőzendő a jogszabályokban és azok értelmezésében való fuldoklást. „Elsősorban a további, végeláthatatlan időhúzással van gond. Ha a minisztérium jogorvoslattal él a Nagykamaránál, azzal csak az időt húzza, mert biztosan elbukja, és még mélyebbre süllyed az ország nemzetközi megítélése az obstrukció folytatása miatt” — mutatott rá a hvg.hu-nak nyilatkozva a történész. Még hozzátette: „Nem tudom, megengedheti-e magának egy EU-tagállam, hogy szembe menjen az EU csúcsszerveihez szorosan kapcsolódó emberjogi bíróság ítéletével. A magyar államigazgatás közel húsz év alatt sem tanult hozzá ahhoz, hogy a magyar demokrácia, mi több, a közjó javára fordítsa a nemzetközi döntőbíráskodás kötelező erejét. Vajon felmérte-e az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium azt, hogy mekkora bomlasztó ereje lehet ennek a packázásnak a jogkövető magatartást illetően?”

Megállítható valaha is ez az elburjánzott, semmire sem jó, csak múltat ideig-óráig elkendőző titkosítási őrület? — kérdeztük Kenedi Jánostól. A történész szerint a jogállami titkosszolgálatokat felügyelő politikusoknak érdeke a puha és kemény diktatúra 1990 előttről megmaradt iratállományának védelme és a politikai megrendelők számára való kiszolgálása. Ez egyben saját érdekük is. A Bajnai-kormány  most megtörhetné ezt a trendet – ha akarná.  

Kurcz Béla