Itt az ősz, beköszöntött a politikai szezon, alig fél év választ el bennünket a soron következő országgyűlési választásoktól. Küszöbön áll a kampány, új erőre kaptak az eddig lappangó közéleti polémiák, felújulnak a „göcsörtös csörték”. Ezek, annak rendje és módja szerint nem mentesek a személyeskedéstől, azaz a különböző mértékben elkötelezett vitázók nemcsak egymás nézeteit és személyét, a véleményüket közlő orgánumokat sem kímélik. Bolgár György a 168 Óra c. hetilapban, ahol „Hogy mi van …” címmel állandó rovata van, augusztus 13-án tollhegyre tűzte Mellár Tamásnak, a Központi Statisztikai Hivatal 2004-ben, szégyenletes körülmények között eltávolított elnökének cikkét és kioktatta a saját szakmájából. Hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség Magyarországon az utóbbi időben nemhogy nőtt volna, de szerény mértékben bár, de csökkent. Ezt írta: “A foglalkoztatottak száma az idén január-márciusi időszak 3,764 milliójáról a második negyedévre 3,797 millióra változott, tehát nem csökkent, hanem nőtt. Ellentétben a munkanélküliek számával, amely (minimálisan) 403 ezerről 402 ezerre csökkent, ami ugye még testvérek (hát még statisztikusok) között sem számít 27 százalékos emelkedésnek.”

Bolgár György

Ennek az eszmefuttatásnak az érvényességét én a Magyar Nemzet hasábjain: „A tények makacs dolgok” címmel kétségbe vontam. Bolgár a 168 Óra egyik legutóbbi számában visszatért a témára, immár rajtam köszörülve a tollát. Ragaszkodik ahhoz, hogy neki volt igaza, és a munkanélküliek száma az idén nem nőtt. Sőt, az 2009 első negyedévi adatokat alapul véve, csökkent, hiszen azóta “nem következett be ekkora romlás”, ahogy ezt a múlt év hasonlón időszakához mérve állították.

Valóban, maradjunk a tényeknél, mégpedig a könnyen rendelkezésre álló források alapján. A hvg.hu közölte augusztus 27-én, a 2009 második negyedévére vonatkozó adatokat, a következő címmel. “KSH: enyhe csökkenés után emelkedett a munkanélküliség”. Érdemes a szövegből idézni: “Az áprilisi-júniusi enyhe csökkenés után emelkedett a munkanélküliség 2009. május-júliusában: a vizsgált időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 811 ezer, a munkanélkülieké 407 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékot tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).”

Pelle János

Világos, mi a félreértés oka: Bolgár György, augusztus 13-i cikkében, a munkanélküliek számának nyári, enyhe csökkenését vette alapul. Derűlátást sugalló helyzetjelentése azonban a legkevésbé sem volt meggyőző a számomra. A tiszavirág életű javulásnál fontosabb volt az a tény, amit a KSH másik, szeptember 9-i jelentése közölt, és ami a munka világára szakosodott HR internetes portálon olvasható, “Újabb csúcson a munkanélküliségi ráta” címmel. Ebből is idézzünk: “A munkanélküliek 17,9 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ….[akiknek] munkanélküliségi rátája (25,2 százalék), 5 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit.” Összességében „a munkanélküliek 403 ezres létszáma az egy évvel korábbinál 70 ezer fővel, a 2008 utolsó negyedévinél ezer fővel volt magasabb.”

Nem vagyok statisztikus, ahogy Bolgár György sem az. Annyit azonban pontosan tudok, hogy a munkaerő piaci helyzet tragikus. 2010 januárjára, tehát közvetlenül a választások előtti időszakra az elemzők már tizenegy százalékos munkanélküliséget jósolnak. Ráadásul ez az arány, a hazai adatszolgáltatás viszonyait ismerve, jóval kisebb a valóságosnál. (A mindenkori adatok csak a regisztrált munkavállalókra vonatkoznak, ám a KSH által inaktívnak tekintett lakosság alapján külföldi és hazai elemzők jóval többre becsülik a munkanélküliek tényleges számát.) A munkaerő piaci helyzet a szó szoros értelmében katasztrofális például Zalaegerszegen vagy Nagykanizsán is, nem beszélve olyan városokról, mint Ózd vagy Miskolc.

Személyes sérelemre, például arra, hogy az embert kirúgják az állásából, és egzisztenciális válságba kerül, soha nem szabad világnézetet, politikai véleményt alapozni. Épp az ilyen helyzetekben kell különösen óvakodni a hamis alternatívákat kínáló szélsőségektől. Ezt az alapelvet a magam számára kötelezőnek tartottam, amikor 1996 májusában Mester Ákos kitette a szűrömet a 168 Órától, anélkül, hogy egyetlen mondattal megindokolta volna. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a fizikai dolgozók tömegeitől nem lehet elvárni hasonló önmérsékletet. Látható, hogy a tömeges munkanélküliség, mely elsősorban a kelet-magyarországi megyéket sújtja, nagymértékben befolyásolja az érintettek meggyőződését, politikai preferenciáit. A főiskolán, ahol újságírást tanítok, alkalmam van találkozni olyan vidéki fiatalokkal, akik 2006-ban, első alkalommal még a szocialistákra szavaztak. De annak hatására, hogy vagy az apjuk, vagy az anyjuk elvesztette az állását, és egyébként is reménytelennek látják a jövőjüket, átpártoltak a Jobbikhoz, és az Európa Parlamenti választásokon már rá adták a voksukat. A magyar gazdaságban kialakult súlyos helyzet vitathatatlanul hozzájárult ahhoz, hogy a Jobbik az EP választáson a szavazatok közel tizennégy százalékát szerezte meg és három képviselőt küldhetett Brüsszelbe.

Azért, hogy Magyarországon napjainkban ilyen sok az állástalan, és egyes térségekben, még a viszonylag képzett, fiatal embereknek is szinte reménytelen munkához jutni, nyilvánvalóan a 2002 óta kormányzó politikusok, illetve a mögöttük álló érdekcsoportok a felelősek, melyek már a nemzetközi gazdasági válság kitörése, 2008 ősze előtt zsákutcába jutatták a magyar gazdaságot. Egész iparágak álltak le, kiéleződött a szociális válság, és vele a cigány kisebbség és a többség konfliktusai is. A politikai demagógia lehangoló sikere elválaszthatatlan attól, hogy a munkanélküliség Magyarországon az utóbbi egy-két évben krónikussá és tömegessé vált. Érzik és tudják ezt az egykor jobb napokat látott, most pedig intenzíven szorongó szoclib véleményformálók is. Ők az elmúlt két évtizedben újra és újra “fasiszta farkast” kiabáltak, tudomást sem véve arról, hogy az általuk kritika nélkül támogatott erők politikája vallott kudarcot, és nagymértékben felelős azért, hogy az említett farkas immár valóban a kertek alatt jár.

Pelle János