„Tisztelt Miniszter Úr!

Ön 2008 nyarán közös teázásra hívta meg a jelenkorkutató műhelyek vezetőit, Rainer M. Jánost (56-os Intézet), Földes Györgyöt (Politikatörténeti Intézet) és engem (XX és XXI. Század Intézet). Akkor – reagálva korábbi nyílt levelemre – a sajtó nyilvánossága előtt nyilatkozott arról, véget kíván vetni a hazai tudományfinanszírozás kóros gyakorlatának, melynek lényege: a mindenkori kormánypártok forrásmegvonással sújtják az „ellenzékinek” tartott kutatóműhelyeket. Történészként Ön is tudja, hogy ez a gyakorlat már a Horn kormány óta tart, és eddig egyetlen kormány sem volt képes változtatni rajta. Azzal, hogy a múlt évi látványos gesztussal Ön egészséges és méltányos irányt kívánt szabni ennek a történetnek, valódi reményt keltett.

Schmidt Mária © hvg.hu

Akkor, 2008 júliusában Ön azt kérte, szeptember elsejéig az érintett intézetek nyújtsák be program- és kutatási terveiket. Mindez teljesen logikusnak tetszett, hiszen forrást oda érdemes adni, ahol munka folyik. Tisztelt Miniszter Úr, a vezetésem alatt álló intézetek 2008 szeptemberében határidőre küldték meg hivatalának a 2009-es terveket! És tisztelt Miniszter Úr, hivatala mind a mai napig egyetlen sorban sem reagált a beadott dokumentációkra! Az a tény, hogy a XX. és XXI. Század Intézet tudományos tevékenységére Ön 2009-ben sem juttatott egyetlen fillér központi forrást, sőt, a nevezett intézetek mellett a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítványtól további pénzt vont el, a politikai cinizmus új dimenzióit nyitotta meg.

Ez az eljárás aligha nevezhető méltányosnak, mert miközben közalapítványunk költségvetését 2009-ben (is!) jelentősen csökkentették, más múzeumok, kiállítóhelyek, kutatóműhelyek, projektek finanszírozását Ön zavartalanul biztosította. Le kívánom szögezni, hogy a XX. és XXI. Század intézetek, valamint a Terror Háza Múzeum rendezvényeit az elmúlt nyolc év alatt szponzoraink (OTP, MOL) nagyvonalú támogatásaiból, illetve más intézmények finanszírozásából (Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány, a Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács, a Konrad Adenauer Alapítvány) fedezte.

A méltányosság nevében ezúton is megköszönöm tárcája mintegy 15 millió forintos támogatását, melyet a „Vasfüggöny” szobor felállításához biztosított, igaz, minisztériuma – ahogy sajnos a legtöbb évfordulós rendezvényünkön – most sem képviseltette magát az avatási ünnepségen. És nem mentség az sem, hogy a Kormány egyetlen tagja, a Fővárosi Önkormányzat egyetlen tisztségviselője sem jelent meg a megemlékezésen.

Hiller István © Benkő Imre

Tisztelt Miniszter Úr,

a múlt év júliusában elhangzott és a sajtót bejárt bíztató szavai után meg kell állapítanom, Hiller István ama gyakorlatnak, vagy nevezzük „kulturális hiátusnak” a megteremtésében is jeles tanítómesternek bizonyult, amely nem tekinti értéknek a közös történelmet, a közösen bejárt tapasztalati utat. Ön levelekre válaszolni nem szokott, ígéreteket betartani nem akar, közös értékeket képviselni nem kíván. Nem állíthatom, hogy a lassan nyolc év óta tartó kormányzati periódusban példa nélküli lenne ez a politikai stílus, ugyanakkor nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a társadalmi és emberi együttlét alapvető normáit gond nélkül felrúgó gyakorlatot.

Ennek a kormányzati periódusnak a kulturális miniszterei – Önnel egyetemben – értéket nem hagytak, helyette a pillanatnyi erőviszonyok szerint forgolódtak, így nem marad utánuk más, csak üres szó. A Terror Háza Múzeum léte is furcsamód mindig magasabb szinten dőlt el, hiszen 2003-ban Medgyessy Péter miniszterelnök saját keretéből dobott mentőkötelet az intézménynek, 2009 nyarán pedig Bajnai Gordon miniszterelnök döntése nyomán juttattak vissza valamennyit a korábban elvont pénzből. Igen, Önnek sok köze nem volt ehhez, hiszen hiába tájékoztattam tavasszal arról, hogy forráshiány miatt ősszel be kell zárnom a Terror Háza Múzeumot, tisztelt Miniszter Úr, Ön erre a levélre sem válaszolt!

Az emberi minőséget – fokozottan van ez így a politikában – leginkább az mutatja, miképp bánunk politikai ellenfeleinkkel, azokkal, akikkel bár egy csónakban ülünk, mégsem evezünk egy ütemre. Ön a diktatúra gyakorlatát követve kihajítja őket a csónakból.

Tisztelt Miniszter Úr,

Nem bízom benne, hogy válaszolni fog levelemre. A válaszadás intellektuális igénye szemlátomást régóta elillant Önből. Talán nincs is ideje rá, hiszen azzal van elfoglalva, hogy Ön, illetve legközelebbi munkatársai hogyan horgonyozhatnának le különböző közintézmények vezető pozícióiban.

Kérem, hagyjon fel ezzel! Ha már válaszolni, támogatni, dönteni, aláírni, mérlegelni, dolgozni nem tud, sokkal hasznosabb és mindannyiunk számára jobb lenne, ha Ön és munkatársai „csak úgy”, fölállnának.

Budapest, 2009. szeptember 15.

Tisztelettel:

Schmidt Mária”