Tekintettel a folyamatban lévő rendőrségi nyomozásra, illetve arra, hogy a közlekedési vállalat számos vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték, és vádat emelnek ellenük, joggal feltételezhető, hogy a szabadlábon védekező – s feltehetően vádalkut kötött – volt vezérigazgató igazat mond. Antall Attilához, a BKV másik megvádolt vezérigazgatójához hasonlóan „kitálal”, hogy mentse a bőrét, és ne kelljen egyedül viselnie a büntetőjogi felelősséget a közpénzekkel milliárdos nagyságrendben történt visszaélésekért.

Emlékezetes volt Balogh első találkozása Hagyó Miklóssal, aki mintha egy 19. századi regényből, mondjuk a Falu jegyzőjéből, vagy a Rab Rábyból lépett volna ki. „Egy tányér volt előtte, valami negyven deka párizsival, éppen evett. Miközben bemutattak neki, két kézzel tömte magába, aztán rám nézett és azt kérdezte: te leszel? Mondtam, hogy úgy tűnik, én. Aztán mondta, hogy kemény legyek, mert ott végre kell hajtani a dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát”, idézte fel az interjúban a megismerkedésüket Balogh Zsolt. A későbbiekben azt is felidézte, hogy a főpolgármester-helyettesnek „szokása, hogy nyakon ragadja az embereket, mintha barátkozna, de ezt elviselni igazi tehertétel”. A nagyhatalmú politikus másfél-két órát váratta a beosztottait, így a BKV megbízott vezérigazgatóját is, nemcsak előszobákban, de a nyílt utcán is. Egy későbbi nyilatkozatából megtudtuk azt is, hogy Hagyó úgy üvöltött vele, és bizonyára másokkal is, mint egy zupás őrmester.  

Hagyó, a hét végén tett nyilatkozatában, Balogh Zsolt interjújára reagálva elismerte, hogy a neki tett szemrehányások egy része jogos. Szerinte ugyanis a napilapban megjelent cikk személyét érintően annyi valós tényt tartalmaz, miszerint „szereti a párizsit, és tényleg nem pontos”. Utóbbi miatt elnézést kér azoktól, akiket az elmúlt negyvenkét évben megvárakoztatott, mondta egy újságírónak.

Igaza lehet azoknak, akik azt állítják: a magyar társadalom „nyugatias kulisszái” mögött még ma is sokhelyütt elképesztő önkény, vadság uralkodik, ahol nem számítanak a formák, a kultúra szitokszó számba megy. Az 1948 után Magyarországon kiépülő hatalomgyakorlást áthatotta a hagyományos, úri gazemberség „proletár” változata, a „leghaladóbb ideológia” leple alatt.  Jól ismertük járások, megyék kommunista kiskirályait, a vállalati pártitkárokat, a „Kucsera elvtársakat”, akik 1956 után is tartották pozícióikat: ismeretes, hogy a „családi klánok” befolyása egészen a rendszerváltásig fennmaradt. És ha valakinek kétsége van afelől, hogy a Szegeden rettegett „Komócsin-tempó” napjainkig tovább él, elég, ha felidézi Hagyó Miklós viselt dolgait. Ne feledjük, Hagyó hozta létre a Mozaik-klubot, és a fiatal szocialista politikusnemzedék nevében lépett fel az Új Baloldalt propagáló MSZP kongresszusain. Most ugyan pártja, az MSZP kihátrált mögüle, ha nem is annyira, hogy felvesse: le kell mondania a mentelmi joggal járó országgyűlési mandátumáról.

Zuschlag János egy nyilatkozatában –  amelyet az ellene folyó perben a bíróságon egy tanú idézett fel – viccesen arról beszélt, hogy lemegy Halasra,  „a jobbágyaihoz”. Mintha vármegyében élne, ahol ő az alispán. 

Ne gondoljuk persze, hogy kizárólag a szocialistákra jellemző a hatalommal való visszaélés, a bárdolatlanság, a vérlázító durvaság. Szabadi Béla kisgazda államtitkár viselkedését sokan kritikán alulinak tartották a Földművelési Minisztériumban a Fidesz kormány alatt. Számos hírforrás számolt be a korábbi győri jegyző körüli botrányról. Esztergom polgármesterének cselekedeteiről is ellentmondásos hírek érkeztek. Úgy tűnik, a magyar politikusok egy részében eredendően megvan a hajlam arra, hogy „kemények” legyenek, és az ellenszegülőkkel kíméletlenül leszámoljanak. Vagyis képtelenek megtanulni a kompromisszumokra alapuló érdekérvényesítés demokratikus módszereit, a legitim hatalomgyakorlást.

Nincsenek illúzióim a most hatalomra kerülő politikus-garnitúra emberi kvalitásairól. De ha már a ciklus elején az új parlament és a kormány létrehozza azokat a törvényeket, illetve intézményeket, melyek képesek visszaszorítani a korrupciót, talán meg lehet akadályozni, hogy Hagyó Miklós klónjai, ezúttal narancsos változatban, éljék tovább a törvényeket semmibe vevő világukat.