Szinte visszhangtalanul halt el a Szilvásy György, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében indult nyomozások egyesítésének híre. A dologban politikai hovatartozásuk révén érdekelt holdudvari orgánumok – pro és kontra – szájízüknek megfelelően, hevesen kommentálják a történéseket. Prekoncepciójuknak megfelelően elítélve vagy felmentve az érintetteket. A szélesebb, többnyire apolitikus nagyközönség viszont rég beleunt a szövevényes, átláthatatlan titokszálak gombolyításába.

Szilvásy György

Fazekas István

Holott érdemes volna odafigyelni: a Köztársaság több mint húszéves fennállása során először indul büntetőeljárás miniszteri rangú közszereplő ellen. Ráadásul pont olyan ellen, aki hosszú éveken át az ország biztonságára ügyelő nemzetbiztonsági szolgálatok kormányzati felügyelője volt. Az UD Zrt. ügyében immár valóságos „percsokorról”, eljárások kusza leágazásairól beszélhetünk. Gyakorlatilag a nyomozásegyesítéssel párhuzamosan mentették fel a rágalmazás alól Debreczeni József közírót, volt MDF-jelöltet, aki a Diktatúra árnyéka c. írásában úgy vélte: a cég „titkos hálózatot hozott létre törvénytelen eszközökkel való információszerzés céljára.”

Ugyanakkor a zavaros história egyik szereplője, Tombor András t Dávid Ibolyával szemben nyert pert. A bíróság kimondta: „Valótlanul állította Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke két éve Tombor Andrásról, hogy a párt 2008-as tisztújításával kapcsolatban rá, illetve pártjára terhelő adatok akár titkosszolgálati eszközökkel történő gyűjtésére adott utasítást az UD Zrt.-nek.” Emellett kártérítési per is folyamatban van Szilvásy ellen.

E perlavina betűtengere rég maga alá temette az összefüggéseket értelmezni akaró polgárt. Segítségképpen menjünk vissza a kályhához. 2008 őszén lehallgatási ügy borzolta a közvélemény idegeit. A nyilvánosságra került felvétel szerint Csányi Sándor OTP-vezérnek számolt be az UD-vezető Tóth János arról: Tombor András esetleg megbízást adna neki, Tóth Jánosnak, gyűjtsenek terhelő adatokat Dávid Ibolyáról, hogy elősegítsék Almássy Kornél ellenjelölt győzelmét, s hogy e mögött Stumpf István állna. Csányi később tagadta, hogy bármi köze volna ehhez az állítólagos megbízáshoz. A botránynak innentől fogva két alapverziója futott.

A Gyurcsány-kormányt támogató médiakörök szerint a Fidesz gazdasági holdudvara illegális, belpolitikai célú árnyékhírszerzést üzemeltetett. Mely a fenti esetben az MDF-en belüli palotaforradalomra, Dávid Ibolya lejáratására készült. Annyi az ügytől függetlenül leszögezhető: nyomozócégek, magánhírszerző szervezetek, adatgyűjtő stábok az összes valamirevaló párt háza táján dolgoznak. Ezek célja kettős: a párt vezetőit, jelöltjeit fenyegető kockázatok elhárítása (kompromittálási, zsarolási kísérletek, kampánytitok-lopások meghiúsítása), másrészt a negatív választási propaganda nyersanyagául szolgáló információk összeszedése a riválisról. Ez így működik szerte a nyugati világban. Csak akkor tekinthető mindez üldözendőnek, ha jogsértő eszközökkel valósul meg. Például – mint a Watergate-ügyben – betörések, illegális poloskatelepítések révén.

Önmagában az, hogy az adott politikus pártközi és pártbeli viszonylatban is keresi mindenkori ellenlábasa gyenge pontjait, szekrényben rejtegetett csontvázait, nem ördögtől való. Kétségtelen, hogy a Fidesznek érdekében állt, hogy Dávid Ibolya megbuktatásával az MDF-et visszaterelje a jobbos főakolba.  Jelen ügyben éppen ez a kérdés: történt-e Dávid sérelmére bármiféle adatszerzés, ennek jellege törvénytelen volt-e, játszott-e mindebben bármiféle szerepet a Fidesz és/vagy Csányi Sándor?

Aligha. A felvételekből az derül ki, a dolog még előkészületi fázisban sem leledzett. Jövő idejű, feltételes módban beszéltek csupán ennek lehetőségéről. A botrány kirobbanása után pedig a cégnek (és megbízói körének) nemigen volt már ideje, módja konspiratív nyomozásra. Ha Almássy Kornélnak vagy a mögötte állóknak lett volna a kezében valami ütős tény Dávid Ibolya ellen, azt nyilván még az elnökválasztás előtt kiteregetik, hogy a célszemélyt politikailag tönkretegyék.

Semmiféle olyan egzakt dokumentum nincs, amely azt bizonyítaná, hogy az MDF-elnököt vagy környezetét illegálisan lehallgatták, fenyegették, zsarolták volna. Ha lenne ilyen, annak ki kellett volna derülnie, hiszen az UD. Zrt. már a skandalum előtt nemzetbiztonsági látókörben volt. Életszerű, hogy a Fidesz-holdudvarban sok befolyásos illetőnek szándékában volt Dávid Ibolya eltávolítása. Aminek érdekében nyilván tehettek kezdeti, tapogatózó előkészületeket. Hogy ebből mi lett volna (egyáltalán, lett-e volna valami?), azt soha nem – vagy csak évtizedek múlva – fogjuk megtudni.

Ugyanis az elhárítás lecsapott a cégre, mielőtt a tettek feltételezett mezejére léphetett volna. Pedig a hangfelvételből önmagában még a jogosulatlan adatszerzésre való felbujtás kísérlete sem vezethető le. Lehet, hogy szándékukban állt,  de ez a vád jogilag nem bizonyult megalapozhatónak. Szilvásy Györgyöt – úgy tűnik - mindez nem zavarta. „Egyrendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásy György volt titokminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség; az ügyészség szerint a volt miniszter jogtalanul sokszorosította és osztotta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval folytatott telefonbeszélgetését” – értesülhetett a nagyközönség. .

Ezek után nyilvánvalóan sokan élhetnek a gyanúperrel: valószínűleg az a CD-re archivált hangfelvétel, amelyet Dávid Ibolya ütőkártyaként lengetett, ugyancsak a Szilvásy által felügyelt titkosszolgálatoktól juthatott ki. Erre persze joghatályos és publikus bizonyíték nincs, az ügy lényegi részletei titkosítottak. Viszont semmi nem tiltja, hogy elővegyük a józan paraszti eszünket. 2008 őszén az MSZP-nek (a koalíció megszűnése okán) formailag nem volt többsége az Országházban. Akkor még nem lehetett tudni: a papíron ellenzéki SZDSZ rábólint-e a büdzsére? Így az MDF látszott az utolsó esélynek. Jellemző amúgy, hogy a hála nem politikai kategória.  Amikor a mór megtette a dolgát, akkor kívül tágasabb volt neki. Az MDF fővárosi listaállítását az MSZP a Fidesszel és a Jobbikkal alkalom szülte érdekegységben próbálta meg 2010 tavaszán érvényteleníteni.

Fel kell tenni a kérdést: mi a súlyosabb morális, szakmai és jogi  eltévelyedés? Az, ha egy pártholdudvari magáncég szerez esetleg jogosulatlanul adatokat, használja azokat belpolitikai célokra, manipulál azokkal, vagy amennyiben a közpénzzel, közhatalommal, titkos műveleti hatáskörrel rendelkező állami titkosszolgálat csinálja ugyanezt? Nem arról van szó, hogy az MSZP eleve rosszhiszemű, a Fidesz pedig alapból becsületes volt a fenti botrányban. Hanem az álaluk betöltött szerepkörök minőségi különbségéről. Ha az UD Zrt. bármit elkövetett volna, az – magáncég lévén – legrosszabb esetben is csak magánbűn. (Ha - tegyük fel – a Fideszben is lennének érintettek, akkor is „mindössze” pártbűn.) De azzal, hogy gyaníthatóan politikai játszma részesévé tették a nemzetbiztonsági szerveket, a dolog kormányzati és állami bűnné, sőt: közbűnné vált. Így – ha büntetőjogilag igazolódik – nagyságrendekkel veszélyesebb, mint a magán-és pártbűnök.

Most a Fidesz oldalán pattog a labda. Megteheti – kétharmados hatalmánál fogva sokkal inkább, mint elődei – hogy ugyanarra használja a titkosszolgálatokat, mint amivel az általa leváltott garnitúrát vádolta: a belpolitikai konkurencia sakkban tartására, lejáratására. Ám az is lehet, hogy figyelembe veszi a „polipgate” legnagyobb tanulságát: a titkos közszolgálat direkt politikai célú használata mindig arra üthet legjobban vissza, aki felülről vélelmezhetően dirigálja az operatív játszmát. S a bumeránghatástól a kétharmad sem véd.