hvg.hu: Jövőre bevezetik a 16 százalékos egységes adót, az államkasszának a kieső jövedelmet egy-két évig valahonnan pótolnia kell, utána a gazdasági növekedésből jöhet plusz bevétel. Ott liheg a nyakunkba az EU és az IMF, a deficitcélt tartani kell. A miniszterelnök szerint mégsincs szükség megszorításokra. Ön szerint honnan lehet előteremteni a hiányzó pénzt? Vagyonadó újratöltve, ingatlanadó felelevenítve; egyáltalán, megúszható ez megszorítások nélkül?

Chikán Attila: Az ön által feltett kérdések csokrával kapcsolatban kulcskérdés az, vajon hajlandó és képes lesz-e a kormány – vagy még inkább a magyar gazdaság – a fiskális fegyelem betartására, a 3 százalékos GDP arányos deficit tartására. Ennek csak egyik, noha nagyon fontos összetevője az adórendszer alakulása. Szeretném hangsúlyozni, hogy a költségvetési hiány kordában tartása nem azért fontos, mert akkor az Európai Unió (vagy az IMF) elégedett lesz velünk – ez a magyar gazdaság kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődésének előfeltétele. A kormány vezetőinek nyilatkozatai az utóbbi időben nem hagynak kétséget, el vannak szánva a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásra.

Marton Szilvia

Érdekes sajátossága a politikai közéletnek, hogy időről időre felkapnak bizonyos kifejezéseket, s ezek mágikusan önálló életre kelnek, saját minősítő tartalmat nyernek. Korábban a „költségvetési kiigazítás”, mostanában a „gázáremelés”, az „IMF-hitel” valós gazdasági tartalmaiktól megfosztva, helyből szitokszóként jelennek meg. Ilyen ma az ön kérdésében említett „megszorítás” is. Egy kormány szinte bármely intézkedésének vannak haszonélvezői és kárvallottjai – ez utóbbiak „megszorításként” élik meg a változtatást. Ne essünk a szlogenek bűvöletébe. Ésszerű gazdálkodásra van szükség, s ez magával hozhat olyan intézkedéseket, amelyek a társadalom egy-egy csoportját kedvezőtlenül érintik – ez elkerülhetetlen.

Úgy tűnik a nyilatkozatok alapján, hogy a kormány elszánt arra, hogy az adók és járulékok csökkentésével segítse a gazdaság növekedését. Arról azonban ma még keveset tudunk, milyen módon és ütemezésben fog ez végbemenni. A költségvetési fegyelem és az adócsökkentés révén elérhető gazdaságélénkítés együttes megvalósítása igen nehéz feladat, amelynek, mint mondottam, csak egyik összetevője a célnak megfelelő adórendszer bevezetése.

Ezen interjú időpontjában még csak nagy vonalakban látjuk a jövő évi adórendszer kereteit, holott, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik, tehát az értékelés korai lenne. A lényegi kérdés az, hogy ezek az intézkedések ne csak rövid távú célokat szolgáljanak, hanem együtt járjanak a magyar gazdaság és társadalom új struktúrájának kialakításával. Erre garancia nincs, remény van.

hvg.hu: Ön nemrég úgy nyilatkozott, hogy a válságból kivezető egyetlen út a piacbővítés. Hogyan képesek a vállalatok pillanatnyilag piacot bővíteni? A magyar gazdaság jelenleg meg van dermedve, a külpiacokra pedig főként a multik jutnak ki, mert nekik egyébként is megvan hozzá a hálózatuk.

C.A.: A napokban megjelent külkereskedelmi statisztikák igen kedvezőek, de persze nem szabad néhány adatból túlzott következtetéseket levonni. Továbbra is úgy vélem, hogy a magyar gazdaság tartós sikereket csakis exportvezérelt növekedéssel érhet el. Ehhez persze nagy szükség van továbbra is a multinacionális vállalatokra, akik a közvetlenül értelmezett export zömét bonyolítják. De nagy figyelmet kell fordítani az ön által is említett hálózatosodásra: a beszállítói hálózatok nélkül nem is értelmezhető a multik hozzájárulása a magyar gazdaság exportjához és, átvitt értelemben, sikeréhez. A magyar gazdaság rövidtávú fejlődésének egyik kulcskérdése, hogy ebben a beszállítói hálózatban minél több hazai cég tudjon megerősödni, s kezdjen később akár önálló exporttevékenységet is.

A kormányzatnak vannak lehetőségei a hazai kis, de főleg a közepes vállalatok külföldi terjeszkedésének segítésére. Hogy csak egy példát mondjak: úgy vélem, hiba volt a külföldön működő kereskedelmi irodák sima felszámolása, illetve a követségekbe való beépítése, anélkül, hogy az új helyzethez való alkalmazkodás stratégiai átgondolása megtörtént volna. Ezen ma lehetne változtatni. Nagy lehetőségeket látok továbbá akár ágazati, akár területi alapon szerveződő klaszterek külpiaci terjeszkedésében – ennek elősegítésére is vannak az államnak legitim eszközei.

hvg.hu: A választások után a kormánynak nem kéne-e előjönnie a farbával, és hozzákezdenie a régóta esedékes reformok bevezetéséhez? Önkormányzat, egészségügy, közlekedés (MÁV, BKV, Malév) oktatás, szociális segélyezés terén, hogy csak néhányat említsünk. Ön szerint ezeket milyen ütemben és milyen sorrendben kellene bevezetni, hogy közben a kormány népszerűsége se csorbuljon sokat?  

C.A.: Az ön által említett területek valóban alapvető átalakításra szorulnak, s valóban keveset tudunk ma a kormányzat szándékairól. Itt említem meg, hogy a fentebb felsorolt néhány más kifejezéssel együtt a reform szó is vörös posztó lett napjainkra. Nem tudok ma sorrendet, ütemezést javasolni ezek végrehajtására, hiszen ehhez egyrészt nagyon sok szakterületi információra lenne szükségem, másrészt ismernem kellene olyan politikai prioritásokat, amelyeket ma nem ismerek.

Két irányelvet azonban meg tudok fogalmazni, amelyeknek betartása, úgy gondolom, segíthetne a szóban forgó reformok eredményességében. Az egyik, hogy a politikai és gazdasági szempontoknak együtt kellene érvényesülniük, nem volna szabad egyik oldalon sem voluntarizmusnak diadalmaskodnia. A másik, hogy a reformokat az érintettek ésszerű bevonásával kellene megvalósítani. Mindkét irányelv olyan triviális, hogy szinte szégyen kimondani őket – ezzel együtt közelmúltunk legtöbb reformkísérleténél egyik sem érvényesült.

hvg.hu: Rokonszenves cél az egymillió munkahely teremtése tíz év alatt. Ennek ön milyen esélyeket adna és milyen foglalkoztatási területekre kellene összpontosítani, hogy Magyarország nemzetközileg versenyképes legyen?

C.A.: Az egész magyar gazdaságfejlődés kulcskérdése a foglalkoztatás. Ezt sokan, sokszor elmondták, elmondtuk. Az tehát, hogy a munkahelyteremtés a kormány fejlesztéspolitikájának fókuszába került, természetes és örvendetes jelenség. Hogy a kifutás tíz évre szól-e, s egymillió munkavállalót érint-e, részletkérdés – ezek a számok az irányt, a szándékot fejezik ki. Tíz év iszonyúan hosszú idő gyorsan változó világunkban.

Itt is megfogalmazható azonban néhány, a részleteket érintő fontos irányelv. Az első, hogy a foglalkoztatás bővítése nem öncél. Volt már ebben az országban (majdnem) teljes foglalkoztatás, és több kárt okozott, mint hasznot. Fontos tehát, hogy mire, milyen feladatok megvalósítására foglalkoztatják az embereket – s ezzel a megállapítással már a gazdaságpolitika számos területét bekapcsoltuk a problémába. A munkahelyteremtés ugyanis alapjában nem állami feladat – az állam dolga az, hogy a gazdaságot ösztönözze, olyan állapotba hozza, hogy a vállalatok, vállalkozások akarjanak és tudjanak munkahelyeket teremteni.

Egy másik fontos irányelv, hogy ez nem egyszerűen a pénzügyi ösztönzők kérdése – ha feleannyit beszélnénk innovációról, K+F-ről, területi mobilitásról, meg oktatásról, képzésről, mint amennyit az adórendszerről, akkor sokkal előbbre lennénk. Nagyobb figyelmet kellene tehát fordítani a reálgazdaságra. Végül, az előzőekkel egyenrangúan fontos, ha nem fontosabb a kínálati oldal fejlesztése: napjainkban a foglalkoztatás bővítésének legfőbb akadálya a foglalkoztathatóság hiánya. A ma munkanélkülijeinek igen nagy részéből aligha lehet varázsszóval valódi értékteremtő munkát végző állampolgárokat faragni. Nagyon komoly oktatási, kulturális és politikai feladatok megoldására van szükség, s ezekről sajnos kevés szó esik.