Portré Pálffy Istvánról, a KDNP médiapolitikusáról

„A nagyszüleim gyakran mondogatták gyerekkoromban, ha valamiről előadást tartottam, hogy papnak kellene mennem” – emlékszik vissza a személyes hitre és a kereszténydemokrata országgyűlési képviselőségre sok-sok kanyar után rátalált, 50 éves egykori híradós. Tanulmányait szülővárosában, Debrecenben végezte, kivéve két általános iskolai évet, amit a Londoni Egyetem nyelvi lektoraként dolgozó apját követve a brit fővárosban abszolvált. Édesanyja német–orosz szakos tanár volt. Maga is kacérkodott a bölcsészpályával, de baráti tanácsra végül a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán kötött ki. A nyolcvanas évek közepétől mérnökként dolgozott. 1988-ban váltott, és egy újságíró-tanfolyam elvégzése után gyorsan bedolgozta magát a Hajdú-Bihari Naplóhoz, majd a Magyar Rádió körzeti szerkesztőségén keresztül vitt az útja a rádió Krónika rovatáig, utóbb a szerkesztőségvezetésig. 1992-től már az MTV-nél is dolgozott: a Magyarországról jövök és A hét című műsorokat vezette. 1997-ben a Tv2-höz szegődött, ahol műsorvezető és hírigazgató-helyettes lett. 2002-ben visszatért a köztévéhez, amellyel az idén a tavaszi választások előtt szakított. Az illemtankönyv, gasztronómiai, bor- és útikalauzok szerzőjeként is ismert médiaszemélyiség idén tavasszal a KDNP színeiben, a Fidesszel közös Hajdú-Bihar megyei listáról szerzett parlamenti mandátumot.

„Juditot 23 éve egy strandon ismertem meg, de akkor még nem voltunk készen tartós kapcsolatra” – meséli az exhíradós az egymásra találás kalandos történetét párjával, akivel három éve kötött házasságot. Budapesti, II. kerületi lakásukban három gyereket nevelnek: az előző kapcsolataikból hozott két lányt és közös fiukat, Marcit. Ha csöndre vágyik, a kenesei víkendházba megy alkotói szabadságra.

– Az első Orbán-kormány idején, még kereskedelmi tévésként, 1999-ben azt mondta, hogy a lőrések mögé embereket kell állítani, és keményen lőni mindenfelé, mert a politika ostromolni fogja a médiát. A médiatörvény módosításának egyik kormánypárti szerzőjeként ma is így látja?

– Ma már nyilván nem lőni kell. Inkább úgy mondanám, intellektuális alternatívát kell fölmutatni. És persze a közmédiának nemcsak a politikával szemben kell védekeznie, hanem minden érdekérvényesítéssel, leginkább az üzleti és a gazdasági befolyással szemben.

– Nagybátyja, az előző rendszer nagy hatalmú médiamogulja, az újságíró-szövetség, a MÚOSZ elnöke volt. Gyorsan essünk túl a tisztázó kérdésen: volt szerepe az ön médiakarrierjében?

– Újságírásról soha egyetlen szót sem váltottunk. Mindent az ő befolyásától függetlenül értem el.

– Persze így is könnyű lehetett, hiszen kisiskolásként a hatvanas évek végén Angliában szívhatta a szabad levegőt.

– London akkoriban a beatkorszak lázában égett. A Hyde Park mellett laktunk, úgyhogy ott lógtunk az öcsémmel egy fán az 1969-es híres ingyenes Rolling Stones-koncerten. Ehhez képest Debrecen régi háborús sebeinek látványa eléggé kiábrándító volt.

– Akkor miért maradt itt még felnőtt fejjel is?!

– Gondoltam én többször is arra, hogy elmegyek, de nyilván annyit valósítottam meg az álmaimból, amennyihez elegendő bátorságom, elhatározásom és kitartásom volt – vagyis keveset. Úgy voltam vele, apámék is elvoltak, majd én is meghúzom itt magam. Aztán 1987-ben mégis nekiindultam a világnak. Németországban voltam pincér, majd egy produkciós cégnél mikrofont tartottam, zsinórt cipeltem, szakmányban ettem egy reklámfilmben a McNuggetset. De honvágyam volt, és amikor hallottam, hogy itthon élénkül a közélet, gyorsan hazajöttem.

– No de miért kezdett újságot írni? Építészként nem volt nagyobb a szabadsága?

– Nem mondom, hogy tehetségtelen lettem volna, de az építészeti világ a nyolcvanas években még igencsak kötött volt. Vidéki gyerekként amúgy is nehéz volt áttörni a falakon, és alig akadt pár szabad, intellektuális műhely. Ilyen volt Rajk Lacié. Még én is segítettem sraffozni valamelyik pályázatát.

– A rendszerváltás után rádiósként, híradósként szinte mindent elért a szakmában. Néha azért önnek is ki kellett kacsintania a híradóból a nézőkre, hogy értsék, ön sem mindennel ért egyet, ami a hírműsorokban elhangzik?

– Persze, ezzel az eszközzel én is gyakran éltem. A véleményemet nem lehetett eltitkolni, aki erre képes, az más gazemberséget is megenged magának. Én esténként sok millió ember szemébe néztem, nem tehettem mást.

– A többször is megpályázott rádió- és tévéelnökség mégsem jött össze. Nagyon bántotta?

– Különösen a Rádió esetében esett rosszul, mert 2005-ben éppen volt egy olyan konstelláció, hogy tehetett volna a jobboldal egy gesztust, hiszen akkoriban volt baloldali és liberális támogatásom. Be kellett látnom, ezen a pályán nincs több mozgástér. Az ember még a képernyőn is csak kis hatékonysággal képes erkölcsi normákat közvetíteni. Így maradt számomra a közéleti-politikai út.

– Kollégái nem rótták meg, hogy politikussá vedlésével átállt a másik oldalra?

– Nincs másik oldal, hogy is lenne?! Nem igaz, hogy a világot csak az újságíró meg a politikus képes befolyásolni. Hogy mennyi a kamat, azt például a gazdaság dönti el, de nem is csak a hazai objektív gazdasági folyamatok, hanem a Morgan Stanley.

– No meg a Fidesz néhány óvatlan politikusa. Szokott nekik kommunikációs tanácsokat adni?

– Nem dolgom, hogy mindennel foglalkozzam. A politikai közlekedésben is vannak szabályok, amiket célszerű és illik betartani. Szóval, nem előzök jobbról.

– Egyébként ön mennyire tudatos kommunikátor? Odafigyel minden hangsúlyra?

– Arra ügyelek, hogy ne mondjak túl sok nemet, mert az tuti nem jó. Goethe óta tudjuk, hogy a Gonosz a tagadás szelleme.

– Netán a KDNP-hez is azért csatlakozott, mert ott hatékonyabban tud küzdeni a Gonosz ellen?

– Főleg a kapcsolatrendszerem és a baráti köröm miatt, és mivel keresztény ember vagyok, ez elvi megfontolás is volt. Az a szeretet, ami minden őszinte, jó keresztény emberben megvan, hihetetlenül felszabadító érzés. Ezt akarta Jézus is éreztetni a tanítványaival. Az akkori világ is korrupt volt, az embereket elnyomták, de Jézus a szeretettel adta meg azt a metafizikai többletet, ami szükséges egy társadalom fenntartásához.

– Emlékszünk egy régi nyilatkozatára, melyben még a legendás, Zsigulival csajozós hőskorszakon nosztalgiázott. A pártja segített a régi kilengéseket meggyónni?

– Bocsánat, de a KDNP nem gyóntatószék vagy egyház, a vezető politikusai meg nem főpapok!

– Volt olyan periódus vagy időszak az életében, amikor elbizonytalanodott a hitében?

– Bár nem volt mindig ilyen erős a hitem, azt tudtam, hogy a hit erőt adhat. Mondjuk az 1980-as évek közepén én is kicsit fásult, életunt lettem. Nemrég viszont barátomnak, Kiss-Rigó László püspök úrnak megígértem, hogy nem halok meg anélkül, hogy elvégezném a teológiát. Csak még nem volt időm belevágni a politikai elfoglaltságok mellett.

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS