A Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu közös Preambulum-projektje éppen azt kívánta felmérni, hogy mi legyen az új alkotmány előszavában. Nyolc héten keresztül hét témát vetettünk föl a preambulum kapcsán: az európai preambulumok témaköreit (is) alapul véve foglalkoztunk Isten nevével, a kereszténységgel, a Szent Koronával, a történelmi múltunkkal, közös és európai értékeinkkel, továbbá az alkotmányozó személyével. Az Országgyűlés elé 2011. március 14-én beterjesztett Alaptörvény-javaslatból nagyon jól megfigyelhető, hogy miként vélekedik Fidesz-KDNP e hét témakörről.

Az immáron Nemzeti hitvallássá (egyfajta nemzeti imádsággá) átlényegült előbeszédet áthatja a vallásos szemlélet. Bár maga Isten a preambulum szövegében nem kerül elő, de a rá való szakrális utalás keretes szerkezetként öleli körbe az alkotmányt. Az Alaptörvény első mondata ugyanis a Himnusz első sora („Isten, áldd meg a magyart”), továbbá az alkotmány végén (a posztambulumban) a 2010. április 25-én összeült Országgyűlés képviselői kifejezik a következőt: „Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg.”

Ódai magasságok

A keresztény vallás történelmi keretek között kerül elő, hiszen a preambulum utal arra, hogy Szent István az általa megalapozott magyar államot a keresztény Európa részévé tette. Utóbbi folyományként deklarálja az előbeszéd a keresztény vallás nemzetmegtartó szerepét. Az új preambulumot tehát átszövi egy sajátos jogfelfogás és történelemszemlélet. A már említett államalapításon túl a preambulum szól a történeti alkotmányról is, amelynek vívmányait (ezt ugyan közelebbről sem az Alaptörvény, sem pedig annak indokolása nem határozza meg) a magyar nemzet tiszteletben tartja, sőt nem ismeri el annak az idegen megszállások miatti felfüggesztését. Ebbe a keretbe illeszkedik a Szent Korona, „amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”.

A preambulum történelemi ars poeticájának központi eleme a diktatúráktól való elhatárolódás, s ez az 1949. évi alkotmány érvénytelenné nyilvánításában csúcsosodik ki. A Nemzeti hitvallás komolyan veszi a Nemzeti Ügyek Politikájában és a Nemzeti Ügyek Programjában megfogalmazott elvárásokat, vagyis azt, hogy vissza kell adni az embereknek a reményt, az önbecsülést, az önmagukba vetett hitet. Éppen azért a preambulum már-már ódai magasságokba emelkedve szól a magyarság eredményeiről, büszkeségeiről és értékeiről (pl. az ország megmaradása, a szabadságért küzdő őseink, nagyszerű szellemi alkotásaink, egyedülálló nyelvünk). Megjelenik továbbá az általános emberi értékek (emberi méltóság, egyéni szabadság, munka, szegények megsegítése, a jövő generációiért érzett felelősség) iránti tisztelet, megbecsülés is. S nem marad el az európai értékkontextus sem, igaz döntően ezt is itthoni keretben: évszázadokon át védtük Európát, tehetségünkkel és szorgalmunkkal gyarapítottuk annak közös értékeit; nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai sokszínű egységhez.

Az alkotmányozó személye (vagyis, hogy közvetlenül a nép vagy annak képviselői fogadják-e el az alkotmányt) első ránézésre egyértelmű, hiszen a Nemzeti hitvallás a következőképp indul: „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat”. Tehát elsőre úgy tűnhetne, hogy valójában a nép alkotmányoz, ad magának Alaptörvényt. A helyzet azonban koránt sincs így, hiszen a már említett epilógus világossá teszi, hogy a magyar nemzet tagjai valójában a 2010-ben megválasztott parlament képviselői.

A fentiek természetesen vitathatóak az alkotmányozás során, annál is inkább, hiszen például a Preambulum-projekt is nyilvánvalóvá tette, hogy a vallásos elemekkel átszőtt történelemszemlélet nem mindenkinek jelent közös minimumot. Egy azonban vitathatatlan: a Nemzeti hitvallás összeállítói felhasználták az európai preambulumokat jellemző témaköröket és az ezekhez fűződő tapasztalatokat, mindezt persze egy sajátos nemzeti mázzal leöntve.

Ha valami vitára és átgondolásra érdemes, akkor ez a sajátos nemzeti máz – semmiképpen sem a preambulum széles spektruma. Ennek alátámasztására célszerű három olyan sajátosságot megvizsgálni, amely a mostani formában való elfogadása estén felesleges bizonytalansággal terhelné meg a preambulumot, továbbá az Alaptörvényen keresztül magát az egész közjogi rendszert.

Történeti alkotmány?

Az Alaptörvény – legalábbis az előterjesztett formájában – alapvető fordulatot hozhat a közjogi gondolkodásban, hiszen nem csupán tiszteletben tartja a történeti alkotmány vívmányait, de annak idegen megszállások miatti felfüggesztését sem ismeri el. Ezzel (valamint az alább tárgyalandó Q. cikkel) az alkotmányozó helyreállítja a történeti alkotmányt, amely a több évszázados magyar közjog jogszabályait és hagyományait jelenti. Az indokolás szerint ez az alkotmány az ország első egységes, demokratikus, írott Alaptörvényeként illeszkedik a magyar történeti alkotmány ezeréves történetébe (tehát maga is része annak). Hogy ez közelebbről mit jelent, pontosan mit kell történeti alkotmány alatt érteni, s hogyan kell azt alkalmazni, jótékony homályba vész, hiszen ezt sem az alkotmány, sem pedig az indokolás nem részletezi. A fő kérdés az, hogy az alkotmányozó egyfajta nemzeti mázként tekint-e a történeti alkotmány szerepeltetésére, vagy pedig ténylegesen beemeli az ezeréves jogi hagyományt a XXI. század jogrendszerébe. Ha utóbbiról van szó, akkor a 2012. január 1-jéig tartó felkészülési idő semmiképp sem lesz elegendő.

Érvénytelen is, meg nem is

Minden bizonnyal a legtöbb vitát kiváltó preambulumbeli fordulatok a következők: „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista ’alkotmány’ jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét… Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.” Ezzel a törvényjavaslat tulajdonképpen érvénytelennek mondja ki a hatályos alkotmányt, de legalábbis annak érvényességét 1990. május 2-tól datálja. Ez felveti azt a húsbavágó kérdést, hogy az új alkotmány elfogadása (2010. április 18.) és hatálybalépése (2011. január 1.) közötti időszakban miként kell tekintetni az 1949 óta érvényben lévő alkotmányra, mert ha illegitim a törvények törvénye, akkor ez megmérgezi az egész jogrendszert.

Ezen a ponton az Alaptörvény-javaslat súlyos ellentmondásba keveredik. Látszólag ugyan érvénytelennek mondja az 1949. évi XX. törvényt (beleértve annak 1989-es módosítását), de valójában kifejezi azt is, hogy ennek alapján zajlik maga az alkotmányozás: „Záró rendelkezések 2. Az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdése a) pontja és a 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.” (Megjegyzem: mind a két jogszabályhely az 1989. évi XXXI. törvénnyel került az alkotmányba). Vagyis a beterjesztett preambulum és Alaptörvény-szöveg jelenleg ellentmondásban van egymással, s ez ismét csak felveti a kérdést, hogy a retorikai forma vagy a közjogi realitás számít-e.

Q. cikk

Végül, de nem utolsó sorban megemlíthetjük az Alapvetés című fejezet Q. cikkét, amely szerint: „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.” Ez a cikk nagyon is előremutató, hiszen végre alaptörvényi szinten mondja meg, hogy hogyan kell gondolkodni a preambulumról: a Nemzeti hitvallás rendelkezései nem csupán írott malaszt, hanem nagyon fontos értelmezési segédlet. A bökkenő azonban épp itt van. Az előbb említett két igen jelentős és kiküszöbölendő preambulum-dilemma fényében bizton állíthatjuk, hogy a Nemzeti hitvallás jelen formájában nemhogy nem segít az alkotmányszöveg értelmezésében, hanem súlyos konfliktusokkal terheli meg azt. Vagyis a Q. cikk nem töltheti be valódi hivatását, amíg a preambulum gyermekbetegségeit nem kezeljük.

Ha a Nemzeti hitvallást és az Alaptörvényt a tartósság igényével kívánja megszövegezni az alkotmányozó, akkor ezeket a dilemmákat mindenki számára megnyugtatóan kell rendezni, hiszen csak így lehet az Alaptörvény „szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között”.