Kívánságaikat kevéssé artikulálták. Beszédek nem voltak, látszólag a magyar szuverenitásért meneteltek: nem leszünk gyarmat, jobb állva meghalni, mint hanyatt fekve napozni. Ennek a magyarázatnak viszont van egy szembeötlő hubája. Az, hogy az ember, akinek olajarcmását úgy nyújtogatták ezen a felvonuláson, ahogy Kádár Jánosét sohasem, napokon belül felajánlja a szent koronát az IMF-nek. Ennyit biztosan tudnak már a mellette tüntetők, még akkor is, ha abból a végtelenített szakmai hibából tájékozódnak, amely az ellenzéki tüntetést nem találja meg, a kormánypártiról viszont különkiadást készít.
Ha komolyan vennénk látható követeléseiket, akkor szinte hallanánk, ahogy kiabálják: Államcsődöt! Hiperinflációt! De tudjuk, hogy simán le fogják nyelni a fegyverletételt, mert valójában nem az érdekli őket. Az csak ürügy.
A felvonulók nem ügyekért álltak ki, csak annyit akartak megmutatni, hogy ők a fideszesek, és sokan vannak. Nem kell nagyon szégyenkezniük, mert az ellenzéki tüntetések se voltak ennél sokkal konkrétabbak. Azoknak nem tetszik a rendszer, ezeknek tetszik. Azok nem szeretik Schmitt Pált, ezeknek meg ilyen az ízlésük. Egyik megnyilvánulás sem egy disszertáció. Pláne nem kormányprogram. Ez persze a kormánypárt esetében kissé zavaróbb, mint a partvonalról.
Mindenesetre a jelenlegi veszekedés még elvi kérdések körül forog. Még nem üvöltött fel a szociális demagógia, hogy olcsóbb benzinért zavarogjon a nép. Akiknek a rendszer nem tetszik, azok ma főleg a szabadságok szűkítése ellen tiltakoznak, az ellen, hogy Orbán Viktor személyes ízléséből következzen minden döntés. Annak kell a végére járni, hogy támogatói vajon ezzel szemben az ő teljhatalmát védelmezik-e, vagy kielégíthetők a vágyaik hosszabb távon azzal, hogy Orbán megkapja az Esti Showdert.
A hétvége másik tüntetésén például azt kérték a jelenlévők, hogy „hadd szóljon” a Klubrádió. Az a kérdés, mi a válasza erre ennek az Orbán-, sőt Németh Lászlóné-portrék alatt vonuló, konokul hallgató tömegnek. Az hangzik fel százezer torokból, hogy „ne szóljon”, vagy megelégszenek azzal, hogy szóljon az ő rádiójuk is, meg a másoké is?
Ez a probléma lesz a beilleszkedésük kulcsa.
Ahhoz sokan vannak, hogy ne legyen nekik egy rádiójuk, és könyvesboltjaik, színházuk meg újságjaik. Igényük méltánylandó akkor is, ha a pártjuk nem lesz már hatalmon. Ahhoz viszont, hogy senki másnak ne legyen rádiója, nagyon kevesen vagytok, barátaim. Félmillióan, egymillióan is. A magyar nemzet mindig vendégszerető és türelmes volt. Az Orbán utáni kormánynak kiemelt feladata, hogy ennek a sajátos, vibráló kultúrájú színfoltnak megtalálja a helyét a jövő sokszínű, liberális, toleráns Magyarországában. A békés együttélésnek azonban előfeltétele, hogy a kisebbségek ne lépjenek fel hegemón igényekkel, életmódjukat ne kényszerítsék a többiekre. A béketűrő többséget egyáltalán nem zavarja, amit a négy fal között csinálnak, vagy akár ha felvonulnak minden évben, és megmutatják országnak-világnak furcsa szokásaikat. Csak ne tegyék kötelezővé.
Remélem, van a tarsolyukban ezen kívül más cél.
