Együtt 2014 néven új ellenzéki mozgalom alakult, amely ambiciózus célt tűzött ki maga elé: nem egyszerűen az Orbán-kormányt akarja leváltani a következő választáson, nem csupán értelmes ellenzéki alternatívát kíván nyújtani a polgároknak, hanem egyenesen arra készül, hogy az átmenet zavaros két évtizede plusz négy év után új korszakot nyit Magyarország történelmében.

Mivel e célokat magam is osztom, én is aggódom, hogy a magyar választók a következő voksoláskor nem csupán értelmes kormányzati, de értelmes ellenzéki alternatíva nélkül maradnak, vagyis két vagy több teljesen agyament politikai erő között lesznek kénytelenek választani, és én is meg vagyok győződve arról, hogy a magyar demokráciának bizony alapos megújulásra van szüksége, ezért a magam szerény eszközeivel szeretném ezen új ellenzéki erő kovácsainak a figyelmét néhány kezdeti látszólagos vagy valós problémára ráirányítani. Őszintén remélem, hogy csupán én értettem félre a különböző nyilatkozatokat, interjúkat, bízom benne, hogy csak arról van szó, hogy a sajtó jó szokása szerint ferdít és összefüggéseiből ragad ki mondatokat, mert nagy tragédia lenne a magyar demokrácia jövőbeli kilátásaira nézve, ha a skizofrénia és a hülyeség valóban olyan mértékben áradna odahaza, ahogyan az a média által sugallt kép alapján feltételezhető.

Itt van kezdetnek a szervezet neve: szép név, remek név, egységet sugall és erőt. Lélekemelő volt látni október 23-án a színpadon, ahogyan vállt vállnak vetve állt egymás mellett három nagyon különböző ember, akikről nehéz volt elképzelni, hogy félreteszik nézeteltéréseiket és összefognak a haza javára. Ott volt a Milla egyik vezetője, azé a mozgalomé, amely létrejötte óta hirdeti, hogy a magyar demokráciát újra kell építeni az alapoktól és szakítani kell az elmúlt több mint húsz év gyakorlatával, amely láttuk hova vezetett. Mellette állt valaki, a szervezet alig titkolt miniszterelnök-jelöltje, aki előbb üzletemberként, majd politikusként éppen ennek az elmúlt húsz évnek egyik fontos szereplője, mondhatni haszonélvezője volt, és aki (lásd 2009-es írásom) számos társához hasonlóan, elmulasztotta azt, hogy egyértelmű határvonalat húzzon üzleti és politikai karrierje közé, ami pedig (persze nagyon sok más tényező mellett) hozzájárult a magyar demokrácia eróziójához. És anélkül, hogy a legkisebb félmondatban is utalt volna arra, hogy mit gondol a saját életútjáról, mintha semmi sem történt volna vele az elmúlt húsz évben, elkezdte azokat ostorozni, akik „hűbérurakként” viselkednek, akik „a politikai hatalomból pénzt csinálnak, a pénzt még nagyobb hatalomba fektetik be, hogy abból végül még több pénzt csináljanak. Így megy ez, oda-vissza.”

A rendszer tevékeny részeséről beszélünk tehát, aki épp oly lazán megy be egy focistadion VIP-páholyába (ezen a képen rajta van az elmúlt húsz év), mint Orbán Viktor, és aki egészen mostanáig csak nagyon halkan fogalmazta meg kritikáját azon berendezkedéssel szemben, amelynek teljes megújításán fogadkozása szerint lelkesen szeretne ügyködni. Rendületlenül állt és beszélt, miközben maga is tudta, hogy a mellette álló szövetségesei sincsenek teljesen meggyőződve azoknak a kormányoknak a demokratikus teljesítményéről, amelyeknek részese volt, különös tekintettel arra, hogy 2006-ban rezzenéstelen arccal és szó nélkül maradt az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetjében.

Szocialista-szabad demokrata támogatással Gyurcsány utódjaként aztán szigorú megszorító programot vezetett be, hogy helyrehozza azokat a hibákat, amelyeket a korábbi szocialista-szabad demokrata kormányok és kormányának egyes tagjai elkövettek, ezért kénytelen volt néha nagyon kemény szavakat használni ("el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják az emberek fenntartani"), hogy ráébressze honfitársait a válság mélységeire, egy szóval olyanokat mondott és tett, amelyek miatt a szövetség harmadik tagja, egy munkásjogokat védő vezető, ha akkor aktív lett volna, minden bizonnyal az utcára hívta volna a tagjait. Mindhárman meghozták tehát a saját kis kompromisszumaikat, majd e nemes pillanat után mégis azt írták az újságok, hogy a kezdeményezés három alapító szervezete külön-külön kezd országjárásba, még véletlenül sem mutatkoznak együtt. Hogyan lesz így Együtt 2014, anélkül, hogy 2013 és 2012 együtt telne?

Kicsit persze amúgy is nehezen látom magam előtt ezt az országjárást, amelynek során Balassagyarmattól Martonvásárig kellene meggyőzni a magyar választókat, hogy nem csupán új korszakra van szükségük, hanem pontosan egy olyan új korszakra, amelyet a média szerint többek között Bajnai Gordon, volt üzletember, majd politikus, Oszkó Péter, volt üzletember, majd politikus és Felcsuti Péter egykori bankvezető fest majd le nekik. Még véletlenül sem gondolom persze, hogy Lorán Lenkét is feltétlenül magukkal kell vinniük a szocialista nyugdíjasok merő szórakoztatása végett, de azért nem ártana elgondolkodni azon, hogy a Megjöttek a fehérvári huszárok méltán népszerű előadója és az általa képviselt vízióhoz képest, milyen vonzó jövőképet vázol fel a szövetség, már persze azon kívül, hogy a patás ördögtől meg kell szabadulnia a nemzetnek.

Utóbbi ígéret ugyanis, már ha egyedüliként marad meg a programban, egy esetleges választási győzelem abba a meglepő helyzetbe sodorhatja az Együtt 2014 vezetőit, hogy el kell gondolkodniuk az Együtt 2015, az Együtt 2016 és az ezeket követő további nehéz évek teendőin, ráadásul úgy, hogy közben már kormányozni is kellene és Orbán Viktor sem lesz a közelben, hogy segítsen. Továbbra is a remélhetőleg félrevezető sajtótudósítások alapján jelzem, hogy a vízióval és a programmal mintha gondok lennének. Egyrészt ugyanis azt lehet olvasni, hogy újabb és újabb szervezeteket várnak, feltéve, ha elfogadják a programot, másrészt viszont azt is írják az újságok, hogy ilyen program egyelőre még nincs, csupán elvi alapvetések léteznek. Fontos feltételül szabják még azt is a csatlakozók számára, hogy legyen választói bázisuk, amivel azonban furcsa módon éppen azok nem rendelkeznek, akik ezt a feltételt szabják, lévén az Együtt  2014-et éppen olyan emberek hozták létre, akik eddig semmilyen választott pozícióban nem mérették meg magukat. Egyáltalán nem világos, hogy hogyan viszonyulnak azokhoz a politikusokhoz, akik ugyan külön kérvényt nem fognak benyújtani, de elfogadják a programjukat, rendelkeznek is választói támogatással, de a legutóbbi adatok szerint nagyon kevéssel, sőt olyan választók támogatásával, akiknek a jelenléte viszont jelentős választói rétegeket taszít.

Végül külön érdekes, ahogyan alulról szerveződő mozgalomként a „borzalmas” (copyright Szabó Iván MDF) tagságukkal bánnak, hiszen tőlük éppen a tagság érzését veszik el. Az Együtt 2014-be az eddigi nyilatkozatok alapján nem lehet jogilag belépni, következésképpen nem tudnak beleszólni sem a támogatók a szervezet munkájába és döntéseibe, miközben nagyon is számítanának rájuk. Ők legfeljebb a lájkolhatnak egy nagyot a Facebookon, feliratkozhatnak a különböző izgalmas hírlevelekre és persze a választások előtt jó sokat aktivistáskodhatnak, vagyis dolgozhatnak azon, hogy az összefogás tagjai fontos kormányzati pozíciókba kerüljenek.

Remélem tehát még egyszer, hogy ezt a torz képet csak a sajtó közvetíti a mozgalomról és ezúton is kívánok egységet, programot és boldog tagságot ennek az új kezdeményezésnek.

(Az ellenzéki útkeresésről szóló vitát folytatjuk.)