Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A nők a megnyerő személyiségemet szeretik – mondta Deutsch Tamás a Helyi Témának, az ingyenes lap újságírója ugyanis kapcsolatairól faggatta az EP-képviselőt.
Már 12 évesen, amikor atletizáltam, nagyon tetszettek az idősebb, kidolgozott izomzattal bíró sportolónők – vallotta be a Helyi Témának adott interjúban Deutsch Tamás, olyan neveket is említve, mint Mátay Andrea és Rudolf Erika egykori magasugró versenyzők. Ebben a közegben nőttem fel, így nem riaszt, ha egy nőnek bicepsze van, sőt – teszi hozzá a Fidesz EP-képviselője, akit a lap abból kiindulva kérdezett ki, hogy nemrég harmadszor is megházasodott, és Lazsányi Erikát, az MTK ritmikus sportgimnasztika szakosztályának vezetőjét vette el.
Deutsch Tamás elárulta az olvasóknak, hogy konkrét nőideálja nincs, hiszen volt már szerelmes magas éa alacsony, szőke és barna, rövid és hosszú hajú lányba is. Arra a kérdésre pedig, hogy mit kedvelnek benne a nők, lefegyverző őszinteséggel vallja be, hogy "a megnyerő személyiségemet mindenekelőtt", majd azt is hozzáfűzi, hogy egyes nők irigyelték sűrű haját, és sokan el voltak ragadtatva a szép szemétől és hosszú szempilláitól.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.