Erre senki sem számított: Orbán a Nyugatot védi

A Heti Válasz jobboldali lap nemrég a tőle megszokott visszafogottsággal kürtölte az éterbe, hogy aszongya „erre senki sem számított: Konrád György is Orbánt védi“. Persze ha valakinek fogalma sincs arról, hogy kicsoda Konrád György, és nem követi az európai közéletet, tényleg mindent újdonságnak találhat. Mint Jim Carrey a Dumb és Dumberben, aki a holdraszállás után majd harminc évvel értesült az eseményről. Ő sem számított erre, ahogy a Heti Válasz sem számított arra, hogy egy konzervatív-liberális értelmiségi az Európát érintő nagy vitákban, kérdésekben konzervatív-liberális álláspontot foglal majd el. Hogy mik vannak!

Konrád György az olasz La Repubblica napilapnak adott rövid interjút, amiben egyáltalán nem állt ki Orbán mellett, hanem csupán világossá tette, hogy a menekültügy kapcsán egyetért Orbán nyilatkozataival. Továbbra is fenntartja azonban azt a véleményét, hogy Orbán autoriter, aki „kiüresíti a demokráciát“. De a baloldalt meg azzal vádolja, hogy nem látja a valós problémákat. Szerinte azért, mert Németországnak gazdasági és demográfiai okokból szüksége lehet képzett, akár más kultúrákból érkező bevándorlókra, még nem lehet ugyanezt Magyarországtól vagy a közép-kelet-európai térségtől is elvárni. És ebben lehet igaza. (Legalábbis a Frankfurter Allgemeine Zeitung pár napja vezércikkben gondolta ugyanezt.)

Hasonlóan meg volt lepődve a magyar ún. jobboldal, amikor az Utolsó kocsma könyv megjelenése után két évvel idén ősszel a kezébe került Kertész Imre kötete, amelyben a Nobel-díjas szerző – kultúrpesszimista lévén – kevéssé meglepő módon kultúrpesszimista véleményt fogalmazott meg a nyugati civilizációról és a beáramló, erősödő iszlám hatásról. A kormánypárti Magyar Idők napilap címlapon ujjongott egy két éve megjelent könyv kapcsán – persze ha majd kissé tovább olvasnak, s felfedezik Kertész magyarokról írt kultúrpesszimista gondolatait, újra mocskoszsidózni és imrekertészezni fognak.

A napokban megjelent egy harmadik elemzés is – mégpedig Konrád és Kertész heurisztitikus gondolatfoszlányainál összeszedettebb és okosabb írás – a Népszabadságban. Az ún. jobboldal egyelőre még nem lepődött meg, pedig biztos meglepődötten olvasná, hogy jéééé, egy konzervatív ember, mint Ungváry Rudolf, konzervatív gondolatokat fejt ki. A szerző nagyon pontosan összefoglalja a mai menekültválság dilemmáját: a befogadás vagy a védekezés következik-e a nyugati, felvilágosult gondolatiságból; a befogadás vagy a védekezés felel-e meg a Nyugat érdekeinek és értékeinek?

Egyik oldalon állnak azok, akik szerint az emberi jogok mindenütt és mindenkor érvényes, univerzális, történelem-feletti igazságok (hasonlóan a keresztények igazságaihoz, nem véletlen, hogy a kereszténységből egyértelműen a bevándorlók befogadása következik), a másik oldalon pedig azok állnak, akik szerint a felvilágosodás egy adott kultúra (az antik és zsidó-keresztény hagyományokra épülő nyugati kultúra) történelmileg kialakult, kiharcolt eredménye, amely éppen ezért nem mindenütt és nem mindenkire érvényes. Az első álláspont nem számol a kultúra determináló hatásával, és úgy véli, bárki, jöjjön bármely kultúrából, az emberi jogokat felismerni és elfogadni képes. (Hasonlóan optimista a kereszténység is, amely mindenkit képesnek talál a kereszténység történelem-feletti, abszolút igazságainak felismerésére.) A másik álláspont kevésbé optimista, és nem gondolja, hogy a nyugati civilizációt az is megérteni és elfogadni képes, aki azon kívül (esetleg éppen annak ellenében) szocializálódott.

E vita nem jók és rosszak vitája. Mindkét fél a nyugati, felvilágosodott kultúra talaján áll. Azonban megosztja a felvilágosodás híveit. Nem véletlen, hogy számos országban egykori baloldaliak sorolnak be az inkább konzervatívnak tartott kultúrdeterminista álláspont mögé, s éppen a felvilágosodás érdekében szorgalmazzák a bevándorlás ellenőrzését, korlátozását.

Alain Finkielkraut francia értelmiségi tipikus példája ennek. A trockista filozófus a kétezres évek óta egyre inkább hangsúlyozza, hogy a multikulturalizmus – amely tehát minden nem-nyugati kultúrát is a nyugatival azonos értékűnek talál – a felvilágosodás ellenségeit táplálja, mert nem veszi észre, hogy a felvilágosodás értékei nincsenek jelen abban a sok-sok kultúrában, amelyet a multikulturalizmus a nyugatiéval azonosként fogad el, tisztel. Nem véletlen, hogy a trockista filozófus már 2007-ben a konzervatív Nicolas Sarkozy mellett állt ki. Konrád vagy Kertész „Orbán-párti“ kiállása azonban ennél sokkal kevésbé meglepő, elvégre Konrád és Kertész mindig is egyfajta konzervatív módon szemlélte a kultúrákat, a Nyugatot, így logikus, ha nem hisznek a minden kultúra azonosértékűségét hirdető balos mesékben.

Nem Konrád, Kertész vagy Ungváry tehát a meglepő – hanem Orbán és a magyar ún. jobboldal. A Heti Válasz jobban tenné, ha „erre senki sem számított: Orbán a Nyugatot védi“ címmel számolna be Orbán menekültügyi megnyilatkozásairól. Tény, hogy mindaz, amit a magyar miniszterelnök menekültügyben az FAZ-nek írt vagy a Bildnek nyilatkozott, találkozik a nyugati konzervatív és liberális (sőt, akár baloldali) értelmiség egy jelentős részének véleményével. Abban a vitában azonban, hogy a felvilágosodás abszolút vagy történelmileg kialakult érték-e, és miként kell védeni a Nyugatot, értelmezhetetlen Orbán jelenléte.

A magyar ún. jobboldal egyértelműen Nyugat-ellenes, egyes elemeiben a pogányságig menően akár keresztényellenes is. A magyar ún. jobboldal dekadensnek, hanyatlónak látja a Nyugatot, és éppen a felvilágosodás értékeit teszi felelőssé e vélt hanyatlásért. Orbán Viktor többször is kifejezte már – nem csak a nála valóban fabatkát sem érő szóban, de tettben is –, hogy a Nyugatot, annak értékeit, viselkedési módját, nyelvezetét, gondolkodását megveti, lenézi, és inkább – ahogy azt tavalyi tusványosi beszédében egyértelművé tette – a keleti, autoriter társadalmi és politikai modelleket csodálja. Orbán rendszeresen hivatkozza meg a magyarság keleti származását, maga nyilvánította – amúgy elég pontosan – „félázsianak“ a magyarságot. Mindezek után meglepő, ha hirtelen a magyarság lenne a nyugati értékvilág utolsó bástyája.

A Frankfurter Allgeimeine Zeitung baloldalisággal igazán nem vádolható, a Fideszt mindig is értően és megértően elemző bécsi tudósítója, Stephan Löwenstein írt nemrég „Orbán álszentségéről“. Keletre nyit, a liberális demokráciát ostorozza – de közben meg a keresztény Nyugatot védelmezné. Ellenzi az EU egységesítését, ahol lehet, akadályozza az integráció folyamatát – de közben meg felemelt ujjal szidja a valóban nevetségességig inkompetens EU-t.

Miközben tényleg nagyon fontos, a jövőnket érintő kérdéseket kell itt és most megválaszolnunk – és egyáltalán nem biztos, hogy a baloldal naiv válaszai a legjobbak –, felmerül azért az emberben a gyanú, hogy Orbán csak hatalomtechnikai okokból ráncigálta elő a menekülttémát és az egész nyugatozást. Az a politikus, aki majdnem negyvenévesen és akkor is csupán pártpolitikai érdekből talált rá a kereszténységre, és régóta építi egész ideológiáját a Nyugat-ellenességre, kevéssé hiteles, ha akár a kereszténység, akár a felvilágosodott Nyugat megmentőjének szerepében tetszeleg.

Mindkettőt először tőle kéne megvédeni.