Kocsis Györgyi: Veszedelmes viszonyok

Orbán Viktor nyájasan meginvitálta a magyar katolikus egyházat: ugyan, szálljon már be az állam kocsijába, mutat neki valami izgalmasat. Kiss Rigó László megyés püspök be is ült, a Fidesz pedig elővette a kissé már rozoga zánkai gyermektábort, arra kérve a gyanútlan főpapot: tudná-e szeretni őt egy kicsit, ha megteszi, kap még 26 milliárdot. A kocsiban ült egyébként még a Családbarát Országos Nonprofit Közhasznú Kft. is, amely a következő években másik 13 milliárdért gazdája lesz az úgynevezett Nő-Köz-Pont projektnek avégett, hogy a Nők a családban és a munkahelyen terv keretében a nők helyzetének javulásáról gondoskodjék széles e hazában.

Talán sosem fogjuk megtudni, mi késztette a szerencsétlen egyházfit a kínos ajánlat elfogadására. Meglehet, attól tartott, úgy jár, mint sokan mások – hiszen mindenki tudja, hogy megy ez ebben a szakmában –, köztük például a szcientológia egyház, amelyet már jóval korábban megfosztott a hatalom a hazai hitéletben játszani kívánt szereptől.

E két vallási szervezet legújabb kalandjairól szóló cikkeinket is megtalálja az olvasó e heti lapszámunkban, ugyanúgy, mint az ezektől teljesen, de tényleg teljesen független sztorit arról a skandalumról, amit a Sárosdi Lilla színésznő és Marton László rendező közötti, egykori molesztálási ügy keltett a honi nyilvánosságban.

Amit sokan úgy fognak fel, mint

alkalmat a színházi életben elburjánzott (szexuális) korrupció felszámolására.

Mint persze szinte minden korrupciósnak tűnő ügyben, ebben is nehéz igazságot tennie a kívülállónak – a HVG nem is vállalkozott erre –, kivált, ha az egyik fél, s lapzártánkig ez volt a helyzet Martonnal, hallgatásba burkolódzik. A közvélemény most azt is latolgatja, mennyire volt az eset idején valóban áldozat a fiatal nő, és vajon megfordult-e a helyzet mára azzal, hogy egy köztiszteletben álló idős férfi felhalmozott erkölcsi tőkéje semmisülhet meg. Tudomány rovatunk szexfüggőségről szóló cikke mindenesetre kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy a „vádlott” egy esetleges perben hivatkozhatna-e valamiféle betegségre.

Az sem ok nélküli persze, hogy a „vak komondorok” országában két ember konfliktusa gyorsan a két nem közötti egyenlőtlen társadalmi viszonyokról zajló vitává transzformálódik, rávilágítva a tényre, hogy ez idáig a magyarországi politika leginkább férfiak ketrecharcának tűnt. Csekély reménysugarat jelenthet a változásra, hogy – mint Magyarország rovatunk cikkében olvasható – a Közös Ország Mozgalom mögött álló ellenzéki pártok olyan, az arányosságot és egyenlőséget szem előtt tartó választási rendszerért küzdenek, amelynek képviselői listáján két azonos nemű jelöltet mindig legalább egy ellenkező nemű jelölt követne. A „csekély” jelző sajnos azért helyénvaló, mert – legalábbis a környékünkön – a helyzet romlani látszik. Világ rovatunk elemzi,

hogyan nyernek fokozatosan egyre nagyobb teret a politikában a kirekesztők, a gyengébbeket megalázók,

például Csehországban vagy Hollandiában. Michael Haneke, a neves osztrák filmrendező lesújtóan fogalmazza meg ítéletét: „A tömeg még mindig erős férfiakra vágyik, akik megmondják, mit kell tennünk. Itt rejtőzik a katasztrófa gyökere.”

A szerző a HVG szerkesztője