Egy iraki kurd televízió szerint a szövetséges erők súlyos bombatámadást intéztek az iraki-iráni határ közelében, kelet-iraki területen egy iráni ellenzéki szervezet állásai ellen.

Az Iráni Népi Modzsahed Szervezet, a teheráni rendszerrel szembenálló legnagyobb fegyveres csoport az 1980 és 1988 között zajló iraki-iráni háború idején Szaddám Huszein iraki elnök egységei mellett harcolt Irán ellen. Jelenleg mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió terrorszervezetnek tekinti az iráni ellenzéki csoportosulást.
A Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) televíziója úgy tudja, hogy a hétfőre virradóra kezdődött bombázások súlyos veszteségeket okoztak a modzsahedeknek Hanákín és al-Imara helységek közelében, néhány kilométerre az iráni határtól.
Irán már az iraki háború kitörése előtt "aktív semlegességi politikáját" hangoztatta a konfliktus kapcsán. Az iráni külügyi szóvivő hétfőn cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint titkos megállapodás létezne Teherán és Washington között - jegyzi meg az ANSA olasz hírügynökség. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Politico: Kovács Zoltánnak fogalma sincs a sajtószabadságról

Politico: Kovács Zoltánnak fogalma sincs a sajtószabadságról

Megint tüntetnek, rendőrökkel dulakodnak a sárgamellényesek

Megint tüntetnek, rendőrökkel dulakodnak a sárgamellényesek

Budapest = Isztambul: a Chelsea kapusának fogalma sem volt, hol játszottak a Vidi ellen

Budapest = Isztambul: a Chelsea kapusának fogalma sem volt, hol játszottak a Vidi ellen

"Könnygáz helyett kéjgázt!" – Újabb nagyszerű mémek jöttek a rabszolgatörvényhez

"Könnygáz helyett kéjgázt!" – Újabb nagyszerű mémek jöttek a rabszolgatörvényhez

Halálos baleset történt Kerekegyházánál

Halálos baleset történt Kerekegyházánál

Rabszolgatörvény: baloldali diplomások tüntetnek a munkásokért

Rabszolgatörvény: baloldali diplomások tüntetnek a munkásokért