Tetszett a cikk?

Eredménytelenül, a hatalommegosztás kérdésének eldöntése nélkül ért véget kedden a burundi polgárháború végérvényes lezárásáról Tanzániában folytatott afrikai csúcsértekezlet. Burundiban a belháború tíz éve alatt becslések szerint 300 ezer ember halt meg.

Benjamin Mkapa tanzániai elnök ugyanakkor haladásról számolt be, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan elhárulhatnak a békefolyamat útjában még található akadályok. Szerinte elnapolásról, nem pedig kudarcról van szó, és a vezetők nemsokára újra találkoznak.
Burundiban a belháború tíz éve alatt becslések szerint 300 ezer ember halt meg. A béke útjában jelenleg elsősorban az érintett felek közti hatalommegosztás kérdésének rendezetlensége áll, erről azonban Domitien Ndayizeye elnök és a lázadó erőket képviselő Pierre Nkurunziza ezúttal sem tudtak megegyezni. A megosztás tétje, hogy sikerül-e a többségi hutu lakosságnak átvennie a hatalmat az azt hagyományosan gyakorló tuszi kisebbségtől.
Mkapa mellett részt vett a találkozón a burundi békefolyamat előmozdítására tett térségi erőfeszítéseket irányító ugandai államfő, Yoweri Kaguta Museveni is. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!