Olaszország: kisiklott egy vonat, több tucatnyian megsérültek

Még tisztázásra várnak annak a vonatbalesetnek a körülményei, amely kedd reggel Bologna közelében következett be. A balesetben ötvenen – más források szerint százan – sérültek meg, haláleset nem történt.

  • unknown unknown
Olaszország: kisiklott egy vonat, több tucatnyian megsérültek
Az olasz rendőrség szerint két személy sérült meg súlyosan, ötvenen pedig könnyebben a Bologna mellett lévő Casalecchio Garibaldi vonatállomásnál kedd reggel történt vonatbalesetben. Az olasz Corriere della Sera napilap honlapja ezzel szemben száz sérültről – köztük a mozdonyvezetőről - tesz említést.
A balesetet az okozta, hogy az állomásra érkező személyvonat nem lassított le kellőképpen, nekifutott a sínpálya végén fekvő betonütközőknek, ennek következtében a szerelvény első három kocsija kisiklott. Vasúti mérnökök és a rendőrség szakértői vizsgálják a baleset körülményeit, így azt is, hogy az technikai hiba, vagy emberi mulasztás miatt következett be.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.