Az iraki magyar szállító kontingens 300 katonájának mintegy fele szeretné meghosszabbítani szolgálatát fél évvel, s bár a parlament a mandátum meghosszabbításához még nem járult hozzá, a Magyar Honvédség már megkezdte a váltás tervezését - mondta Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke kedden. A tábornok közölte: a váltóállomány felkészítése során figyelembe veszik az eddigi tapasztalatokat, így már sokkal célirányosabban történhet a katonák felkészítése. Szenes szerint gondolkodnak azon is, hogy kibővítsék-e a kontingens működési területét a déli irányba, ugyanis így a tengeren délről érkező humanitárius szállítmányok eljuttatásában is segédkezhetnének a magyar katonák. (MTI)
A magyar katonák fele maradna Irakban
Bár a parlament még nem járult hozzá az Irakban állomásozó magyar szállító kontingens februárban lejáró mandátumának meghosszabbításához, a katonai tervezési folyamat már megindult; az előzetes felmérések szerint a 300 magyar katonának mintegy fele szeretné meghosszabbítani szolgálatát újabb fél évvel.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc még nem végzett a vagyon felosztásával
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.